
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Országos Idegennyelvű Könyvtár nyílt napján, ahol a francia nyelv kerül a középpontba.
A nemzeti könyvtár tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Bibliofília és bibliográfia című második Borsa Gedeon-műhelykonferenciára.
A Kutatók Éjszakája programsorozat részeként intézményünkben Zsupán Edina, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője tart előadást Könyvek és kövek – A Corvina könyvtár mint az antikvitás és a reneszánsz művészet közvetítésének médiuma címmel.
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt a Sajtó és történelem
című tudományos konferenciára.

A Magyar Információtudományi Alapítvány és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár rendezvényét tizenhatodik alkalommal rendezik meg a fővárosi felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert első, illetve felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok számára. Idén csaknem húsz kitelepülő intézmény mutatja be szolgáltatásait.
A Magyar Grafika és a nemzeti könyvtár tisztelettel hívja az érdeklődőket az 1868-ban készült Sigl-féle kézisajtó ünnepélyes átadására.
2025. június 12. és 15. között a Dunakorzón mutatkoznak be az MNMKK tagintézményei a hazai olvasóközönségnek.