Munkatársak publikációi, előadásai 2014-ben

Printer-friendly versionPDF version

Amberg Eszter

Bartos Éva

Bánfi Szilvia

Bíró Csilla

Bódyné Márkus Rozália

Boka László

Boreczky Anna

Borsos Attila

Dalloul Zaynab

Dancs Szabolcs

Deák Eszter

Elbe István

Eörsi László

Érdi Marianne

Fazokas Eszter

Fehér Miklós

Feimer Ágnes

Földesi Ferenc

Gaálné Kalydy Dóra

Hegyközi Ilona

Heltai János

Hoffmann Gizella

Honffyné Felhő Ágnes

Illyés Boglárka

Jávorka Brigitta

Kelemen Éva

Kertész Balázs

Kis Domokos Dániel

Kis Klára

Kiss Eszter

Kovács Eszter

Kőrösi Zsuzsanna

Kötél Emőke

Lénárt András

Mann Jolán

Mánfai Miklósné

Mezey László Miklós

Mikusi Balázs

Murányi Lajos

Nagy Attila

Nagy Györgyi

Pap Ágnes

Pászti László

Perger Péter

Pojjákné Dr. Vásárhelyi Judit

Rainer M. János

Rajnai Edit

Repkényiné Nagy Edit

Sárközy Réka Andrea

Simon Bernadett

Sirató Ildikó

Somlai Katalin

Somogyi József

Szegő Iván

Szőts Zoltán Oszkár

Szvorényi Róbert

Tabajdi Gábor

Tamási Balázs

Tóth Andrea

Tóth Máté

Tóth Zsuzsanna

Tóvizi Ágnes

Tüske László

Ungváry Krisztián

V. Ecsedy Judit

Varga Bernadett

Vasné Tóth Kornélia

Vesztróczy Zsolt

Visy Beatrix

Zichy Mihály

Zsupán Edina


 

Amberg Eszter

 

Tanulmányok:

 

Előadások és oktatás:

  • Tartalomszolgáltatás és szerzői jogi kérdések a bírósági könyvtárakban. (Országos Bírósági Könyvtári Nyílt Nap bírósági könyvtárosok számára. Kúria, 2014. március 31.)
  • Az ELDORADO projekt szerzői jogi aspektusai. (Networkshop 2014. Pécs, 2014. április 24.)
  • Az ELDORADO projekt szerzői jogi vonatkozásai, különös tekintettel az elektronikus kölcsönzésre. (Masters of Library and Information Science 3. ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtár, 2014. május 6.)
  • MKE 46. Vándorgyűlése, Jogi Szekció, Sopron, 2014. július 18.)
  • Közös jogkezelés az intelligens szolgáltatások tükrében. („Intelligens szolgáltatás – A szolgáltatások intelligenciája” MKE 46. Vándorgyűlése, Jogi Szekció, Sopron, 2014. július 18.) – kerekasztal résztvevő
  • A nyilvános könyvtárak vezetését, működtetését és szolgáltatásait befolyásoló legfontosabb 2014. évi jogszabályi változásokról. (MKE Békés Megyei Szervezet szakmai napja. Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Városi Könyvtár, Szarvas, 2014. szeptember 15.)
  • A büntetés-végrehajtási intézetek könyvtárainak fejlesztési lehetőségei. A fogvatartottak oktatásáért és szabadidős programokért felelős nevelők továbbképzése. Pilisszentkereszt, 2014. szeptember 23.

 

Bartos Éva

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

 

 

Bánfi Szilvia

 

Önálló kötet:

  • Bánfi Szilvia-Pavercsik Ilona-Perger Péter-V. Ecsedy Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei XVII. század 2. kötet Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák, Lőcse, Kassa. 1. Tanulmányok és katalógus, 2. Illusztrációk. Budapest OSZK-Balassi Kiadó 2014.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A budai Landerer-tipográfia nyomdakészletének tükrében. In. Források és hagyományképek. Budapest OSZK-Gondolat, 2014, 140-156.
  • Az egykori "Zárt anyag" gyűjteményének rövid története. In. Magyar örökség Nyugaton. Az anyagi és szellemi javak felderítése, számbavétele és megőrzése. A Felsőpulyai XII. "Kufstein" Tanácskozás, 2012. szeptember 8-9. Wien, 2014, 142-149.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Az 1570. évi sajtópolémia nyomtatott, példányból eddig nem ismeretes református vitatéziseiről. = Magyar Könyvszemle (130. évf.) 2014. 2. sz. 272-276.
  • Rheda Pál lipcsei kapcsolata. = Magyar Könyvszemle (139. évf.) 2013. 4. sz. 480-483.
  • Bánfi Szilvia-V. Ecsedy Judit: Plakátalakú nyomtatványok a régi kolozsvári nyomdákból. = Magyar Grafika (57. évf.) 2014. 3. sz. 75-79.

 

Kiállítás:

  • A könyv elpusztíthatatlan. Fitz József 1944-45-ös értékmentő tevékenységét bemutató kamara-kiállítás. 2014. június 21-szeptember 30.

 

Kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként:

  • Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár.
  • 2014. szeptember 30.
  • A Hungaria Typographica sorozat A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei. XVII. század, 2. kötet. Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák, Lőcse, Kassa című legújabb kötetének bemutatóján.. 2014. november 11.

 

 

 

Bíró Csilla

 

Könyvszerkesztés:

  • Tér(v)iszonyok és térképzetek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis VI.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Isten megismerésének lehetőségei és Dionüsziosz-Areopagitész hivatkozások Andreas Pannoniusnál = Források és hagyományképek. Szerk. Stemler Ágnes, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis V., 69–86.
  • „Menjünk fel az Úr hegyére!” Eltávolodás és felemelkedés Eötvös József A karthausi című regényében = Tér(v)iszonyok és térképzetek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis VI.

 

Recenzió:

  • Jankovits László, Nobilis ingenio. Janus Pannonius költészete, Irodalomtudományi Közlemények 118(2), 2014, 276–282.

 

Előadások:

  • ”Perényi Katalin életútja, RMK II. 1731.” A nők és a régi magyarországi vallásosság. A PPKE-BTK Lelkiségtörténeti Műhelyének és az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportjának VII. konferenciája, 2014. ápr. 24–26.
  • „Eltávolodás és felemelkedés Eötvös József A karthausi című regényében” Tér(v)iszonyok, tér-(kép)zetek, az OSZK Tudományos Ülésszaka, 2014. január 29.
  • „Apponyi Hungarica Book Collection in the National Széchényi Library, especially the sermonaria of the collection” APONIOVCI V DEJINÁCH KNIŽNEJ KULTÚRY KONFERENCIA PRI PRÍLEŽITOSTI 240. VÝROČIA VZNIKU HISTORICKEJ KNIŽNICE RODINY APONIOVCOV DIE 23. et 24. OCTOBRIS ANNO MMXIV

 

Konferenciakötet megjelenés alatt.

  • „Szerző – scriptor – kiadó: Andreas Pannonius Énekek éneke-kommentárjának készülő kritikai kiadásáról” Interpretációk interpretációja, az OSZK Tudományos Ülésszaka, 2014. november 24.

 

Konferencia-szervezés:

  • Tér(v)iszonyok, tér-(kép)zetek, az OSZK Tudományos Ülésszaka, 2014. január 29.

 

Kutatócsoport:

  • Az 1800 előtti magyarországi imádságok adatbázisának építésében való részvétel. Oct., Quart. Fol. Lat. és Oct., Quart., Fol. Germ. jelzetű kéziratos anyagok feltárása. A projekt vezetője: Dr. Szelestei Nagy László, PPKE. (Az 1800 előtti magyarországi imádságok online adatbázisa)

 

 

Bódyné Márkus Rozália 

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A Sonntags Zeitung: illusztrált német nyelvű hetilap a Vasárnapi Ujság szomszédságában. In: „Képes Világ.” Tudományos konfrencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. = Tanulmányok Budapest Múltjából XXXIX.) Bp., BTM-OSZK, 2014, 65-80.

 

Recenziók:

  • Bettina Jütte: Verlagslizenzierungen in der Sowjetischen Besatzungszone (1945-1949). De Gruyter, Berlin/New York, 2010. (= Archiv für Geschichte des Buchwesens, Studien, Bd. 8) című könyvéről = Magyar Könyvszemle 2014/1, 113-119.
  • Werner Faulstich Medienwandel im Industrie- und Massenzeitalter (1830-1900). Vandenhoeck&Ruprecht, Göttingen, 2004, 302 o. = Werner Faulstich: Die Geschichte der Medien. 5. kötet) című könyvéről, megjelenés alatt a Magyar Könyvszemle sajtótörténeti különszámában.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben:

  • Részvétel az MTA Bölcsészettudományi Központ Irodalomtudományi Intézetének projektjében: Arany János műveinek kritikai kiadása, (fordítások készítése révén).

 

Boka László

 

Szerkesztett kötet:

  • Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, Írócsoportosulások. (Szerk. Bíró Annamária – Boka László) Partium Kiadó–reciti, Nagyvárad–Budapest, 2014. 348 p.

 

Könyvsorozat és folyóirat-szerkesztés:

Könyvsorozat:

  • Bibliotheca Scientiae et Artis. A Gondolat Kiadó és az OSZK közös könyvsorozata. Sorozatszerkesztő Boka László. (2014-ben 2 kötet)
  • Nemzeti Téka. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó közös könyvsorozata. (Szerk. Boka László és Kégli Ferenc) (2014-ben 2 kötet)
  • Amor Librorum. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Kossuth Kiadó közös fakszimile-sorozata. (2014-ben 2 kötet)

Folyóiratszerkesztés:

  • A Magyar Könyvszemle szerkesztőbizottságának tagja. (Évente 4 szám, 2010-)
  • A Lymbus – Magyarságtudományi Forrásközlemények szerkesztőbizottságának tagja. (Éves megjelenés, 2011-)
  • Az Irodalmi Magazin negyedéves irodalmi periodika szerkesztőbizottságának tagja. (Évente 4 szám, 2014-)
  • A Várad irodalmi-kulturális havilap állandó munkatársa, egyes számainak társszerkesztője (Havi megjelenés, 2002-)
  • Az OSZK intézményi lapjának, évkönyvének (Mercurius - illetve angol változata a Bulletin) szerkesztője. (2007-)


Tanulmánykötetbeli szerzőség:

  • „Kopár, földhözragadt, szegény”? – Jékely és az erdélyi irodalom. In Jékely 100 (szerk. Palkó Gábor – Péterfy Sarolt), Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2014. (megjelenés alatt)
  • A Holnap ’kültagjai’ és a karrier. In Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, Írócsoportosulások. (Szerk. Biró Annamária – Boka László) Partium Kiadó–reciti, Nagyvárad – Budapest, 2014. 175-200.
  • Historicke pohlady, sedmohradské romány. (A Történelmi alulnézetek, Erdély-regények. Narratív struktúrák és biográfiai források a Dragomán- és a Papp-prózában. c. tanulmány szlovák nyelvű változata). World Literature Studies Vol. 6(23) 2014/2., (ed. Judit Görözdi) 78-90.
  • Határ és háttér. Elválasztottság és szökés mint prózapoétikai létkonstituáló tapasztalat Bodor Ádám, Agota Kristof és Papp Sándor Zsigmond prózájában. In Visy Beatrix- Bíró Csilla (szerk.), Tér(v)iszonyok – térkép(zet)ek. Gondolat Kiadó–OSZK, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis VI., 109-120.
  • A ferde tükrű emlékező és a „legnyugtalanabb kísérletező”: Kis/Bánffy Miklós. In Papp Endre (szerk.) Bánffy Miklós emlékkonferencia. [Az MMA konferenciafüzetei 8.], Magyar Művészeti Akadémia, Bp., 2014, 33-54.

 

Szakfolyóiratokban közölt tanulmány:

  • Történelmi alulnézetek. (Erdély-regények). Narratív struktúrák és biográfiai források a Dragomán- és a Papp-prózában.=  Magyar Lettre Internationale, vol. 94., 2014/ősz. 73-76.
  • Határ és háttér. Elválasztottság és szökés mint prózapoétikai létkonstituáló tapasztalat Bodor Ádám, Agota Kristof és Papp Sándor Zsigmond prózájában.= Irodalomismeret, 2014/2.  68-79.
  • Bánffy Miklós, a reneszánsz egyéniség. In Várvédő, Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek 3. (az Erdélyi Helikon-Marosvécsi Kemény Alapítvány kiadványa) Bp., 2014. 10-12.
  • Érték/határ/érték. Eirodalom, Erdélyi Irodalmi Portál, 2014. június 3.
  • Alakok, maszkok, alteregók - és a torzó poétikái. Értelmezés-kísérletek Zudor János legutóbbi verseskötetei kapcsán, Várad, 2014/4. 10-17.

 

Egyéb írások (interjúk, beszélgetések írott változatai; cikkek; publicisztikák; előszavak; nekrológok, stb.):

  • Ő maga volt a bibliográfia. - In memoriam Lakatos Éva. Magyar Könyvszemle, 2014/4. [megjelenés alatt]
  • Előszó. In Szőnyi Éva (szerk.) Szinnyei és követői, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó – Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Budapest, 2014. [Nemzeti Téka 30.], 7-10.
  • A Pece­partról az OSZK­-ba. (Simon Judit interjúja) Erdélyi Riport, 2014/22. június 13. 12-14. ; illetve 2. része A kultusz elfedi az életművet. Erdélyi Riport, 2014/23., június 20. 16-17.
  • A rekonstruáló kulturális emlékezet és a szakmai középút esélye. Beszélgetés Boka Lászlóval. (kérdezett Kovács Flóra és Filep Tamás Gusztáv) Tiszatáj, (68.évf.) 2014/3, 55-67.
  •  „Mi lenne, amikor hiányomat látnád”. (Kinde Annamária kerekasztal-beszélgetés; résztvevők: Boka László, Simon Judit, Stanik István, Szabó K. István és Szűcs László) Várad, (13. évf.) 2014/1-2, 44-62.

 

Konferencia-részvétel, fontosabb tudományos előadások:

  • Orpheus nyomában. Gondolatok a műfordító Radnóti Miklósról. (Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és az OSZK közös, Radnóti, a fordító költő c. kiállításának megnyitóján) Bp., OIK, 2014. november 3.
  • „Őszinte, lelkes, örökké édesbús” – Juhász Gyula és az elhalkuló A Holnap. (A József Attila Társaság és a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar nyelv- és irodalomtudományi tanszékének konferenciája: Ady, Juhász és József Attila A Holnap városában) Nagyvárad, PKE, 2014. szeptember 18-20.
  • Egy „egyhangúságtól iszonykodó” szerző: a novellista Bánffy Miklós. (Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének I. világháborús centenáriumi interdiszciplináris konferenciája: Emlékezés egy nyár-éjszakára) Budapest, 2014. szeptember 15-17.
  • Erdély-történetek, történelmi alulnézetek. (Bodor Ádám, Papp Sándor Zsigmond, Dragomán György) Kortárs közép-európai történelmiregény-változatok. A Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének nemzetközi konferenciája. Pozsony, 2014. február 5-6.

