A magyarországi nyomdászat képes krónikája 1473–1700

Printer-friendly versionPDF version
2014/12/09

A könyvek barátai közül kevesen ismerik a könyvnyomtatás múltját, hagyományait, e témákról többnyire csak nehéz szakkönyvek állnak rendelkezésre.

Kötetünket most nem a szakemberek, hanem az olvasók figyelmébe ajánljuk, sok képpel illusztrálva a magyarországi könyvnyomtatás legkorábbi szakaszát mutatjuk be.

Megtudhatják, hol működtek akkor nyomdáink, kik voltak a régi nyomdászok, milyen környezetben, milyen történelmi körülmények közepette gyakorolták a könyvnyomtatás művészetnek is beillő mesterségét, mely könyvnyomtató műhelyekben jelent meg az egykori magyarországi tudományos és szépirodalom, hol nyomtatták ki a katolikus és protestáns vallás alapvető műveit. E nyomdáknak néha szegényes, néha rendkívül gazdag felszerelésével készültek a hazai sokszorosított grafika első fennmaradt emlékei is, ezért a könyv a képzőművészet iránt érdeklődők számára szintén sok érdekességet tartogat.

Jelen kötet a magyarországi könyvnyomtatás első évszázadait mutatja be. Nem vállalkozik a korszak monografikus feldolgozására, sem az összes, ebben az időszakban nyomtatott könyv bemutatására, és nem célja a nyomdák teljes dísz- és betűanyagának áttekintése sem, minthogy ezekről már átfogó munkák jelentek meg. Célunk az, hogy a részletes források és kutatások ismeretében most más megközelítésben, népszerű formában, képek kíséretében mutassuk be az olvasóknak a hazai könyvnyomtatás történetének ezt a korai szakaszát.

Kötetünk időhatára az első itthon nyomtatott könyv megjelenésétől, 1473-tól 1700-ig terjed, földrajzilag pedig a történeti Magyarországra terjed ki, Erdéllyel együtt. Ebben a majdnem 230 évben 29 nyomda működött hosszabb-rövidebb ideig ezen a területen.

Johannes Gutenberg zseniális felfedezésének összefoglalása után áttekintést adunk a legkorábbi nyomdákról, a könyvnyomtatás elterjedéséről és a hazai nyomdák sajátosságairól. A bemutatott könyvek és metszetek többsége az Országos Széchényi Könyvtár állományából való.

A kiadvány megrendelhető a Országos Széchényi Könyvtár Kiadványtárában vagy megvásárolható a könyvtár könyvesboltjában.

Kiadja az Országos Széchényi Könyvtár és a Balassi Kiadó
Írták: Bánfi Szilvia és V. Ecsedy Judit

ISBN 978 963 200 634 5
A kiadvány ára: 3 480,- Ft.