Címlap 2

Nyári zárvatartás július 16-tól szeptember 3-ig

Kiadványok

Jottányit se 48-ból! – kiállítás

KÉP – REGÉNY – TÖRTÉNET – kiállítás

Online elérhető németalföldi térképek
Hírek

„Németalföld aranykora. Flamand és holland térképek, atlaszok” – Új témával bővült a „Kincsek gróf Széchényi Ferenc könyvtáralapító gyűjteményéből” című internetes szolgáltatásunk. 37 térképpel és a hozzájuk kapcsolódó leírásokkal bővült a 2014-ben útjára indított, immár hat részes magyar és angol nyelvű honlap.

Elkészült a Könyvtári Figyelő digitalizálása
Hírek

A 2016 folyamán elkészült évek (1955–1989) után idén az 1990 és 2008 közötti időszak is elérhetővé vált az EPA-ban PDF-ben, teljes, kereshető szövegű állományban.

Orientalisták az OSZK-ban
Rendezvények

Második évadját kezdi 2017 szeptemberében a tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti sorozat, melynek szerkesztője Tüske László főigazgató, arabista a PPTE oktatója.

KönyvTÁRlat VII. Játékos évad
Hírek

A Nemzeti Könyvtár sikeres kultúrtörténeti rendezvénysorozata, a KönyvTÁRlat október 19-én hetedik évadját kezdi, melynek központi témája a játék. Az estek ebben az évadban is három részből állnak: egy 45–50 perces előadásból, egy körülbelül 10 perces dokumentumismertetésből és egy 20–30 perces művészi produkcióból.

Több mint 350 éves prédikációszöveg került elő
Hírek

A Mikes Kelemen Program megtalálta, a Reformáció MNL Projekt restaurálta, a Hungaricana Projekt elérhetővé tette.

A magyar Himnusz képes albuma
Kiadványok

A régóta várt A magyar Himnusz képes albuma című kiadványunk újra kapható. A kötetet a könyvesboltunkban lehet megvásárolni, illetve megrendelni a kiadványtártól.

Közösségi szolgálat könyvtárunkban
Hírek

Várjuk középiskolás diákok jelentkezését, akik a közösségi szolgálat teljesítése során szeretnének betekintést nyerni a nemzeti könyvtár mindennapjaiba. A közösségi szolgálatot teljesítő fiatalokat a kiállítások és egyéb kulturális programok szervezésébe vezetjük be.

Hagyomány és megújulás – Az OSZK mint könyvkiadó
Rendezvények

A március 10-én nyíló kiállítás megmutatja könyvkiadói tevékenységünk több területét, a megjelentetett művek gazdagságát (díszalbumok, hasonmások, sorozatok, konferenciakötetek, alkalmi kiadványok, bibliográfiák, periodikák stb.), továbbá társkiadóinkat, alkalmi társkiadásainkat, együttműködéseinket.