 

Kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók:

  • Forog vagy fordítják? Irodalomtörténeti divatok. (résztvevők: Angyalosi Gergely, Boka László, Margócsy István; Moderátor: Szilágyi Zsófia) Szépírók Társasága X. Fesztiválja, Fordulatok, fordítások; Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2014. november 22.
  • KéPKEret. Irodalmi és művészeti beszélgetéssorozat; vendég: Kiss Judit Ágnes. Házigazda: Boka László. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad, 2014. október 24.
  • Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár. Finisszázs. A hasonló című kiállítást záró kerekasztal-beszélgetés a vészkorszakról, Fitz József és Halász Gábor életútjáról. (résztvevők: Nemeskéri Erika, Hanák Gábor, Bánfi Szilvia. Moderátor: Boka László) OSZK, 2014, szeptember 30.
  • Kritikus szemmel? Kritikai kerekasztal és könyvbemutató. (Boka László, Egyszólamú kánon és Balázs Imre József Az új közép c. kötetei kapcsán; Moderátor: Murányi Sándor Olivér) Székelyudvarhely, G- Café, 2014. május 23.
  • Kárpát-medencei magyar irodalom a XX–XXI. században. Kerekasztal-beszélgetés. Az Identitás, emlékezet, történelem című PhD. konferencia kísérő programja. (Láng Gusztávval, Németh Zoltánnal, Toldi Évával) Bp., ELTE, BTK., 2014. április 26.

 

Egyetemi oktatói tevékenység: (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad)

  •  Irodalom és művelődéstudomány – egyetemi éves előadássorozat (2010).
  • Magiszteri képzés (MA II. évfolyam), Multikulturalitás, illetve Filozófia szakirányok.
  • Kortárs magyar irodalom egyetemi féléves előadás és szemináriumsorozat, (2012-) Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Tanszék. BA. III. évfolyam.
  • Erdélyi magyar irodalom egyetemi féléves előadássorozat, (2012–). Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Tanszék. BA. III. évfolyam.
  • Irodalom, film, színház – egyetemi féléves előadássorozat (2013). Magiszteri képzés (MA I. évfolyam)
  • Irodalomkritika – egyetemi féléves előadássorozat (2013). Magiszteri képzés (MA I. évfolyam) Magyar irodalom szakirány.
  • László Andrea: A realizmustól a ’reneszánszig’? Móricz Zsigmond és Az Isten háta mögött. (PKE, 2014). Hallgatói, szakdolgozói témavezetés.
  • Bothazan Katalin Pemola: A nők helyzetének áttekintése Kaffka Margit Színek és évek című regényének alapján. (PKE, 2014)
  • Balogh Hanna: Szépirodalom és könyvillusztráció a két világháború közti Erdélyben, különös tekintettel Bánffy Miklós irodalmi és könyvgrafikai életművére. (Lakatos Attilával közösen) (PKE, 2014). Hallgatói, szakdolgozói témavezetés.

 

Doktori bizottsági tagság:

  • Demény Péter: Balla Zsófia költészete c. PhD. disszertáció. Opponens. Babes-Bolyai Tudományegyetem, BTK, Kolozsvár, 2014. január 30.

 

Tudományos kutatóprojektek:

  • Forrás és utóélet. (Hálózatok, irodalmi csoportosulások A Holnap körül és árnyékában;) kutatásvezető; (tagok: Biró Annamária, Balogh Andrea) – Sapientia Alapítvány, Kutatási Programok Intézete, 2014 január-július.

 

Megnyitó-, illetve köszöntőbeszédek:

  • Szinnyei és követői (szerk. Szőnyi Éva) Könyvbemutató. Köszöntő. OSZK, Bp., 2014. december 5.
  • Interpretációk interpretációja – tudós bibliothecariusok, tudós elődök. Tudományos Ülésszak, OSZK, 2014. Országos Széchényi Könyvtár, Bp., – köszöntő, 2013. november 25.
  • Grolier Club. National Széchényi Library. Opening speech. Bp., 2014. május 28.
  • India through Hungarian eyes. Joint exhibition by the Cultural Center, Embassy of India, Budapest and the National Széchényi Library. Opening speech. Cultural Center, Embassy of India, Bp., 2014. április 30.
  • Modern magyar kereskedelmi plakát 1924-1942 c. kiállítás. Megnyitó és köszöntő. Ipartörténeti Múzeum, Bp., 2014. április 24.
  • Egyházi könyvtárak a 21. század elején. Konferencia és szakmai nap a 20 éves EKE szervezésében. Köszöntő. OSZK, Bp., 2014. március 25.
  • Facing and Forming the Tradition: Illustrated Texts on the Way from Late Antiquity until the Romanesque Times. A joint conference organized by the Pázmány Péter Catholic University and the National Széchényi Library. (opening speech) OSZK, Bp., 2014. március 18-20.
  • Rózsafalvi Zsuzsanna: A portré alakvariánsai Schöpflin Aladár életművében. Könyvbemutató. Köszöntő. OSZK, Bp., 2014. február 14.
  • Tér(v)iszonyok, térkép(zet)ek. Tudományos Ülésszak, OSZK. A konferenciát megnyitja Boka László. OSZK, Bp., 2014. január 27.
  • Jékely centenáriumi pódiumbeszélgetés. - az „Én már rég a harangoké vagyok” című kiállítás finisszázsa. (résztvevők: Nemeskéri Erika, Vallasek Júlia, Péterfy Sarolt, Lator László, Várady Szabolcs) Bp., OSZK, 2014. január 22.

 

 

Boreczky Anna

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Széchényi Ferenc Hóráskönyve és a 16. század eleji flamand könyvfestészet. In: Források és hagyományképek. Szerk. Stemler Ágnes, Bp., Gondolat Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis V., 110–124.
  • The Wanderings of King Apollonius of Tyre in the Realm of Imagination. Late Medieval Visual Narratives from a Late Antique Perspective. In: Res gestae, res pictae. Epen-Illustrationen des 13. bis 15. Jahrhunderts. Ed. Maria Theisen. Purkersdorf, Brüder Hollinek, 2014, Codices Manuscripti, Supplementum 9, 78–91.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • From Illustration in Papyrus Style to the Whole Page Miniature. Evolution or a Variety of Narrative Strategies? Nemzetközi konferencia, Hagyományválasztás, hagyományformálás: illusztrált szövegek a késő antikvitástól a romanika felé vezető úton. OSZK, Bp., 2014. március 20.
  • From the ’Apollonius pictus’ to the ’Apollonius von Tyrland’. Similarities and differences between Late Antique and Late Medieval Visual Narratives. Medieval Seminar, Institute for Advanced Study, Princeton, 2014. április 1.
  • Miller Jakab Fedinándtól a padovai óratoronyig, avagy a „Lossai-kódex” (OSZK, Cod. Lat. 197) datálási problémái. Tudományos Ülésszak, OSZK, Bp., 2014. november 24.

 

Konferenciaszervezés:

  • Hagyományválasztás, hagyományformálás: illusztrált szövegek a késő antikvitástól a romanika felé vezető úton / Facing and Forming the Tradition: Illustrated Texts on the Way from Late Antiquity until the Romaneque Time. Nemzetközi, interdiszciplináris szimpózium a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékével közös szervezésben. OSZK, Bp., 2014. március 18–20.

 

Borsos Attila

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A „gőzhangya” hazatér… avagy Szinnyei személyes In. Szinnyei és követői. Szerk.: Szőnyi Éva, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó – Magyar Könyvtárosok Egyesülete, 2014, Nemzeti Téka, 63–64. p.

 

Elektronikus megjelenés:

 

Dalloul Zaynab

 

Folyóiratcikk:

  • Bernardino Guerralda és a Mediciek történetének könyve, Magyar Könyvszemle 130:(3) pp. 309-320. (2014)

 

Recenziók, ismertetések:

  • Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén, Sorozat: A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások, 14. / Publikationen des Diözesanarchivs von Raab. Quellen. Studien 14./ Győr, 2012., Magyar Könyvszemle, Könyv-és sajtótörténeti folyóirat, 130. évf. (2014), Budapest, Argumentum Kiad, 2014, 129–134. p.

 

Dancs Szabolcs

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • ELDORADO, végállomás: az országos könyvtári szolgáltatások megújuló rendszere = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 61(2). 2014. pp. 43–50.
  • A jövő nemzeti könyvtára = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 23(10). 2014. pp. 3–15.
  • Who will build the library catalogues? MARC and ONIX: an old concept and a new perspective = Forum Bibliotek Medycznych, 7(14). 2014. pp. 44–49.

 

Előadások konferencián:

  • The First World War Collection in the National Széchényi Library. WWI – 100 years Project Workshop, Pozsony, Univerzitná knižnica, 2014. február 3.
  • Az ELDORADO könyvtáraknak szánt szolgáltatásai. ELDORADO – Partnerkönyvtári konferencia, Budapest, 2014. február 26.
  • Az ELDORADO és a jövő nemzeti könyvtára. Tájékoztatás az ELDORADO projekt aktuális helyzetéről az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak, Budapest, 2014. március 12.
  • ELDORADO – az országos könyvtári szolgáltatások megújuló rendszere. NETWORKSHOP 2014, Pécs, 2014. április 24.
  • ELDORADO – egy intelligens rendszer a kreativitás szolgálatában. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. Vándorgyűlése, Sopron, 2014. július 18.
  • ELDORADO – kegyelmi állapot. ELDORADO projekt műhelybeszélgetések, Budapest-Győr-Szeged-Debrecen-Miskolc-Pécs-Veszprém, 2014. október 13. – november 20.
  • ELDORADO: egy európai megoldás a digitális tartalomszolgáltatásra. MUZEUM@DIGIT, Budapest, 2014. november 6.
  • ELDORADO: digitális tartalomszolgáltatás európai módon, Könyvek nélküli könyvtár – Tájékoztatás elektronikus forrásokból, Magyar Információbrókerek Egyesülete, Budapest, 2014. november 13.
  • Az ELDORADO és a jövő nemzeti könyvtára – az országos könyvtári szolgáltatások megújuló rendszere felé = NETWORKSHOP 2014 (CD-ROM)

 

Deák Eszter

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Egy tudós eszmecsere dokumentumai – Schedius Lajos levelezése = Magyar Könyvszemle 2014. (37 l.)

 

Kritikák, recenziók, cikk, publicisztika, rövidebb írások:

  • Internationale Kant-Ausstellung Wien: Kant-Rezeption und Kant-Kritik in Ungarn am Ende des 18. Jahrhunderts. Ein Beitrag aus den Briefen von Anton Kreil. 5 l.
  • Die Dokumente einer gelehrten Diskussion – Ludwig Schedius und seine Korrespondenz = Studia Bibliographica Posoniensia, 2014. 5. l.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben

  • A Magyarországi tudósok levelezése c. sorozatban (szerk. Szelestei N. László) Schedius Lajos levelezésének kiadása – OTKA-pályázat K 100446 keretében

 

Elbe István

Kritikák, recenziók:

  • A könyvtár őrzője. Gyalui Farkas emlékiratai 1914–1921. Könyvismertető. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2014. nov–dec. (megjelenés alatt)

 

Publicisztika, rövidebb írások:

  • A szobor, amely ötfelé van. Egyműalkotás előélete. = Kárpátaljai Hírmondó. X. évf. 3. sz. 24–25.

 

Elektronikus megjelenések:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • „Hódoló tisztelettel…” Dedikált könyvek és levelek Kossuth Lajos könyvtárából. Előadás. Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti  Kör közgyűlése, 2014. jan. 25. Kossuth Múzeum, Cegléd.
  • Állományrendezés bajor módra. Az OSZK un. müncheni gyűjteményének vázlatos ismertetése. Előadás. PNYME Restaurátor Szakosztály szakmai nap, OSZK 2014. szept. 22.

 

Kerekasztal-beszélgetés:

  • Rákóczi földjén. Író-olvasó találkozó. Bencs Villa, Nyíregyháza, 2014. márc. 21.

 

Könyvbemutató:

  • „Verecke híres útján…” Kárpátalja c. útikönyv bemutatója. Országos Széchényi Könyvtár, 2014. jan. 15. ; Kárpátalja útikönyv bemutatója. Kárpátaljai Szövetség közgyűlése. Magyarok Háza, Budapest, 2014. máj. 17.

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Kulturális Örökség Napjai. Rendezvényszervezés. OSZK, 2014. szept. 20.

 

Megnyitó és köszöntő beszédek:

  • Vizek, fények, csillagok. Maucha Rezső limnológus munkássága. Köszöntő, OSZK, 2014. szept. 19.
  • Startvonal. Elek Orsolya és Timár Gergely fotókiállítása. Köszöntő, OSZK, 2014. okt. 28.

 

Eörsi László

 

Önálló kötet:

  • Soroksár 1956. Táncsics Mihály Művelődési Ház, 2014. 304 pp

 

Honlapszerkesztés:

 

Publicisztika, rövidebb írások:

  • La rivolta di Budapest (Il gruppodi Thököly út) In Storia Contemporanea, 2014/1–2. 126–135.
  • A konzervatív, jobboldali emlékezet 1956-ról, 2014. ápr.. 26.
  • Az Országos Nemzeti Bizottság, 1956 – Bolla Dezső, Dénes György és Tóbiás Áron visszaemlékezése (beszélgetés) = Kortárs, 2014/6.
  • Szilágyi József küzdelme, 2014. jún. 16.
  • Soroksár 1956. Táncsics Mihály Művelődési Ház, 2014. 304 pp.
  • „Tisztelettel és szeretettel” (Wittner Mária kötetéről, Puchert Jánossal) = Élet és Irodalom, 2014. okt. 17.
  • Forradalmi önszerveződés Pesterzsébeten. = Népszava, 2014. okt. 21.
  • A juta-dombi harcok = Élet és Irodalom, 2014. okt. 22.
  • 1956 a XIII. kerületben. = Dinamó Műhely, 2014. okt. 22.
  • Egy forradalmár Soroksárról, Magyar Narancs, 2014. okt.. 23.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • „Baross téri felkelőcsoportról” ELTE

 

Könyvbemutató:

  • Soroksár 1956. Táncsics Mihály Művelődési Ház, Budapest XXIII. ker., 2014. szept. 25.

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Városvezetés 1956 színhelyein négy alkalommal
  • Zsidók és 1956 – előadás a Szabadság Színpad, majd az Eleven Emlékezet szervezésében, október 8.
  • Romák és 1956 – előadás az Eleven Emlékezet szervezésében, okt. 21.
  • Az 1956-os forradalom – előadás a rákospalotai pedagógiai intézetben, okt. 22.
  • Romák és 1956 – előadás A Város Mindenkié szervezésében, okt. 22.
  • Az 1956-os forradalom – előadás az Eleven Emlékezet szervezésében, október 23.
  • Köztársaság tér, 1956 – előadás a Nagy Imre Társaság szervezésében, október 30.

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés:

  • Sinkovits Imre 1956-ban. RTLklub; A XX. század: március 31.
  • A Biszku-per. Klubrádió; Reggeli Gyors; május 14.

