Széchényi-emléknap

Printer-friendly versionPDF version
2014/12/11

2014. november 25-én, az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 212. évfordulóján került sor a könyvtár házi ünnepségére, a Széchényi-emléknapra.

A Himnusz közös eléneklése után Káldos János általános főigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket.

Elsőként Rácz Ágnes, a  Széchényi emlékérem tavalyi kitüntetettje tartott előadást. Előadása rendkívül érdekes témát vetett fel: hogyan és hová gondolták költöztetni a Széchényi Könyvtárat a 20. század során a józsefvárosi palotanegyedben.

Az előadás után Káldos János bejelentette az idei Széchényi-emlékérem díjazottját, Dr. Mikusi Balázst, majd részletes életrajzát felolvasva laudálta is a kitüntetettet. Dr. Mikusi Balázs az idei évben rendkívüli felfedezésével, egy új Mozart-kézirat azonosításával hívta fel magára a magyar és a nemzetközi szakma figyelmét. Dr. Mikusi Balázs átvette a díjat, néhány szóban megköszönte azt, majd az egybegyűltek meghallgatták az OSZK kórust, mely kifejezetten a kitüntetett köszöntésére három Mozart noktürnt énekelt el.

Ezután került sor a  könyvtárban 10, 20, 30 és 35 éve dolgozó kollégák jutalmazására, a törzsgárda tagság kiosztására, melynek keretében az érintettek emléklapot és ajándékkönyvet kaptak, illetve pénzjutalomban is részesültek. A délutáni program a Nemzedékek kézfogása konferenciasorozattal folytatódott, melynek során a jelenlévő kollégák Lakatos Évára, nemrég elhunyt egykori munkatársnőjükre emlékeztek.