 

 

Érdi Marianne

Konferenciaszervezés:

  • A PNYME Restaurátor Szakosztályának elnökeként restaurátor szakmai előadói napok: 2014: február 24. OSZK, április 07. OSZK, május 08. OSZK, szeptember 22. OSZK, december 08. OSZK

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézet (24 ó)
  • OSZK KI könyvtáros képzés (8 ó)

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben

  • Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság
  • Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület Restaurátor Szakosztály

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés

  • MTVA 2014. október, OSZK a Múzeumok őszi fesztiválja rendezvényén
  • RTL 2014. október, OSZK a Múzeumok őszi fesztiválja rendezvényén

 

Fazokas Eszter

 

Elektronikus megjelenés:

 

 

Fehér Miklós

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Adatok – adatértelmezések. Könyvtári statisztika 2013. In: Korszerű könyvtár. Finanszírozás, gyarapítás, menedzsment, [szakmai szerk.]: Dán Krisztina, Fehér Miklós, Budapest, Raabe, 2005–. (2014.) aug., B 7.7, p. 1–13.
  • Könyvtár összevont intézményben. Előnyök és hátrányok az összevont intézmények működésében Korszerű könyvtár. Finanszírozás, gyarapítás, menedzsment, [szakmai szerk.]: Dán Krisztina, Fehér Miklós, Budapest, Raabe, 2005–. (2014.) aug., B 2.7, p. 1–8.
  • Kistelepülési könyvtárellátás 2013-ban. In: Korszerű könyvtár. Finanszírozás, gyarapítás, menedzsment, [szakmai szerk.]: Dán Krisztina, Fehér Miklós, Budapest, Raabe, 2005–. (2014) jan., B 2.5, p. 1–23.

Elektronikus megjelenés:

 

Feimer Ágnes

 

Szakmai tanulmány:

 

Bibliográfia szerkesztése:

  • Szakirodalmi válogatás, szerk. Honffyné Felhő Ágnes, közrem. Feimer Ágnes. In: Könyvtárvilág [elektronikus dok]. – 2. (2014) 1.2.3.4.5., 6.

 

 

Földesi Ferenc

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Könyvtár a magasban In. Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár – Tanulmányok a vészkorszakról és történelmi előzményeiről, Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár – Tanulmányok a vészkorszakról és történelmi előzményeiről, szerk. Ujváry Gábor, Bp, OSZK, 2014, 42–64.
  • Az esztergomi Porta speciosa egy feliratáról In Tér(v)iszonyok /és /térkép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bp., OSZK – Gondolat Kiadó, 2014, 130–136. (Bibliotheca Scientiae & Artis 6.)

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Krúdy a könyvtárban = Irodalmi Magazin 2014/3. 107.
  • A teremtés dicsérete. Weöres Sándor és Illés Árpád = Mercurius 2013, Bp., 2014, 30–32.

 

Tudományos előadások hazai rendezvényeken:

  • Ad RMNy 3017 – Beniczky Péter első kiadásának egy példánya., Tudományos ülésszak., OSZK, 2014. nov. 24
  • De arte amicitiae – Anton Weilhamer és Kaprinai István tankölteményei Baltasar Gracián Aulicusának tükrében. 18. századi tudóslevelezések 2014. nov. 28. PPKE BtK,
  • Weöres – az értelmezhetőség határán  Szent Mauriciusz Monostor Bakonybél, 2014. márc. 05.

 

Gaálné Kalydy Dóra

 

Szakmai tanulmány:

 

Hegyközi Ilona

 

Szakmai tanulmány:

 

Elektronikus megjelenés:

 

Szakfordítás:

 

Heltai János

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A hitelesség narratívája az Extractus Brevis (1675) című röpiratban. Adalékok a gályarabper publicisztikájához. In: Források és hagyományképek. Szerkesztette Stemmler Ágnes. Budapest Bibbliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó 2014, 20–30.

 

Előadások konferencián rendezvényeken:

  • A Bizonyos Okok 1671. évi pozsonyi kiadása és más vitairatok 1671-ből.
  • MTA Irodalomtudományi Intézet, 2014. január 29.
  • Die persönlichen Beziehungen des David Pareus mit seinen ungarischen Studenten.
  • A Haus der Heimat des Landes Baden-Württemberg és a tübingeni egyetem „Phänomene und Strukturen von Kultur- und Wissenstransfer vom 16. bis zum 19. Jahrhundert“  elnevezésű konferenciáján, 2014. november 14.
  • Egy RMK a nagyraktárból. Pareus, David: Collegiorum theologicorum pars altera (Heidelberg 1620)
  • Az Országos Széchényi Könyvtár „Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök elnevezésű konferenciáján. 2014 november 24

 

Tudományos bizottsági tagságok:

  • OSzK Tudományos Bizottsága
  • MTA Könyvtörténeti Munkabizottság
  • Miskolci Egyetem Egyetemi Doktori Tanács
  • Miskolci Egyetem Társadalomtudományi Habilitációs Bizottság
  • Miskolci Egyetem Szövegtudományi Doktori Iskola törzstag és elnökhelyettes

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Miskolci Egyetem heti 10 óra.

 

Hoffmann Gizella

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Az mi Országunknak veszszedelme...
  • Johann Heinrich Arlt levele Rudolf August hercegnek (1668. augusztus 16.)
  • A Herzog August Bibliothek (Wolfenbütttel) magyar látogatóinak névsora (1667–1725) (Besucherbuch)
  • Comenius Historia Persecutionum Ecclesiæ Bohemicæ című művének magyar fordításai az OSZK Kézirattárában (előkészületben)

 

Kiállítás:

  • A kürenbergi lovag – tárló (A fragmentum története, A Kürenbergi versei, A sólyom c versének magyar fordításai, filmes feldolgozás, Szaladják István Aranymadár /Kürenberg lovag/ című filmjének bemutatása) Múzeumok Éjszakája, 2014. június 21.

 

Honffyné Felhő Ágnes

 

Bibliográfia szerkesztése:

  • Szakirodalmi válogatás szerk. Honffyné Felhő Ágnes; közrem. Feimer Ágnes. In: Könyvtárvilág, 2. (2014) 1.2,3.4.5.6.

 

 

Illyés Boglárka

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

 

Elektronikus megjelenés – blogbejegyzés:

 

Előadás konferencián, tudományos rendezvényeken:

  • Az új magyar zene Párizsban 1910–1914. Zágon Géza Vilmos és a francia kapcsolat. Tudományos Ülésszak, OSZK, Bp., 2014. január 27.

 

 

Jávorka Brigitta

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

 

Szakmai beszámolók:

  • [Csorba-Simon Eszterrel, Horváth Noémivel, Margit Istvánnal, Szalacsi Alexandrával]: Barcelona, te csodás! BOBCATSSS 2014. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 23. (2014) 4., p. 43–49. http://ki.oszk.hu/3k/2014/05/barcelona-te-csodas-bobcatsss-2014/#more-6048
  • [Csorba-Simon Eszterrel és Kovács Edinával]: Könyvtárak a fjordok mellett. Bibliogr. a jegyzetekben. In: Összehasonlít(hat)ó könyvtárügy. Tanulmánykötet a PTE FEEK 10 éves Könyvtár- és Információtudományi Intézete oktatóinak és hallgatóinak munkáiból. Dr. Sipos Anna Magdolna 60. születésnapja tiszteletére, [szerk. Varga Katalin és Mészárosné Szentirányi Zita], Pécs, PTE FEEK, 2014, p. 158–169.

 

Szakfordítás:

 

 

Kelemen Éva

Önálló kötet:

  • Művészetek vándora. A zeneszerző Csáth Géza,. Győr, [2014?], Magyar Kultúra Kiadó, [?] – nyomdai szerkesztés alatt, megjelenés előtt

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • „Elfeledtetése nem csak mulasztás, de bűn is volna.” Vécsey Jenő, a magyar zenetudomány fáradhatatlan munkása. In: Magyar Zene, LII/3, (2014. augusztus), 350–368.

 

Elektronikus megjelenés – blogbejegyzés:

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • A Lipótvárosi Kaszinó zenei élete a 20. század első évtizedében = „Művészestély a kaszinóban”. A Bánffy Színház szalonestje a Duna Palota és a Clavicembalo Alapítvány rendezésében. – Budapest, 2014. április 15. (Duna Palota)
  • „Elfeledtetése nemcsak mulasztás, de bűn is volna” Vécsey Jenő a magyar zenetudomány fáradhatatlan munkása = 90 éves a Zeneműtár – tudományos konferencia. – Budapest, 2014. május 8. (OSZK)
  • „Narancs katalógus” és feltámasztott zeneművek: Vécsey Jenő a tudós könyvtáros = Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. vándorgyűlése. – Sopron, 2014. július 17–19.
  • Szolgálat és kutatás. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára = Az intézményes zenetudományi kutatás Magyarországon. A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság XI. Tudományos Konferenciája. – Budapest. 2014. október 2. (MTA-BTK Zenetudományi Intézet)
  • „In memoria dei martiri compagni.” Székely Endre: Nenia. = A holokauszt és a magyar zenei emlékezet. Zenetudományi konferencia. – Budapest, 2014. október 30. (MTA-BTK Zenetudományi Intézet)
  • ...szép zöld kötésben... Az Országos Széchényi Könyvtár Dohnányi-gyűjteménye. = Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök. Az Országos Széchényi Könyvtár Tudományos Ülésszaka. – Budapest, 2014. november 24.
  • „Daliás idők muzsikája.” Kacsoh Pongrác katonanótái = A zene és a Nagy Háború. Zenetudományi konferencia az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára. – Budapest, 2014. november. 28. (MTA-BTK Zenetudományi Intézet)

 

Kertész Balázs

Önálló kötet:

  • A magyarországi obszerváns ferencesek eredetiben fennmaradt oklevelei és levelei (1448–1526). Közzéteszi: Kertész Balázs – Original Charters and Letters of Hungarian Observant Franciscans (1448–1526). Edited by Balázs Kertész. 2015 első negyedévében jelenik meg.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Újabb adatok a magyarországi obszerváns ferencesek történetéhez és Werbőczy István életéhez. In: Források és hagyományképek. Szerk. Stemler Ágnes, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis, 87–99.
  • A Gyulaiak és a ferencesek. In: Arcana tabularii. Tanulmányok Solymosi László tiszteletére. Szerk. Bárány Attila, Dreska Gábor, Szovák Kornél, I–II, Bp.–Debrecen, 2014, I, 235–248.
  • A budai ferences kolostor története 1444-ig. Megjelenés alatt az alábbi konferencia kötetében: Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében, 2014. augusztus 27–28. Veszprém

 

Kritika, recenzió:

  • Formularium maius Ordinis Sancti Pauli Primi Heremite. Textedition des Pauliner-Formulariums aus der ersten Hälfte des 16. Jahrhunderts (Cod. Lat. 131. der Universitätsbibliothek zu Budapest). Mit einem Anhang: Fragmentum formularum Strigoniense Paulinorum. Hrsg. von Beatrix F. Romhányi, Gábor Sarbak, Szent István Társulat, Bp., 2013, (Művelődéstörténeti Műhely – Rendtörténeti konferenciák. Tagungen zur Ordensgeschichte 4/3.) XXVII+160 p. Megjelenés alatt a Magyar Könyvszemle 2014/3. számában.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • A budai ferences kolostor története 1541-ig. Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében, Veszprém, 2014. augusztus 27–28.
  • The 1499 Constitutions of the Hungarian Observant Franciscan Vicary. A ferences obszervancia Itáliában és Közép-Európában. Nemzetközi konferencia, Szeged. L’ osservanza Francescana fra Italia ed Europa Centrale. Convegno internazionale a Szeged (Ungheria). 2014. december 4–6.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA:)

  • A 2009 óta OTKA pályázat keretében működő Laskai Osvát († 1511) ferences szerzetes Sermones de sanctis című, 112 beszédet magában foglaló munkájának internetes kiadását megkezdő munkacsoporti tagság. Az első OTKA ciklust (2009–2012) követően 2012. október 1-jén elkezdődött a második, 2015-ig tartó OTKA ciklus (K 104716). A kiadás honlapja.
  • A koldulórendek középkori történetét kutató nemzetközi MARGEC programban való tagság.
  • A MARGEC program keretében a középkori magyarországi koldulórendek gazdálkodására vonatkozó források kiadásán dolgozó munkacsoportban való tagság. Margec (dossier blanc de l’ANR) 2012–2016. Projektvezető: Marie-Madeleine de Cevins (Université Rennes), Ludovic Viallet (Université Blaise-Pascal, Clermont-Ferrand). A projektben résztvevő országok: Franciaország, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Románia.
  • Bolyai János Kutatási Ösztöndíj: 2014. szeptember 1 – 2017. augusztus 31. A vállalt feladat egy Laskai Osvát-monográfia megírása.

 

 

Kis Domokos Dániel

 

Cikk, publicisztika:

  • A 75 éves református énekeskönyv. 75 évvel ezelőtt jelent meg a jugoszláviai magyar református énekeskönyv. = Presbiter, 2014/1. 6.
  • Gyémántszilánkok. Emlékek Tisza Istvánról. = Presbiter, 2014/2. 6.
  • 150 éve született Balogh Jenő, az Egyetemes Konvent és az Országos Református Presbiteri Szövetség világi elnöke. = Presbiter, 2014/3. 6.
  • Még egyszer Tisza Istvánról. „Kálvin kemény magyarja...” – Reményik Sándor. = Presbiter, 2014/4. 6–7.
  • A világzsinat belső arca. „Egyházunk nem a haszon egyháza, teológiánk nem a siker teológiája.” – Adolf Keller, Genf. = Presbiter, 2014./5. 6.
  • „A kegyelemmel megerősített szív.” – Ecsedy Aladár. = Presbiter, 2014/6. 4.

 

Egyéb tevékenység:

  • A Presbiter, a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának szerkesztőségi tagja, Magyar Presbiter rovat

 

Kis Klára

 

Elektronikus megjelenés:

 

Kiss Eszter

 

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A tér digitális ábrázolásának szerepe a nemzeti emlékezet megőrzésében. In: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek. Budapest, 2014. 246–262. old. Társszerző: Pászti László

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Digital Map Collection Project at the National Széchényi Library (Ungvári Zsuzsannával és Fulajtár Péterrel közösen) – ICA (International Cartographic Assosiation) Digital Approaches to Cartographic Heritage albizottságának a worksopja. 2014. szeptember 4–5. Rendezők: OSZK, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

 

Kovács Eszter

 

 

Önálló kötet:

  • A Makula nélkül való tükör cseh forrásai, MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, Bp., 2014, Pázmány Irodalmi Műhely-lelkiségtörténeti tanulmányok. 156.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Cseh nyelvű beszámoló a tolnai csatáról. In: Források és Hagyományképek. Szerk. Stemler Ágnes Bp., Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat kiadó, 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis V. 53–60.
  • Dodatky k historii vzniku Zrcadla bez úhony In: Na úprku před sebou samými. Szerk. Kiss Szemán Róbert – Mészáros Andor, Praha, Akropolis, 2014. 92–105.
  • Jezuitské lékářské tisky. In: Okno do kláštornej medicíny. Kulturno-historická príloha katalogu Ora et Ars Skalka 2014. Szerk. Igor Zmeták, Trenčín, 2014. 36–39.
  • Obraz českých světců v uherských tiscích v 17–18. století. In: Bibliotheca Antiqua 2014. Szerk. Rostislav Krušinský–Tereza Vintrová, Olomouc–Brno, Vědecká knihovna v Olomouci – Sdružení knihoven ČR, 2014, 72–81.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Trnavská tiskárna jako zrcadlo katolického vzdělávání v Uhrách v 17. – 18. století.  Vyskum dejín knižnej kultúry na Slovensku a v stredoeurópském priestore, Pozsony, 2014. április 8–10.
  • Obraz českých světců v uherských tiscích v 17–18. století, Bibliotheca Antiqua 2014. Olomouc, 2014. november 5–6.
  • Cseh lelkiségi irodalom a Makula nélkül való tükörben. Makulátlan tükör, Budapest, 2014. december 4.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • Szent Adalbert Közép és Kelet-Európa Kutatócsoport
  • „Áhítati irodalom a Kárpát-medencében a kora-újkorban” TÁMOP-IDI-III.4.-4 (vezető kutató: Szelestei Nagy László)
  • OTKA 104231 Nyomtatott és illusztrált magyarországi és magyar vonatkozású könyvek tipográfiai feltárása a 18. sz. második felében (1751–1780) (vezető kutató: V. Ecsedy Judit)
  • OTKA 107667 Hungarikumok a Cseh Irodalmi Múzeum, a Památník národního písemnictví levéltárának gyűjteményében (vezető kutató: Mészáros Andor)

 

 

Kőrösi Zsuzsanna

 

Elektronikus megjelenés:

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • Iron Curtai Stories (Vasfüggöny-történetek) (a prágai Post Bellum Intézet kordinálásával)

 

 

Kötél Emőke

 

Könyvszerkesztés:

  • Szántó István: Vasgyári medvetánc. Újabb történetek az ecetfák városából. Ab Ovo, Budapest 2014. Szerkesztő

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Historical objects – Flashes from the collection of the National Széchényi Library
  • WWI – 100 Years project conference, 2014. november 19, Univerzitná Knižnica in Bratislava, Slovakia
  • Elkülönült világok Hajnóczynál – térpoétikai megközelítés. In: Tér(v)iszonyok, tér-kép(zet)ek – Tudományos Ülésszak. 2014. január 27.

 

Lénárt András

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Perek. A holokauszt tematizálásának példái a hatvanas évek magyarországi nyilvánosságában. In: A forradalom ígérete? Történelmi és nyelvi események kereszteződései. Szerk. Bónus Tibor – Lőrincz Csongor – Szirák Péter. Budapest, 2014, Ráció kiadó. 511–537. p.
  • Lénárt András: Tömeggyilkosok civilben. A fegyveres pártszolgálatosok élete. In: Búvópatakok. Mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után. Évkönyv XX. 2014. Szerk. Rainer M. János. Budapest, OSZK – 1956-os Intézet Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2012, 208–267. p.

 

Elektronikus megjelenés:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Csillagos házak Budapesten, 1944 – 2014. c. előadás A nagypolitikától a hétköznapokig. A magyar Holokauszt 70 év távlatából.  Szegedi Tudományegyetem – Jad Vashem – Szeged, 2014. május 14–15.
  • Yellow-star houses Budapest – public memory and documentation project.c. előadás Names of Shoah Victims, from Scattered Sources to Individual Personal Stories. Memorial to the Murdered Jews of Europe within the Framework of the European Holocaust Research Infrastructure (EHRI), supported by the European Commission. Berlin 2014. október 20–21.
  • Yellow-Star Houses. Landmarks of Public Memory Using New Media. c. előadás USC Shoah foundation Momory, Media, and Technology: Exploring the Trajectories of Schindler’s List. 2014. november 16–18.

 

Ismeretterjesztő előadások:

  • A zuglói nyilas per és háttere c. előadás Osztrák Kulturális Fórum, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Budapesti Holokauszt Intézet, Budapest, 2014. április 23.
  • A budapesti csillagos házak c. előadás, Eötvös klub, Budapest, 2014. augusztus 6.

 

Könyvbemutató:

  • Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral – "Szövetségi politika" 1956–1963. ELTE BTK, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék Doktori Programja 2014. március 6.

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés:

  • ATV, Start, 2014. április 1. Szerk. Mészáros Antónia
  • ATV, Start, 2014. június 17. Szerk. Rónai Egon
  • RTL Klub, Minden reggel, 2014. június 19. 2014. június, Ördög Nóra és Csonka András
  • R1, A Hely. Szerk. Kis Bea és Varga Júlia. 2014. április 16.
  • Film:
  • A zuglói nyilasok pere. R: Borsody István, 2013. Szakértő.

 

 

Mann Jolán

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Miroslav Krleža Zászlók című regényének szövegterei. In. Tér(v)iszonyok és tér-kép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bibliotheca Scientiae et Artis 6., Bp., Gondolat, OSZK, 2014, 83–97.

 

Honlapszerkesztés, blogírás:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Krležine najtoplije riječi – „od madžarskog solilokvija do tokajskog Sivog brata“ (Krleža legmelegebb hangú szavai – „a magyar szolilokviától a tokaji szürkebarátig”). Horvát nyelvű előadás Miroslav Krleža életművének magyar vonatkozásairól a zágrábi Balassi Intézetben 2014. június 17-én.
  • A horvát irodalom paradigmatikus alkotóinak szöveggyűjteményei (Antun Gustav Matoš Misli i pogledi [Gondolatok és nézetek] és Miroslav Krleža Nézetek, jelenségek és fogalmak panorámája [Panorama pogleda, pojava i pojmova]) Konferencia-előadás a Vinkovciban megrendezett 6. nemzetközi horvát szlavista kongresszuson 2014. szeptember 11-én:
  • Konferencia-előadás az MTA BTK ITI által szervezett Emlékezés egy nyár-éjszakára című az I. világháború első évéről szóló konferencián 2014. szeptember 16-án.
  • A horvát irodalom Margalits Ede fordításaiban Konferencia-előadás az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézete által a horvát tanszék fennállásának 120. évfordulója alkalmából szervezett konferenciáján 2014. december 3-án.

 

Kiállításrendezés:

  • A Pálosaink, a fehér barátok c., az OSZK és a Magyar Pálos Rend által Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában közösen rendezett kiállítás munkálatai során szerkesztői munkák végzése.

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Aktív szervezői részvétel a zágrábi 3. Krleža-fesztiválon (2014. július 2–7., melynek egyes magyar vonatkozású programjait a zágrábi Balassi Intézettel együttműködésben rendezték meg.

 

Kerekasztal-beszélgetés:

  • 2014. május 23-án 15 perces előadás Fiuméban a Magyar Írószövetség és a város Baross Egyesületének közös szervezésében Jókai és Fiume című kerekasztal-beszélgetésén Jókai Mór életművének horvát recepciójáról. A rendezvényre Jókai emléktáblájának avatása kapcsán került sor. Az előadás bővített változatát 2015 folyamán publikálom.

 

Moderálás:

  • A zágrábi 3. Krleža-fesztivál (2014. július 2–7.) sajtótájékoztatóján 2014. június 30-án.
  • A zágrábi 3. Krleža-fesztivál (2014. július 2–7.) „Reggeli Krležával“ című rendezvényének moderálása 2014. július 7-én.

 

Könyvbemutató:

  • Lőkös István: A Kaptoltól a Ludovikáig című kétnyelvű Krleža-monográfiájának bemutatása a zágrábi 3. Krleža-fesztivál rendezvényén 2014. július 3-án.

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés:

  • Denis Derk: Banket s Krležom. In. Obzor. Magazin Večernjeg lista, 560. sz. 2014. júl. 12. (szombat). Večernji list, 55. évf., 18139. sz. 2014. július 12. Online kiadás: 14.7.2014 

 

 

Mánfai Miklósné

 

Elektronikus megjelenés:

 

 

 

Mezey László Miklós

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Duba Gyula és Pozsony. Az író alteregói és a nagyváros. In: Tér(v)iszonyok és térkép(ze)tek. Szerk. Bíró Csilla és Visy Beatrix. Budapest, OSZK – Gondolat, (Bibliotheca Scientiae et Artis, 6.), 2014. 63–82. p.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

 

Recenziók, ismertetések:

 

 

Mikusi Balázs

 

Folyóirat-szerkesztés:

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • „Mint honni nyelvünkön maga nemében első tünemény…” Bartay András Magyar Apollója és a magyar zeneelméleti szaknyelv kezdetei. In: Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére. Tanulmányok, emlékírások, hommage-ok. Szerk. Berlász Melinda és Grabócz Márta, Magyar Tudományos Akadémia – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – L’Harmattan Kiadó, Bp., 2013 [megjelenés 2014-ben], 139–157.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

 

Publicisztika, rövidebb írások:

 

Szöveggondozás, fordítás:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • „A Teremtés ellenpárja”: Joseph Haydn Az utolsó ítéletének szövegkönyve. Előadás a 90 éves a Zeneműtár c. konferencián, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2014. május 8.
  • Mozart – ahogy még nem hallottuk. Előadás az A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának újonnan felfedezett részletéről a 2014. szeptember 26-i „Kutatók éjszakája” program keretében.
  • „Zeneművek, Goethe-szövegekkel, mintegy 782 szám, 376 kötet és füzetben”: Elischer Boldizsár kottagyűjteménye. Előadás az Interpretációk interpretációja:Tudós bibliothecariusok, tudós elődök c. tudományos ülésszakon, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2014. november 24.
  • „Die Oper unseres Landsmanns wird eine Repertoire-Oper des Nationaltheaters werden”: Die ungarische Rezeption von Carl Goldmarks Die Königin von Saba. Meghívott előadás a Carl Goldmark (1830–1915) – Werk, Leben, kulturelles Umfeld und Rezeptionsgeschichte c. konferencián, Bécs, 2014. november 27–29.

 

Konferenciaszervezés:

  • 90 éves a Zeneműtár – tudományos konferencia. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2014. május 8.
  • Részvétel kerekasztal-beszélgetésben:
  • Felhasználói igények, elvárások c. kerekasztal-beszélgetés az 50 éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye című konferencián, 2014. május 29.

 

Tudományos bizottsági tagság:

  • International Association of Music Libraries, Bibliography Commission – alelnök
  • Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság – elnökségi tag
  • OTKA Művészeti és Kulturális Tárgyú Kutatások – zsűritag

 

Folyóiratszerkesztőségi tagság:

  • Magyar Zene – szerkesztőbizottsági tag

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Doktori Iskola (2013/14, tavaszi szemeszter): Túl az akkordokon: Haydn- és Mozart-elemzések (heti 2 óra)

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA)

  • Résztvevő kutatóként elnyert OTKA-pályázat: Erkel Ferenc és műhelye (K 112504, vezető kutató: Szacsvai-Kim Katalin, MTA-BTK Zenetudományi Intézet)

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés:

  • A Mozart-felfedezéssel kapcsolatban több mint másfélszáz dokumentált sajtómegjelenés világszerte, mindenekelőtt az AFP, illetve a Reuters hírügynökség anyagai révén. Részletes sajtóvisszhang a Mozart, K. 331 (A-dúr szonáta) c. honlapon. A legrészletesebb hazai beszámolók:
  • „Eredeti Mozart-kéziratra bukkantak” (RTL Klub Híradó, 2014. szeptember 9.)
  • Szentei Anna: „A megtalált Mozart-kézirat” (Demokrata, 2014. szeptember 24.)
  • Halász Csilla: „A hét embere – Szonáta a könyvtárból” (Heti Válasz, 2014. október 2.)
  • „Kettesben Petz Margittal” (Lánchíd Rádió, 2014. október 16.)
  • Fekete Izabella: „Kapcsolatban” (Katolikus Rádió, 2014. október 24.)

 

 

Murányi Lajos

 

Szakmai beszámolók:

 

Recenziók, ismertetések:

 

 

 

Nagy Attila

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Kutatás, szakpolitika – nemzetstratégia. In: Könyvtári Figyelő, 24. (2014) 2., p. 143–150.
  • Olvasásfejlesztés. Háttérváltozók és kitörési lehetőségek. In: Kié az olvasás? Tanulmányok az olvasóvá nevelésről, [szerk. Gombos Péter], Budapest, M. Olvasástárs., 2014, p. 116–127.

 

Ismertetés:

 

 

Nagy Györgyi

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés

  • Apponyi Sándor kapcsolata hazai és külföldi antikváriumokkal, In. Források és hagyományképek. Szerk. Stemler Ágnes. Gondolat Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, Bp., 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis 5. 157–171.
  • Apponyi family in the book-culture konferencián elhangzott tanulmány megjelenés alatt a konferencia-kötetben
  • Networkshop 2014 (CD), NIIF, Budapest, 2014.

 

Kritikák, recenziók:

  • Zvara Edina, Nyugat-dunántúli protestáns lelkészek könyvei a késő humanizmus korában, Szeged, Budapest, Szegedi Tudományegyetem, Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2013 (A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai, IX.) Magyar Könyvszemle 2014/2. szám, 297–300.

 

Cikk, publicisztika, rövidebb írások:

  • Szent Biblia. A deak vulgata editióból magyarra fordította nagy-szombati P. Káldi György, In: A kód: Bethlen 1613, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Bethlen emlékkiállítás katalógusa, szerk. Kiss Erika, Budapest, MNM, 2014. 154.
  • Wolphius, Joannes, Sacrum nuptiale, In: A kód: Bethlen 1613, Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Bethlen emlékkiállítás katalógusa, szerk. Kiss Erika, Budapest, MNM, 2014, 151.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Networkshop 2014 konferencia (Pécs, április 23–25)
  • Apponyi family in the book-culture (Oponice, október 23–24)
  • A konferencia tanulmánykötete megjelenés alatt.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben:

  • Adattechnológia alkalmazása speciális bölcsészettudományi területen – Szuperszámítógép a nemzeti virtuális laboratórium TÁMOP –projekt Monok István vezetésével

 

 

Pap Ágnes

 

Publicisztika, rövidebb írások:

  • India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása. 2013 okt. 1 – 2014. febr. 1. In: Amrit. 2014. May–June. p. 21–24.

 

Elektronikus megjelenés:

: „…állhatatos bátorságát vajha a’ Marco Poloéhoz hasonló szerencsés hazatérés koronázná” OSZK Blog. 2014. ápr. 11.
http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2014/04/11/_allhatatos_batorsagat_vajha_a_marco_poloehoz_hasonlo_szerencses_hazateres_koronazna

 

Kiállításrendezés:

  • „India through Hungarian Eyes”, Indiai Nagykövetség, Indian Cultural Centre, 2014. április 30–május 12;
  • „Kelet kapuja – egy új világút”, OSZK VII. szinti katalógustér 2014. április 23 – május 31.;
  • „Szentségtörés a csúnya könyv”(társkurátor), OSZK VII. szinti katalógustér 2014. június 13–szeptember 13.

 

Megnyitó és köszöntő beszédek:

  • ICCR-Day Indiai Nagykövetség, 2014. november 18.

 

 

Pászti László

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A tér digitális ábrázolásának szerepe a nemzeti emlékezet megőrzésében. In: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek. Budapest, 2014. 246–262. o. Társszerző: Kiss Eszter

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Erőd a Száva mentén: Racsa. In: Várak, kastélyok, templomok. Évkönyv. 2014. Pécs, 2014. 158–162. o.
  • Eichstätt – Willibaldsburg. In: Várak, kastélyok, templomok. Évkönyv. 2014. Pécs, 2014. 204–207. o.

 

Konferenciaszervezés:

  • ICA (International Cartographic Assosiation) Digital Approaches to Cartographic Heritage albizottságának a worksopja. 2014. szeptember 4–5. Rendezők: OSZK, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék.

 

Kiállításrendezés:

  • Szép Magyar Térkép 2014
  • Egy kozmográfiai atlasz különlegességei 4. Haditérképek gróf Széchényi Ferenc könyvtáralapító térképgyűjteményéből. OSZK Térképtár. 2014. június 21.–december 20.
  • 2014. március 15-i kiállítás és program összeállítása (vázlat) (A rendezvény az utolsó pillanatban elmaradt.)

 

Folyóiratszerkesztőségi tagság:

  • Catastrum. Évnegyedes katasztertörténeti folyóirat. Magyar Nemzeti Levéltár

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység (Múzeumpedagógia, bemutatók felsőoktatási hallgatóknak):

  • Térképek néprajzi vonatkozásai. Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány: Társas vállalkozás fejlesztése a műemléki topográfiai feladatok ellátására
  • Térképezd fel a városodat! Hatvan város térképes történelme. Hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola
  • Térképezd fel a városodat! Budapest fejlődése a 19. század második felében és a Millenium, összehasonlítás Bécs fejlődésével. ELTE Radnóti Miklós Gimnázium

 

Szakdolgozat témavezetése:

  • Térinformatikai adatbázis építése földrajzi nevek változásának vizsgálatára. Antal Zoltán Bálint, III. éves földmérő, földrendező mérnök hallgató, Geoinformatikai szakirányon. Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet

 

 

Perger Péter

Könyvfejezet:

  • Bánfi Szilvia – Pavercsik Ilona – Perger Péter – V. Ecsedy Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei XVII. század. 2. kötet. Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák. Lőcse, Kassa. Budapest, Balassi Kiadó, Országos Széchényi Könyvtár, 2014. (Hungaria Typographia II.)
  • Tótfalusi Kis Miklós a kolozsvári református egyház nyomdájának élén 1693—1702. 120—132, 285–300, 975–1018.
  • A kolozsvári unitárius nyomda (1696?) (1697–1703) 132—138, 300--302, 1019—1031.
  • A szebeni városi nyomda (1525) (1601–1700–) 144–149, 309--322, 1051—1116.
  • A brassói városi nyomda (1539) (1601–1700–) 149–154, 322–330, 1117–1183.

 

Kerekasztal beszélgetések (3) — könyvbemutatók (4):

  • A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei XVII. század. 2. kötet. Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák. Lőcse, Kassa. A kiadványt bemutatta és a beszélgetést vezette Mikó Árpád. A beszélgetésen részt vettek: Bánfi Szilvia, Perger Péter, Soóky Andrea, V. Ecsedy Judit. OSZK, november 11.

 

Tudományos bizottsági tagság:

  • MTA Könyvtörténeti Munkabizottság, tagság

 

Pojjákné Dr. Vásárhelyi Judit

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • The Role of Albert Szenci Molnár in the Exchange of Ideas and Political Knowledge among the European Calvinist Principalities in the Early Seventeenth Century. In: A Devided Hungary in Europe. Exchanges, Networks and Representations, 1541–1699. Volume 1. – Study Tours and Intellectual-Religious Relationship. Ed. Gábor Almási. Newcastle upon Tyne, Cambridge Scholars Publishing 2014, 121–143.

 

Kritikák, recenziók:

  • Kees Teszelszky: Szenci Molnár Albert elveszettnek hitt Igaz Vallás portréja (1606) avagy holland–flamand–magyar szellemi kapcsolatok a kora újkorban. – True Religion: a lost portrait by Albert Szenci Molnar (1606) or Dutch–Flemish–Hungarian intellectual relations in the early-modern period. Budapest, 2014. Az ELTE BTK Középkori es Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke és a Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület közös kiadványa. 166 l., ill. = Magyar Könyvszemle 2014/3. 425–428.

 

Könyvbemutató:

  • Kees Teszelszky: Szenci Molnár Albert elveszettnek hitt Igaz Vallás portréja (1606) avagy holland–flamand–magyar szellemi kapcsolatok a kora újkorban című könyvének bemutatása az ELTE BTK Kora- és Középújkori Magyar Történeti Tanszékén 2014. február 17-én.

 

Moderálás:

  • A nők és a régi magyarországi vallásosság című VII. Lelkiségtörténeti Konferencia 10. szekcióján, amelyre az MTA PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport szervezésében kerül sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Sophianum, 2014. április 25.

 

Tudományos bizottsági tagság:

  • Irodalomtörténeti Társaság
  • Magyar Bibliatársulat Alapítvány
  • MTA Könyvtörténeti Munkabizottság
  • Ókortudományi Társaság
  • OTKA Társadalom- és Bölcsészettudományi Kollégiuma Magyar Irodalomtörténet, Modern Filológia Zsűrijének tagja

 

Folyóiratszerkesztőségi tagság:

  • Magyar Könyvszemle

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Egyetemi tanárként törzstag a PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában

 

Ph.D. dolgozatok bírálatai, egyéb opponensség:

  • Lőkös Péter: Eger a 16–17. századi európai irodalomban különös tekintettel a magyar és német szerzők műveire című PhD dolgozatának bírálata, PPKE, BTK 2014. április 30.

 

Doktori bizottságban való tagság:

  • Lovas Borbála: Textológiai és értelmezésbeli kérdések Enyedi György magyar nyelvű munkáiban: A prédikációgyűjtemény című PhD-dolgoztának védésén. ELTE, BTK 2014. december 11.

 

 

Rainer M. János

 

Könyvszerkesztés:

  • Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után. Budapest, 2014, Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Alapítvány – Gondolat Kiadó.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Vajon az ügynök a kádárizmus szimbóluma – és ha nem, mié? In Horváth Sándor (szerk.): Az ügynök arcai. Mindennapi kollaboráció és ügynökkérdés. Budapest, 2014, Libri, 53–63.
  • Századosok. Adatok a középosztály második világháború utáni státusvesztésének történetéhez. In Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után. Budapest, 2014, Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Alapítvány – Gondolat Kiadó, 151–183.
  • A Kádár-korszak kompromisszumai. In Gerő András (szerk.): Kompromisszumok a közép-európai politikai kultúrában. Budapest, 2014, Habsburg Történeti Intézet, 61–73.

 

Kritikák, recenziók:

  • Kézikönyv és kiindulópont. Gyarmati György – Palasik Mária (szerk.): Trójai faló a Belügyminisztériumban. Az ÁVH szervezete és vezérkara. Budapest, 2013, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – L’Harmattan Kiadó. (Közelmúltunk hagyatéka). Betekintő, 2013. 4. sz. [2014-es megjelenés!] Betekintő a kötetbe.
  • Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrendszer, 1945–1990. Osiris kiadó, Budapest, 776 o. Századok, 147. évf. 7. sz. 2014. 1064–1068.

 

Publicisztika (pl. előszavak), rövidebb írások:

  • Párizs, nyár rendszerváltás. In Murányi Gábor (szerk.): Kilencven. Meglepetéskönyv Méray Tibor születésnapjára. Budapest, 2014, Argumentum – Philobiblon, 165–167.
  • Szerkesztői előszó. In Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945  után. Budapest, 2014, Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Alapítvány – Gondolat Kiadó, 7–10.

 

Elektronikus megjelenés:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • 1914–2014 – A Nagy Háború száz éve c. konferencia, Demokráciák és diktatúrák a két világháború között c. előadás, Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, 2014. ápr. 9.
  • A holokauszt emléknapján c. előadás, Budapest, Trefort Gimnázium, 2014. ápr. 16.
  • 1989. június 16-a jelentősége c. előadás, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia – Nagy Imre Alapítvány konferenciája, 2014. jún. 10.
  • Az 1956-os magyar forradalom és a hozzá vezető út c. előadás, Hatvan, Városi Könyvtár, 2014. nov. 17.

 

Kerekasztal-beszélgetés:

  • Az ügynök arcai című kötetről, Budapest, Kossuth Klub, 2014. márc. 31.
  • Ungváry Rudolf A láthatatlan valóság – a fasisztoid mutáció a mai Magyarországon c. könyvéről, Budapest, Open Society Archive, 2014. nov. 20.
  • Földes Anita Átéltem egy évszázadot című könyvéről és Fejtő Ferenc életművéről, Budapest, Francia Intézet, 2014. okt. 16.

 

Könyvbemutató:

  • Kalmár Melinda Történelmi galaxisok vonzásában… című kötetének bemutatója, Budapest, Nemzetközi Könyvfesztivál, 2014. ápr. 25.
  • Eörsi László Soroksár 1956 című könyvének bemutatója, Budapest XXIII. kerület Önkormányzat, 2014. szept. 24.
  • Bihari Péter 1914. A Nagy Háború emlékezete című könyvének bemutatója, Budapest, Írók Boltja, 2014. okt. 14.
  • Császár Nagy László A bálványok ledőlnek, ugye? című könyvének bemutatása, Budapest, Kossuth Klub, 2014. okt. 21.

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Az ügynökakták teljes nyilvánosságáról c. előadás és vita, ELTE Vitaklub, 2014. márc. 10.
  • Múlt, szembenézés, (demokratikus) hagyomány c. előadás Hétfői Kör, 2014. nov. 24.

 

Tudományos bizottsági tagság:

  • MTA Történettudományi Bizottsága
  • Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, Bölcsészettudományi Kollégium
  • MTA Bolyai Ösztöndíj szakértői bizottság

 

Folyóiratszerkesztőségi tagság:

  • Múltunk
  • Rubicon
  • Journal of Cold War Studies (Harvard University)

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Eszterházy Károly Főiskola, Történettudományi Intézete, Jelenkori Magyar Történelem Tanszék; uo. Történettudományi Doktori Iskola, heti 8 óra oktatás
  • Horváth Zsolt PhD, opponens, Budapest, ELTE

 

Doktori bizottságban való tagság:

  • Turbucz Dávid PhD, elnök, Eger, EKF

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • Búvópatakok kutatócsoport vezetése

 

Rajnai Edit

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Egy kerületalakítás viszontagságai. A vándorszínészet térhasználata az 1900-as évek elején. In Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek. Szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix. Bp. Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, 2014, 221–333. (Biblioteca Scientiae et Artis 5), 221–233.
  • „A napokban érkezett hozzánk egy pápai diák…” Petőfi, a színész. In Ki vagyok én? nem mondom meg… Tanulmányok Petőfiről. Szerk. Szilágyi Márton. Bp., PIM, 2014, 17–44.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • „Pillantás a titkos dossziéba”. Napló, önéletírás, kiállítás. = Gobbi Hilda 100. Színháztudományi Szemle, 42(2014), 19–30.

 

Lektorálás:

  • A nőuralom. Szigligeti Ede négy színműve, vál., sajtó alá rend., szerk. és előszóval ellátta Sirató Ildikó, Nagyvárad–Budapest, Szigligeti Színház–Országos Széchényi Könyvtár, 2014

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Egy kerületalakítás viszontagságai. A vándorszínészet térhasználata az 1900-as évek elején. 2014. jan. 27. Országos Széchényi Könyvtár, tudományos ülésszak
  • „A’ szinészetet hivatásához képesitvén…” Egressy Gábor színházprogramja (1846). A nemzeti kultúra intézményei és használati módjai a 19. században – Kerényi Ferenc (1944–2008) születésének 70. évfordulójára. Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete és a „Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon” OTKA-kutatócsoport konferenciája, 2014. nov. 25.

 

Kiállításrendezés:

  • A titoknok úr. Kiállítás Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója alkalmából. Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár, 2014. április 3. – május 31.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA)

  • MTA-ELTE Válságtörténet a XIX.–XX. században Kutatócsoport (vezetője: dr. Kövér György)

 

 

Repkényiné Nagy Edit

 

Elektronikus megjelenés:

 

 

Sárközy Réka Andrea

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A Krónika humánuma In: Pro Patria –Sára 80. szerk: Pintér Judit MMA 2014. 365–373 p.
  • Bűn és számonkérés. A Biszku-film. In: 1956-os Intézet Évkönyv 2014. Búvópatakok. Mélyfúrások. Évkönyv 2014. OSZK–1956-os Intézet Alapítvány 274–294.p.
  • Változások a dokumentumfilmek múltszemléletében. In: Paradigmák a Művészetben 269–278 p.

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Kommunikációs és Média Intézet heti 4 óra oktatás
  • Színház és Filmművészeti Egyetem heti 2 óra oktatás

 

Ph.D. dolgozatok bírálatai, egyéb opponensség

  • Salamon András: Filmoktatási Módszertan a hátrányos helyzetűek szociális és kulturális kompetenciafejlesztésére c. doktori disszertációja, Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája

 

Doktori bizottságban való tagság:

  • Petrányi Viktória doktori szigorlata, SZFE Doktori Iskola, 2014. december 12.

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés

  • Szerkesztője és producere voltam a Kenedi Jánosról készített portréfilmnek, amely a Memory of Nations díjátadó gálára készült 2014. november 17.-re, Prágában. A film hossza 4 perc, rendezője Wizner Balázs

 

 

Simon Bernadett

 

Elektronikus megjelenés:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • A Millenniumi Ujság jelenti... „Közelképek a XIX–XX. századi magyar történelemből” – ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék doktori program, Bp., 2014. június 3–4.

 

Kiállítás rendezés:

  • Vizek, fények, csillagok – Dr. Maucha Rezső 130. Országos Széchényi Könyvtár, 2014. 09.19 – 2014. 12. 23.

 

Sirató Ildikó

 

 

Könyvfejezet:

  • A gazdálkodás művészete (2010). In Lázár Egon: Visszapillantó. Színházi évtizedek. (Szerk. Radnóti Zsuzsa, Deres Péter.) Budapest, Corvina, 2014. 166–175. p. [Art of Theatre Economy]

 

Könyvszerkesztés:

  • Szigligeti Ede: A nőuralom. Szigligeti Ede négy színműve. (Sajtó alá rendezte, gondozta, szerkesztette, előszó Sirató Ildikó.) Nagyvárad, Országos Széchényi Könyvtár—Nagyváradi Szigligeti Színház, 2014. 219 p. + 9 mell. [Petticoat government – Four Dramas of Szigligeti Ede]
  • Tolnay 100 – A XX. századi (színész)nő választásai, konferenciakötet-szerkesztés

 

Folyóirat-szerkesztés:

  • Színpad

 

Sorozatszerkesztés:

  • Studia Theatralica

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Lehren des präromantischen Programms des Pester Deutschen Theaters. In „Bretter, die die Welt beseuten”. 200 Jahre Deutsches Theater in Pest. (Hrsg. Gábor Kerekes, Angéla Korb.) Budapest, Ad Librum, 2013. 87–96. p. [Neue-Zeitung-Bücher. Reihe Wissenschaft. Band 3.] [Lessons of Pre-Romantic Programme of Pest German Theatre.]
  • Budapest teátrum-földrajza. Színház a város terében. In Tér(v)iszonyok és tér-kép(zet)ek. (Szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix.) Budapest, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat, 2014. 234–245. p. [Bibliotheca Scientiae & Artis 6.] [Theatre Geography. Theatre in the Urban Space]
  • A „különc” gróf Kegyencze a színpadon. In Teleki László… (Szerk. Debreczeni-Droppán Béla.), Budapest, 2014. sajtó alatt [Minion – Drama of the Eccentric Earl Teleki László on the Stage]
  • Sokszínű ábrázolatok a sajtó alatt. A színház képei az újságlapokon. In „Képes világ.” Tudományos konferencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. A Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös rendezvénye. Szervezők Boka László, Révész Orsolya. (Szerk. Szvoboda-Dománszky Gabriella.), Budapesti Történeti Múzeum–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2014. 89–104. p. [Tanulmányok Budapest Múltjából XXXIX.] [Colourful Representations in the Press. Pictures of the Theatre in the Papers]
  • Szent György és a… tragédiája – Weöres és Madách. Pécs, 2014. sajtó alatt [The Tragedy of …Saint George and the Dr… – Weöres and Madách]
  • 100, konferenciaelőadás, Tolnay 100 – A XX. századi (színész)nő választása. Vígszínház, 2014. október 30–31.
  • Dr. Németh Antal, a Színháztörténeti Tár könyvtárosa, konferenciaelőadás, Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök, OSZK, 2014. november 24.

 

Cikk, publicisztika, rövidebb írások:

  • Egy színháztudós dicséretére. / Pohvala jednog pozorišnog naučnika. In Káich Katalin: A kölcsönösség színpadtere. Délszláv drámairodalom a vajdasági magyar színpadokon (1945–1985). / Scene Uzajamnosti. Južnoslovenska dramska književnost na scenama mađarskih pozorišta a Vojvodini (1945–1985). (Szerk. Bancsi Ildikó. / Urednica Ildiko Banči.) Pozorišni muzej vojvodine, Újvidék / Novi Sad, 2014. 318–320., 398–400. p. [Biblioteka Lovorov Veman. Knjiga IV.]  [Laudation of a Theatre Researcher. Káich Katalin.]
  • Susogások kint és bent. Utószó. In Camera Poetica – Susogó nyírfák. (Képek: Timár József, 14 finnországi költő versei, versfordítások: Simon Valéria, Tillinger Gábor.) Kiadja Dr. Josef Timar, Bécs, 2014. 179–189. p. [Whispers Inside and Outside.]

 

Elektronikus megjelenések:

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Tolnay 100 (összesen kb. 60 eseménnyel)
  • DRAAMA 2014 fesztivál, Tartu, Észtország
  • Megnyitó és köszöntő beszédek: 7
  • Tudományos bizottsági tagságok (pl. OTKA): 10

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Pannon Egyetem, Színháztudományi Intézeti Tanszék, heti 11 óra oktatás ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola (folyamatos, 6 doktori hallgató)
  • Ph.D. dolgozatok bírálatai, egyéb opponensség: 2
  • Doktori bizottságban való tagság: 1
  • Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben: 5
  • Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés: 12

 

 

Somlai Katalin

 

Honlapszerkesztés:

  • A Visszaemlékezések portál főszerkesztője, 2014-ben erre a helyre három életútinterjú készítése, minden esetben szöveggondozása, fotókkal, dokumentumokkal való kiegészítése
  • A Memory of nations, valamint a Memory of nations award cseh Paměť národa által létrehozott, a közép-kelet-európai kommunista korszak tanúit felvonultató portálra két életútinterjú készítése, szöveggondozása, fotókkal, dokumentumokkal való kiegészítése
  • A Memory of nations mobilalkalmazása számára hasonlóképpen interjúk készítése, adaptálása

 

lőadás konferencián, rendezvényen:

  • 2014. április 23–26. European Social Science History Conference, Bécs, előadás: Ruptures, Silences and Permanencies: Rightist Elites in the Kádár era and after the change of the political regime

 

Könyvbemutató:

  • 2013. április 9., Könyvbemutató, rendező:1956-os Intézet Alapítvány. A visszaemlékezések.hu portál, valamint a nemzetközi „Iron Curtain” projekt bemutatása

 

Megnyitó és köszöntő beszéd:

  • 2014. november 17. Prága – Nemzetek Emlékezete Díj díjátadó gála, bankett

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA

  • A prágai Post Bellum intézet által koordinált „Memory of Nations Award” (Nemzetek Emlékezete Díj) projektjének magyarországi koordinálása, a magyar jelöltek anyagainak készítése

 

 

Somogyi József

 

Elektronikus megjelenés:

 

 

Szegő Iván

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Jobbról balra – vagy mégsem? – Csikós-Nagy Béla (1915–2005), az átmenet örök opportunistája. In: Búvópatakok.  Mélyfúrások. Évkönyv XX. 2014. OSZK–1956-os Intézet Alapítvány. Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. 198–246.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok

  • Észtek és oroszok: 125 év. = Korunk, 2014. április, 36–44. o.

 

Kritikák, recenziók:

 

Publicisztika, rövidebb írások:

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • Részt veszek az OSZK 1956-os Intézet–OHA Búvópatakok életútinterjú-készítési projektjében.

 

 

Szőts Zoltán Oszkár

 

Önálló kötet:

  • Az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteménye. Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. Nemzeti Téka, 356. p.

 

Folyóirat-szerkesztés:

  • Újkor.hu – A velünk élő történelem – főszerkesztő

 

Honlapszerkesztés:

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Katonai tábori újságok = Irodalmi Magazin 2014/2. 48–51.
  • Egy elfelejtett gyűjtemény = Irodalmi Magazin 2014/2. 112–113.

 

Elektronikus megjelenés:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • The First World War in Central European Memory. Szekció: The First World War as Mirrored in National Traditions of Remembrance in Central Europe – Discussion and Reflection on the National Narrative. Rapporteur. Nemzetközi konferencia, Bécs, 2014. március 20–22.
  • „Elfelejtett „kincsesbánya” – Az Országos Széchényi Könyvtár egykori I. világháborús gyűjteménye. XV. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferencia Szombathelyen az I. világháború emlékezetére.,2014. április 25.
  • Témaválasztások az első világháború alatti magyar nyelvű könyvkiadásban. A háború, amely megszüntet minden háborút – A Nagy Háború kitörésének 100. Évfordulójára. Tudományos konferencia, ELTE BTK, Budapest, 2014. május 8.
  • 16-os honvéd, Négyes honvédek háborús lapja, Cibo viccek – katonai tábori újságok az első világháborúban. Fejezetek az első világháború médiatörténetéből. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Médiatudományi Kutatócsoportjának konferenciája. MTA BTK, Budapest, 2014.. május 13.
  • Az első világháború értelmezései a magyarországi historiográfiában a kezdetektől napjainkig. Az I. világháború és a magyar vidék. Tudományos konferecia, Hajdúnánás, Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, 2014. június 11.
  • The question of Hungarian responsibility in the outbreak of the First World War. The Great War: Regional Approaches and Global Contexts. Nemzetközi konferencia, Szarajevó, 2014. június 20.
  • Rendkívüli intézkedések a Magyar Nemzeti Múzeumban az első világháború idején. II. Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Tábora. Tudományos konferencia, Ópusztaszer, 2014. július 19.
  • Hétköznapok az első világháborúban – A Nagy Háború és Magyarország.  "Mire a falevelek lehullanak" – Emlékezés az első világháborúra. Ismeretterjesztő előadóest, Baja, 2014. július 26.
  • Propaganda vagy reális szemlélet? – az egykorú történettudomány és az első világháború a Századok folyóirat cikkeinek tükrében. A Nagy Háború és emlékezete. Tudományos konferencia, Debrecen, 2014. szeptember 17.
  • Hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák – a Nagy Háború emberveszteségeinek szociális háttere. Művészet és művészetek az első világháborúban. Kiállítás megnyitó tudományos konferencia, Balatonfüred, 2014. október 4.
  • A könyvkiadás szerepe a társadalmi problémák tematizálásában (1914–1918). Az első világháború információtörténetéhez. Tudományos konferencia, Szeged, 2014. október 8.
  • Balkáni gyűjtemény a nemzeti könyvtárban? Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök. Tudományos konferencia, Budapest, OSZK, 2014. november 24.
  • Glorification, Denial, Revival – World War I. Monuments in Budapest. Frontline and Hinterland. International Scientific Conference. Budapest, Politikatörténeti Intézet. 2014. december 11.

 

Konferenciaszervezés:

  • 2014. március 21–22. A DOSz Tavaszi Szél konferenciája Történelem- és Politikatudományi szekció megszervezése
  • 2014. szeptember 17–18. A Nagy Háború és emlékezete debreceni konferencia doktorandusz szereplőinek koordinálása
  • 2014. október 8. Az első világháború információtörténetéhez. Szeged, Agóra informatórium.
  • 2014. november 19. Nemzet(politika) és emlékezet(politika). A Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztály történettudományi előadásokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetése. Debrecen, Debreceni Egyetem.

 

További rendezvényszervezés:

  • 2014. január 29. Tematikus történelmi oldalak az interneten – az első világháború példája. (DOSz Café, II. rész.) Moderátor. Budapest, ELTE BTK.
  • 2014. március 27. Mit kezdjünk a múltunkkal? Beszélgetés az emlékezetpolitika aktuális kérdéseiről. (DOSz Café V. rész.) Moderátor. Budapest, ELTE BTK.
  • 2014. április 1. Könyvbemutató: Pollmann Ferenc: Oroszlán, karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky József élete és munkássága. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.
  • 2014. június 2. Könyvbemutató: Pollmann Ferenc: Oroszlán, karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky József élete és munkássága. Budapest, ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára.

 

Könyvbemutató:

  • 2014. április 1. Pollmann Ferenc: Oroszlán, karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky József élete és munkássága. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.
  • 2014. május 17. Szőts Zoltán Oszkár: Az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteménye. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum.
  • 2014. június 2. Pollmann Ferenc: Oroszlán, karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky József élete és munkássága. Budapest, ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára.

 

Moderálás:

  • 2014. január 29. Tematikus történelmi oldalak az interneten – az első világháború példája. (DOSz Café, II. rész.) Budapest, ELTE BTK.
  • 2014. március 27. Mit kezdjünk a múltunkkal? Beszélgetés az emlékezetpolitika aktuális kérdéseiről. (DOSz Café V. rész.) Budapest, ELTE BTK.
  • 2014. október 8. Mit látunk másképp az információtörténet szemüvegén keresztül? (DOSz Café VII. rész.) Szeged, Agóra Informatórium.

 

Megnyitó és köszöntő beszédek:

  • 2014. november 19. Nemzet(politika) és emlékezet(politika). A Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztály történettudományi előadásokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetése. Debrecen, Debreceni Egyetem. Megnyitó
  • 2014. november 22. A Történelem- és Politikatudományi Osztály 2013. évi tevékenysége. II. Mérföldkő konferencia, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Pécs.

 

Tudományos bizottsági tagság:

  • Doktoranduszok Országos Szövetsége, Történelem és Politikatudományi Osztály, elnök
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktorandusz Önkormányzat, elnök (2014. október 15-ig.)
  • Kari elnökként hivatalból tag a mandátum lejártáig:
  • Kari Tanács
  • Bölcsészettudományi Doktori Tanács
  • Gazdasági Bizottság
  • Tudományos Bizottság
  • Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottság
  • Magyar Történelmi Társulat, rendes tag

 

Folyóiratszerkesztőségi tagság:

  • Újkor.hu – A velünk élő történelem: főszerkesztő, felelős kiadó
  • Nagy Háború Blog, állandó szerző
  • Első világháború – a 100. évfordulós page, állandó szerző

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés:

  • A történelem egyáltalán nem unalmas. Magyar szó online. 2014. augusztus 17. /Interjú az Újkor.hu történelmi portálról. Riporter: Horváth Zsolt/
  • A Hely: A Nagy Háború – Szarajevó 2. Kossuth Rádió. 2014. július 2.
  • Időrosta. A modern fegyverek és a szellem csatája c. rész. Echo TV, 2014. október 4.
  • 100 éve tört ki az első világháború – RTL Klub Híradó, szakértő. 2014. július 28.

 

 

Szvorényi Róbert

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Jacobinus János szöveghelyei Baranyai Decsi Jánosnál. In: Források és hagyományképek Szerk. Boka László – Stemler Ágnes, Bp., Gondolat Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2014, Bibliotheca Scientiae et Artis V., 40–53.
  • „A Báthory Zsigmondnak ajánlott történeti művek előszavai”. I. Neolatin Konferencia, Humanista történetírás a XV–XVII. században szekció, Szeged, 2013. november 7. Megjelenés folyamatban.

 

Előadás konferencián, rendezvényen:

  • Baranyai Decsi János történeti művének (Commentarii de rebus Ungaricis) datálásához. Tudományos Ülésszak, OSZK, Bp., 2014. november 24.

 

 

Tabajdi Gábor

 

Könyvfejezet:

  • Kereszténydemokraták a pártállami diktatúra idején. In: 70 éves a Kereszténydemokrata Néppárt. Szerk.. Pálffy István. Budapest, Barankovics István Alapítvány, 2014, 49–86.

 

Honlapszerkesztés:

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Kádár János és a „jobboldal” In: Búvópatakok – mélyfúrások. A magyar jobboldal 1945 után. Szerk. Rainer M. János. Budapest, OSZK-1956-os Intézet – Gondolat, 2014, 55–82. 
  • Az állambiztonság terei. In.: Az ügynök arcai. Szerk.: Horváth Sándor. Budapest, Libri, 2014, 377–395.

 

Lexikon-, katalógusszócikk:

  • Pártállami ünnepek és hétköznapok. In. A Nemzet főtere. Szerk. Ablonczy Bálint, 72–81.

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • Részvétel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hivatalának „BM-kutatócsoportjában” Kutatási téma: A Belügyminisztérium szervezettörténete 1956–1990.

 

 

Tamási Balázs

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • ”Apocryphon of Jeremiah C from Qumran: Rewritten Prophetic Text or Something Else?” In: Zsengellér, József (szerk.): Rewritten Bible after Fifty Years: Texts, Terms, or Technics? (JSJSup 166). Leiden: E. J. Brill, 2014, 203–219. o.

 

Tanulmány kiállításvezetőben, kiállítási katalógusban:

  • „Hebraisztika és Judaisztika”, In : A kelet magyar kutatói /készítette a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs  Központ Keleti Gyűjteménye; szerk. Kelecsényi Ágnes, Bába Ágota; szöveg: Brittig Vera, Dávid Géza, Dévényi Kinga, Fajcsák Györgyi, Kelecsényi Ágnes, Kovács Nándor, Kubassek János, Maróth Miklós, Ormos István, Simonkay Zsuzsanna, Szántó Iván, Tamási Balázs, Vargha Edith, Vihar Judit/; Budapest, Magyarország Külügyminisztériuma, 2014.  8.o.

 

Tudományos fokozat megszerzése:

  • PhD fokozat (PPKE BTK, Történettudományi Doktori Iskola)

 

Tudományos előadások hazai és nemzetközi rendezvényeken:

  • “From Jeremiah to Jeremiah: Response to the paper by M. Henze and L. I. Lied” – Jeremiah's Scriptures: Production, Reception, Interaction, Transformation (International Conference), Ascona, 2014. június 22–26.
  • “Parabiblikus szövegek és újraírt próféciák: műfaji kérdések a qumráni Jeremiás-apokrifon kapcsán” – Magyar Hebraisztikai Társaság doktorandusz-műhelykonferenciája, ELTE BTK, 2014. április 29.

 

 

Tóth Andrea

 

Elektronikus megjelenés:

 

Ismertetés:

 

 

Tóth Máté

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Közkönyvtár a multikulturális nagyvárosban. In: Összehasonlít(hat)ó könyvtárügy. Tanulmánykötet a PTE FEEK 10 éves Könyvtár- és Információtudományi Intézete oktatóinak és hallgatóinak munkáiból Dr. Sipos Anna Magdolna 60. születésnapja tiszteletére, [szerk. Varga Katalin és Mészárosné Szentirányi Zita], Pécs, PTE FEEK, 2014, p. 103–118.

 

 

Tóth Zsuzsanna

 

Szakfolyóiratbeli tanulmány:

  • A kétszínű oromszegő és a történeti kötéstípusok kapcsolata. = ISIS Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 14. (2014) 27–37.

 

Előadás konferencián, rendezvényeken:

  • Kő vagy papír? – A zárkő restaurálása. Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia, Teleki Oktatási Központ, Szováta, 2014. március 28–30.

 

Tóvizi Ágnes

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Ismeretlen illusztrált röplap a mohácsi csatáról. = Magyar Könyvszemle 130. (2014/2), 261–271. (Társszerzőként Seláf Leventével)

 

Előadások konferencián, tudományos rendezvényeken:

  • "Festett kódextöredékek Pauer János inkunábulumaiban". Emlékkonferencia Pauer János születésének 200., halálnak 125. évében", Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár, 2014. szept. 26.
  • "Sándor Apponyi’s print collection then and now ". Apponyi Family in the Book Culture, nemzetközi konferencia, Appony, Szlovákia, 2014. október 24.

 

Tüske László

 

Szerkesztett kötet, műfordítások:

  • Tükör Orfeusznak, Adonisz, PEN Club, Pluralica, Budapest, 2014.

 

Előadás konferencián:

  • "Ha a sors belevájta a karmait..." A metafora a középkori arab stilisztika /hagyományban OSZK, Tudományos Ülésszak, 2014. november 24.

 

Ungváry Krisztián

 

Önálló kötet:

  • Tettesek vagy áldozatok? Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből. Budapest, 2014. Jaffa.

 

Folyóirat-szerkesztés:

  • Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung, Berlin 2014.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • Források és alulértékelésük. In: Horváth Sándor (szerk.): Az ügynök arcai. Mindennapi kollaboráció és ügynökkérdés. Budapest, 2014 Libri, 89–106.
  • Harckocsik a Corvin-közben. In: Boka László: Esemény és narratíva. Történetiség, elbeszélés(ek) interpretáció. Budapest, 2013 OSZK–Gondolat, 40–52.
  • Repressionen in der „lustigsten Baracke des Ostblocks”: Der Funktionswandel des Terrors in Ungarn. In: Jörg Baberowski (szerk.): Macht ohne Grenzen. Herrschaft und Terror im Stalinismus. Berlin, 2014 Campus, 173–192.
  • „Egy a tábor, egy a zászló”. A Fidesz történelemszemlélete. In: A magyar polip 2. (szerk. Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia). Noran-Libro Budapest, 2014, 389–412.
  • A nyilas hatalmi elit sorsa 1945 után. In: Búvópatakok – mélyfúrások – Évkönyv 2014. Magyar jobboldal 1945 után.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Egy döntés háttere – a magyar zsidóság deportálása.  = BBC History, 2014. március, IV.évf. 3. szám, 84–89.
  • Sztálingrád. = BBC History különszám, A második világháború története 2. 20–25.
  • Zárás helyett. I= Korall, 54. (2013), 180–185.o.
  • „Véres övezet”. Kovács András pokoljárása, 1939–1951. = Korall, 2014. (58), 1–19
  • Hitler, Horthy und der ungarische Holocaust. = Europaeische Rundschau, 2014/1, 11–20.
  • No, no, never. or on National Catastrophe. = Herito Magazine, Nr. 16, 2014, 68–73.
  • Lesték Ilia  Mihály minden szavát. Egy magyar értelmiségi és az állambiztonság. = Parnasszus. Költészeti folyóirat XX. (3), 63–71
  • Isonzo, Doberdo, Caporetto. Magyarok az első világháborúban. = Rubicon, 2014/9, 4–24.

 

Kritika, recenzió:

  • Üllő és simogatás között. Válasz Krausz Tamásnak. = Századok 148, 229–233. o. (2014)
  • A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok (recenzió). = Századok, 2013. 6. szám, 1561–1580.

 

Elektronikus megjelenés:

 

Tudományos közéletben való jelenlét:

  • Zachor Alapítvány, előadás a budapesti gettó történetéről, Budapest 2014. január 18.
  • A Memorial Alapívány meghívására, workshop és elóadás, Moszkva, 2014. február 6–7
  • Haus der Heimat, előadás a magyar szociális ellátórendszer kérdéseiről, Bad Kissingen, 2014. február 21–22
  • Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung ülés, Berlin, 2014. március 4
  • CEU holokauszt-konferencia, előadás a holokauszt magyar döntéshozatali mechanizmusáról, Budapest ,2014. április 6.
  • Volkshochschule, előadás  „Antisemitismus und Holocaust in Ungarn” München, 2014. április 7
  • 2014. április 15 Debrecen, Hatvani István Szakkollégium előadás „A Horthy-rendszer mérlege” címmel
  • MTA holokauszt-emlékkonferencia, előadás, Budapest, 2014. április 24.
  • MTA emlékezet-konferencia korreferens, 2014. május 13.
  • Imre Kertész Kolleg konferenciája, előadás a magyar emlékezetpolitika kérdéseiről, Varsó,
  • Biatorbágyi Önkormányzat Emlékkkonferenciája a németek kitelepítéséről, előadás, 2014. június 22.
  • Zachor Alapítvány, előadás a II. világháború emlékezetéről., Budapest 2014. június 29.
  • „Umbrücke und Revolutionen in Osteuropa” a Deutsche Gesellschaft e.V. és a Bundesstiftung Aufarbeitung szervezésében, Berlin , 2014. szeptember 18
  • Politische Strömungen in Ungarn nach 1920., Andrássy Egyetem Budapest 2014. október 6.
  • Előadás a turanizmusról, Zenta, 2014. október 16
  • A Kitelepítések és Elűzések Múzeum tudományos tanácsának ülése, Berlin,, 2014. október 31
  • Ungarn-Workshop über Geschichtsaufarbeitung, Bern, 2014. november 19–22,
  • „A német nemzetiszocializmus és a holokauszt”, Nyíregyháza, Deák Ferenc szabadegyetem, előadás 2014. november 26
  • Modernizációs lehetőségek a Horthy-korszakban, Miskolc MTA-Klub, előadás, 2014. november 27.

 

Doktori bizottságban való tagság:

  • Karsai László, Pető Andrea MTA Doktori eljárása

 

 

V. Ecsedy Judit

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei XVII. század, 2. köt: Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák, Lőcse, Kassa. Bp. 2014, Balassi K.–Országos Széchényi Könyvtár, 1215 p. (Hungaria typographica II.) (társszerzők: Bánfi Szilvia–Pavercsik Ilona–Perger Péter)
  • Religious book illustration – trends and examples from the 18th century. In: Imagine, tradiţie, simbol: profesorului Cornel Tatai-Baltă la 70 de ani. Ed.: Valentin Trifescu, Gabriela Rus, Daniel Sabău. Cluj-Napoca 2014, Editura Mega. pp.153–164.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • Kolozsvári nyomdászok Utrechtben és Bécsben. =: Magyar Grafika  58. évf. 2014. 2. 74–78.
  • Plakátalakú nyomtatványok a régi kolozsvári nyomdákból. =: Magyar Grafika 58. évf. 2014. 3. sz. 75–80. (társszerző: Bánfi Szilvia)
  • Bod Péter műveinek kiadástörténetéhez – hamis évmegjelölésű változatok. = Magyar könyvszemle, 130. évf. 2014. 10–29.

 

Konferencia-előadások:

  • Katolikus imádságoskönyvek az erdélyi könyvpiacon a felvilágosodás évtizedeiben – előadás a Katolicitás és etnocentrizmus az Egyházban című Nemzetközi tudományos Teológiai Konferencián, Gyulafehérvár/Alba Iulia, Hittudományi Főiskola, 2014. március 28–29.
  • Trends in book illustrating and decorating – the practice of Johann Michael Landerer – előadás a Vyskum dejín kniznej kultúry na Slovensku a v stredoeurópskom priestore című nemzetközi konferencián, Slovenská Národná Kniznica (Martin) és Univerzitná Kniznica (Pozsony/Bratislava), 2014. április 8–10.
  • Deutsches Bücherangebot kroatischer Druckereien im 18. Jahrhundert – előadás a Deutsche Sprache und Kultur in Kroatien című nemzetközi konferencián, Austrijski kulturni forum (Zára/ Zadar), 2014. június 18–22.

 

Könyvbemutató kerekasztal keretében:

  • A Hungaria typographica újonnan megjelent kötetét bemutatta Mikó Árpád művészettörténész, a szerzők közreműködésével, 2014. november 11., Országos Széchényi Könyvtár VIII. szinti Társalgója

 

 

Varga Bernadett

 

Szakfolyóiratbeli tanulmány:

  • A Hungaria Typographica-vállalkozás, ItK, (megjelenés alatt)

 

Lexikon- és katalógusszócikk:

  • Megemlékezés Ulrich Tobriacher budai iskolamesterről = A Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplom, kiállítási katalógus, BTM, szerk. Spekner Enikő, Bp., 2014, 53–54.

 

Elektronikus megjelenések:

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • A KSz/6 szabvány ajánlása és az OSZK muzeális könyveinek (RMK) feldolgozása
  • Előadás az Örökségünk jövője – A 21. század kihívásai a muzeális állományok gondozásában, feldolgozásában és szolgáltatásában című konferencián. (Az Egyházi Könyvtárak Egyesületének szakmai napja és továbbképzése 2014. június 24-én.)

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben:

 

 

Vasné Tóth Kornélia

 

Saját kötet:

 

  • A magyar ex libris 100 éve. Gyűjtemények kiállítása (katalógus), KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, Budapest, 2014.
  • Kultúra-tudomány-művelődés találkozása a XX. sz. ex libriseinek témavilágában. A moszkvai Rudomino Könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban, ELTE BTK, Történelemtudományi Doktori Iskola, 2014. (doktori disszertáció)
  • A sárbogárdi községi (reál)gimnázium története (1920-1928), Sárbogárdi Múzeum Egyesület, Bogárd és Vidéke Lapkiadó és Nyomda, Sárbogárd, 2014.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Kultúrtájak – A magyar világörökség, emlékhelyeink ex libriseken, Tudományos Ülésszak (Térviszonyok- tér-képzetek c. ülésszak), OSZK, Bp., 2014. január 27.
  • A nemzeti emlékezet helyei ex libriseken, Kisgrafika Barátok Köre, Józsefvárosi Galéria, Bp., 2014. március 4.
  • XXXV. Nemzetközi Ex libris Kongresszus (Spanyolország: Vila-seca, Tarragona) – 2014. április 2226.
  • Exlibrisológia Az ex libris 20. századi tudós művelői és a Nemzeti Könyvtár”. (Társadalomtudományok és bölcsészettudományok a 20-21. században – empirikus megközelítések c. tudományos konferencia), Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2014. december 16.

 

Tanulmánykötetbeli tanulmányok:

  • Kultúrtájak – A magyar világörökség, emlékhelyeink ex libriseken. In. Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, Szerk. Bíró Csilla Visy Beatrix, Bibliotheca Nationalis Hungariae Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. Bibliotheca Scientiae et Artis VI., 190–220.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • A nemzeti emlékezet helyei ex libriseken, I. = Kisgrafika, 2014/3., 47.
  • A nemzeti emlékezet helyei ex libriseken, II. = Kisgrafika, 2014/4., 2–5.

 

Folyóirat-szerkesztés:

  • Kisgrafika folyóirat 2014/14. sz.
  • A Kisgrafika folyóirat szerkesztőbizottsági tagsága.

 

Honlapszerkesztés:

  • www.vtkornelia.extra.hu – saját munkásságomról, a megjelent írásaimról és közszerepléseimről
  • www. magyarexlibris.hu – a magyar ex libris élet átfogó bemutatása (a műfaj bemutatása, története, grafikusok, gyűjtők, kiállítások, hírek, kitekintés külföldre, galéria)

 

Recenziók:

  • Istenek, sírok, fáraók. Az ókori Egyiptom ex libriseken. = Kisgrafika, 2014/3., 14.

 

Rövidebb írások, cikkek:

  • Coco, az ex libris kiállítások új sztárja. = Kisgrafika 2014/1., 23.
  • Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban – Arady Kálmán. = Kisgrafika 2014/1., 6.
  • Balajti Károly ex libris kiállítása Zilahon. = Kisgrafika 2014/1., 89.
  • In memoriam Balajti László (1955-2013). = Kisgrafika 2014/1., 12.
  • A magyar ex libris. = Művészet és Barátai, 2014/2., 1820.
  • A magyar ex libris 100 éve. = Agrárkönyvtári Hírvilág (Nálunk történt – Kiállításmegnyitó rovat), 2014/1.
  • A magyar ex libris 100 éve, Gyűjtemények kiállítása. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2014/5., 3136.
  • Nemzetközi FISAE Ex libris Kongresszus Szent György jegyében (2014). = Kisgrafika, 2014/2., 2-4.
  • A magyar ex libris 100 éve, Gyűjtemények kiállítása. = Kisgrafika 2014/2. sz., 7-11.
  • Lustig István. Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban. = Kisgrafika 2014/2., 1112.
  • Lippóczy Miklós. Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban. = Kisgrafika 2014/3., 910.
  • Tibold Attila, Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban. = Kisgrafika 2014/4., 67.
  • Közel húsz éven át volt a KBK titkára. = Kisgrafika 2014/4., 1314.
  • Kereskényi Gyula, Érd helytörténész plébánosa. = Százhalom Kalendárium 2015, Kiad. Faluvédő Egylet Százhalom Hagyományőrzők Köre, Százhalombatta, 2014, 6877. 

 

Kiállításmegnyitók:

 

  • A magyar ex libris 100 éve. Gyűjtemények kiállítása, Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, Budapest, 2014. február 12.
  • A magyar ex libris 100 éve. Gyűjtemények kiállítása, Mezőgazdasági Könyvtár, Vármező Galéria, Budapest, 2014. március 10.

 

Lektorálás:

  • Lenkey István: A Kisgrafika 1937-1944 repertóriuma c. műve

 

Médiaszereplés:

  • Kultúrmorzsák, Terézvárosi Tv (Hatoscsatorna), 2014. március 5.  (ex librisek, ponyvák bemutatása) - az interjút készítette Bayer Ilona

 

Vesztróczy Zsolt

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A társadalmi és politikai élet terei. Térhasználat a reformkori Pozsonyban Jókai Mór regényei alapján. In: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek. Szerk.: Bíró Csilla – Visy Beatrix. Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. 54–62.
  • Politický mysliteľ Béla Grünwald. In: Horný vidiek. Felvidék. Polemika Béla Grünwalda a Michala Mudroňa o slovenskej identite. Szerk.: Karol Wlachovský. Kalligram, Pozsony, 2014. 401–423.

 

Recenzió, kritika:  

  • Peter Švorc – Harol Nepper (szerk.): Közép-európai városok az első világháború után. In. Klió 2014. IV. 32–35.

 

Egyéb (újságcikk, ismeretterjesztő írás):

  • A magyar Galícia. In. Új Szó 2014. szeptember 6. 17.
  • Kölcsey és könyvtára. In. Új Szó 2014. január 31. 8.

 

Konferencia-előadások:

  • A társadalmi és politikai élet terei. Térhasználat a reformkori Pozsonyban Jókai Mór regényei alapján. – Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos ülésszaka - Budapest, 2014. január 27.
  • Az állampolgár védelmében. Grünwald Béla közigazgatásról és jogállamról.– Államhatalom és társadalmi autonómia a nyugati keresztény civilizáció. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke és az OTKA T105466. számú, „Állam és társadalom viszonya a 19. századi magyar politikai kultúrában” néven működő kutatócsoportja. Budapest, 2014. április 11.
  • Budapest? Bécs? Prága? A szlovák nemzeti mozgalom útkeresései az 1910-es években. – „A háború, amely megszüntet minden háborút”. A Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára. – Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Budapest, 2014. május 8–9.
  • Történetírás és nemzeti nézőpont (Szlovák és magyar interpretációk Magyarország történetéről 1863–1875). – Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök. Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos ülésszaka, Budapest, 2014. november 24.

 

Visy Beatrix

 

Könyvszerkesztés:

  • Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bibliotheca Scientiae et Artis, VI., Budapest, Gondolat Kiadó Kör, 2014, 262 p.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • A hiány helyei – árnyak, árnyjátékok Márton László Árnyas főutca című regényében, Irodalomismeret, 2014/2., továbbá: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bp., Gondolat, 2014, 98–108.
  • A csoportkép mint mise en abyme – a fénykép szerepe és leírása Závada Pál, A fényképész utókora című regényében In. Olvasható kép, látható szöveg, szerk. Lakner Lajos, Debrecen, Déri Múzeum, 2014, 199–207.
  • A fénykép tere – ekphraszisz, nézőpont, határátlépés In. Térérzékelések – térértelmezések, szerk. Ádám Anikó – Radvánszky Anikó, Bp., Kijárat, 2014.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmányok:

  • A fénykép tere – ekphraszisz, nézőpont, határátlépés, = Alföld, 2014/12. [megj. előtt]
  • A hiány helyei – árnyak, árnyjátékok Márton László Árnyas főutca című regényében, = Irodalomismeret, 2014/2.

 

Kritikák, recenziók:

  • Egy ingatag udvarház sodródó lányai, Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, = Holmi, 2014/12. [megj. előtt]
  • A kontextus tágas csarnoka, Havasréti József: Szerb Antal, = Alföld, 2014/12. [megj. előtt]
  • ÉS-kvartett Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – Márk-változat című regényéről, = ÉS, 2014/49., december 5.
  • ÉS-kvartett Péterfy Gergely: Kitömött barbár című regényéről, = ÉS, 2014/45., november 7.
  • Csipesz, boncolókés, kalapács – a kortárs kritika szerszámkészletéből, Keresztesi József: Anabázis; Lengyel Imre Zsolt: Beszélgetés fákról; Sántha József: Talányaink összessége; Vári György: Az emberiség végnapjai, = Holmi, 2014/7, 852–863.
  • Egy talált tárgy hatványra emelése, Závada Pál: Természetes fény, = Holmi, 2014/6, 724–730.
  • Csicsóka, tarack és egyéb elágazások, Tolnai Ottó: Kalapdoboz, = Híd, 2014/4, 102–108.
  • Bevezetés a nehézirodalomba, Farkas Péter: Nehéz esők, = Holmi 2014/4, 478–482.
  • Figyeljük a mesélő embert (kijelentő mód), „Figyeljétek a mesélő embert” Esszék és tanulmányok Lengyel Péterről, = Holmi, 2014/3, 364–367.
  • Prímszámok könyve, Borbély Szilárd: Nincstelenek, = Holmi, 2014/1, 107–111.

 

Publicisztika (pl. előszavak), rövidebb írások:

  • Bíró Csilla – Visy Beatrix, Előszó In. Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Bibliotheca Scientiae et Artis, VI., Budapest, Gondolat Kiadó Kör, 2014, 7–14.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • A hiány helyei – árnyak, árnyjátékok Márton László Árnyas főutca című regényében, Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, az Országos Széchényi Könyvtár Tudományos Ülésszaka, 2014. január 27.
  • A frontvonal mögött – női nézőpont, formakeresés, poétikai elmozdulások Kaffka Margit háborút tematizáló prózai műveiben, „Emlékezés egy nyár-éjszakára” konferencia az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából, MTA BTK ITI, 2014. szeptember 15–17.
  • Bizonyságkeresők – megszólalás- és megszólításmódok, istenkép(zet)ek Ady Endre  és József Attila istenes verseiben, Ady Endre, Juhász Gyula és József Attila A Holnap városában, Költők és koruk konferencia VI., Nagyvárad, 2014. szeptember 18–20.
  • Az irodalomtörténet határai, Babits Mihály nemzetközi emlékkonferencia, Baja, 2014. november 12.
  • Fél kézirat, fél siker? Babits Mihály irodalomtörténetének kéziratáról, OSZK Tudományos Ülésszak, 2014. november 24.
  • Egyszerű történet, kérdőjel, a Mesijás-változat, szegénység, gyermek és teodícea kapcsolódása Borbély Szilárd: Nincstelenek és Esterházy Péter: Egyszerű történet... – a Márk-változat című műveiben, Szegénységkonferencia 2. a 2000 folyóirat szervezésében, 2014. december 5–6.

 

Konferenciaszervezés:

  • Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos ülésszaka, 2014. január 27., Bíró Csillával közösen.

 

Kerekasztal-beszélgetés:

  • Mesebeszéd 2. Gyerekirodalmi szimpózium, Fiatal Írók Szövetsége, 2014. április 10., résztvevő.
  • Y-generáció, beszélgetéssorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban kortárs szerzők műveiről középiskolások, egyetemisták, tanárok számára, résztvevő. A beszélgetések időpontjai:
  • 2014. január 22. Sofi Oksanen: Tisztogatás
  • 2014. február 19. Wolfgang Herrndorf: Csikk
  • 2014. március 12. Garaczi László: Mintha élnél, egy lemúr vallomásai
  • 2014. április 23. Grecsó Krisztián: Isten hozott
  • 2014. május 21. Szvoren Edina: Pertu
  • 2014. október 21. Dragomán György: A fehér király
  • 2014. november 25. Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
  • 2014. december 16. Bodor Ádám: Sinistra körzet
  • ÉS-kvartett, beszélgetés kortárs szerzők műveiről az Élet és Irodalom hetilap szervezésében az Írók boltjában, résztvevő. A beszélgetések lejegyzett, rövidített változata az Élet és Irodalomban jelenik meg.
  • 2014. október 29. Péterfy Gergely: Kitömött barbár (ÉS, 2014/45., november 7.)
  • 2014. november 26. Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat (ÉS, 2014/49., december 5.)
  • Beszélgetés Szvoren Edina prózaíróval a 2014-es FISZ-tábor rendezvényén, 2014. július 23.

 

Egyéb jelentős, nyilvános kulturális esemény:

  • Múzeumok Éjszakája OSZK, 2014. június 21.
  • Túlélők viadala, Mini aukció 2. – szervező, az árverési katalógus és a ppt-vetítés összeállítása, szerkesztése, a program lebonyolításának koordinálása.
  • 451 Fahrenheit – (Ne) játssz a tűzzel! – könyvmentő játék, Facebook-esemény létrehozása, szervezése, az online és a helyszíni program koordinálása, lebonyolítása.

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Biblioterápia szakképzés, tanított kurzus: Irodalomelmélet és alkalmazott irodalomtudomány (összesen 5 óra)

 

Ph.D. dolgozatok bírálatai, egyéb opponensség:

  • Csábi Domonkos: Babits Mihály 1925–1927. Pályarajz című doktori disszertációjának szakmai vitája a PPKE BTK-án, opponens (2014. április)

 

Doktori bizottságban való tagság:

  • Csábi Domonkos: Babits Mihály 1925–1927. Pályarajz című doktori disszertációjának védése, bizottsági tag (2014. november 21.)

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA)

  • Babits Mihály műveinek kritikai kiadása, OTKA K 105283.

 

 

Zichy Mihály

Bemutató és előadás:

  • „Könyvszemle és bemutató a Zichy-család útinaplóiról és műkincseiről” – A bemutatásra kerülő kötetek: Gróf Zichy József utazásai I. Ázsiai útinapló 1875–76 II. Amerikai útinapló 1877. – A „Zichy-expedíció” Németalföldtől Rómáig. Válogatás a Zichy-gyűjtemény legszebb festményeiből és szobraiból. A könyveket bemutatják a kötetek szerkesztői: Zichy Mihály – Bányai Balázs – Kovács Eleonóra

Helyszín és időpont:
A MNL Veszprém Megyei Levéltárának díszterme (Veszprém, Török Ignác u. 1.). 2014. május 8. (csütörtök) 15. óra
A Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti egyesület működésének 10. évfordulója alkalmával tartott ünnepi programsorozat keretében 2014.05.17-én.
Pázmány Péter Tudományegyetem BTK (Piliscsaba) 2014.11.04.

 

 

Zsupán Edina

 

Könyvszerkesztés:

  • Corvina Augusta. Die Handschiften des Königs Matthias Corvinus In der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Edina Zsupán, unter Mitarbeit von Christian Heitzmann (Supplementum Corvinianum III), Budapest: OSZK, 2014.

 

Tanulmánykötetbeli megjelenés:

  • 8 Wolfenbüttelben őrzött corvina teljes körű leírása német nyelven:
  • Cod. Guelf. 43 Aug. 2o
  • Cod. Guelf. 73 Aug. 2o
  • Cod. Guelf. 84.0 Aug. 2o
  • Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2o
  • Cod. Guelf. 2 Aug. 4o
  • Cod. Guelf. 10 Aug. 4o
  • Cod. Guelf. 12 Aug. 4o
  • Cod. Guelf. 3 Aug. 4o
  • In: Corvina Augusta. Die Handschiften des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Edina Zsupán, unter Mitarbeit von Christian Heitzmann (Supplementum Corvinianum III), Budapest: OSZK, 2014, 27–121.
  • Zur Genese des Beatrix-Psalteriums, In: Corvina Augusta. Die Handschiften des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Edina Zsupán, unter Mitarbeit von Christian Heitzmann (Supplementum Corvinianum III), Budapest: OSzK, 2014, 179–211.
  • Die Corvinen in der Repräsentation von Herzog August, In: Corvina Augusta. Die Handschiften des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Edina Zsupán, unter Mitarbeit von Christian Heitzmann (Supplementum Corvinianum III), Budapest: OSZK, 2014, 257–295.
  • Locus Bibliothecae. A könyvtár mint valós tér szerepe a kora újkori bibliotheca-laudatióban. In: Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, szerk. író Csilla, Visy Beatrix (BSCA 6), Gondolat: OSZK, Budapest 2014, 137–145.

 

Szakfolyóiratbeli tanulmány:

  • Zsoldos Endre–Zsupán Edina, Stellarium – egy csillagászati kódex Mátyás könyvtárában, = Orpheus noster, V (2013) 64–88.

 

Kritikák, recenziók:

  • Matthias Corvinus und seine Zeit. Europa am Übergang vom Mittelalter zur Neuzeit zwischen Wien und Konstantinopel. Hrsg. von Christian Gastgeber, Ekaterini Mitsiou, Ioan-Aurel Pop, Mihailo Popović, Johannes Preiser-Kapeller, Alexandru Simon. Verlag der ÖAW, Wien 2011 (ÖAW Philosophisch-historische Klasse, Denkschriften, 409. Band, Veröffentlichungen zur Byzanzforschung Band XXVII), = Magyar Könyvszemle 2014

 

Publicisztika, rövidebb írások:

  • Előszó (Vorwort), In: Corvina Augusta. Die Handschiften des Königs Matthias Corvinus in der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Edina Zsupán, unter Mitarbeit von Christian Heitzmann (Supplementum Corvinianum III), Budapest: OSZK, 2014, 11–13.

 

Előadások konferencián, rendezvényeken:

  • Zur Rezeptionsgeschichte des griechischen Corvinenbestandes. Griechischhumanismus im pannonischen Raum, Nemzetközi konferencia, Bécs, 2014. december 5.
  • Bogáti Fazakas Miklós és a görög nyelv. Beszámoló és helyzetfelmérés a Bogáti F. Miklós-workshopon, MTA, Irodalomtudományi Intézet, 2014. november 10.
  • „…amely minkét nyelv irodalmában bámulatosan gazdag volt ….” A görög corvinák (Janus Pannonius Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pécs, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék), 2014. október 10.
  • Vitéz János Pliniusa ,XI. Ókortudományi Konferencia, Budapest, ELTE BTK, 2014. május 22–24.
  • Bibliotheca Corvina, Ludwig Boltzmann Institut für Neulateinische Studien, Innsbruck, 2014. május 20
  •  „Barátilag.” Vitéz János egy kódexének margójára (Janus Pannonius Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pécs, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék) 2014. február 20.
  • Locus Bibliothecae. A könyvtár mint valós tér szerepe a kora újkori bibliotheca-laudatióban. Előadás az OSZK Tudományos Ülésszakán, 2014. január, 27.

 

Konferenciaszervezés:

  • Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök. AZ OSZK Tudományos Ülésszakának megszervezése, 2014. november 24.

 

Kerekasztal-beszélgetés:

  • Bogáti Fazakas Miklós-workshop, MTA, Irodalomtudományi Intézet, 2014. november 10.

 

Könyvbemutató:

  • Bilkei Irén: Zala Megye Levéltára középkori okleveleinek regesztái (1019) 1240–1526) (Zalai Gyűjtemény 75.), Zalaegerszeg, 2014. kötetének bemutatása, Lenti, Városi Könyvtár, 2014. november 27.

 

Moderálás:

  • Griechischhumanismus im pannonischen Raum. Nemzetközi konferencia, Bécs, 2014. december 5. (szekcióvezetés, könyvismertetés)
  • Tudományos Ülésszak, OSZK, 2014. november 24.

 

Kiállításrendezés:

  • Őrzők. A Kézirattár kiállítása a Múzeumok Éjszakáján , 2014. június 21. (részbeni rendezés)
  • A Szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából. Az OSZK és a Yunus Emre Intézet Budapesti Török Kulturális Központ közös kiállítása. 2014. április 24–május 6. (Kurátor)

 

Megnyitó- és köszöntőbeszédek:

  • Könyvtárlatok (OSZK)
  • Tudományos Ülésszak, OSZK, 2014. november 24.

 

Rendszeres felsőoktatási tevékenység:

  • Az Eötvös Collegium klasszika filológus hallgatóinak tutorálása

 

Részvétel kutatócsoportokban, tudományos projektekben (pl. OTKA):

  • 2014– (OTKA K 112283) „A görög kultúra itáliai és  magyarországi recepciója a 15–16. században” (székhelye: ELTE BTK, Görög Tanszék)
  • 2014– „Mitteleuropäische Schulen” Österreichische Akademie der Wissenschaften, Institut für Schrift- und Buchwesen (projektvezető: Dr. Maria Theißen)
  • 2012–2015 OTKA (K 104951) Régi Magyar Költők Tára XVI/13

 

Rádiós és televíziós interjúk, egyéb médiaszereplés

  • A Szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából című kiállítás alkalmából:
  • Bartók Rádió (Súgólyuk, beszélgetés Mikó Árpáddal és Zsupán Edinával), 2014. április 19.
  • Lánchíd Rádió, 2014. április 22. 10.30
  • M1 TV (Aranymetszés): 2014. április 24.
  • ATV (Reggeli műsor Rónai Egonnal, élő): 2014. április 28.
  • Kossuth Rádió (Belépő) 2014. április 28., 20.00
  • Szlovák Rádió, 2014. április 15., 11.00
  • Duna TV, Kívánságkosár, 2014. április 9., 13.00–14.00