Könyvbemutató Balatonfüreden

Printer-friendly versionPDF version
2018/01/18

2018. január 19-én, pénteken 17. órától Balatonfüreden mutatjuk be  – A magyar kultúra napja helyi rendezvényén – A magyar himnusz képes albuma (OSZK-Argumentum, 2017) című kötetünket. A kötetet Boka László irodalomtörténész, tudományos igazgató (OSZK), Szabó G. Zoltán, irodalomtörténész, Kölcsey-kutató és Riskó Kata zenetörténész mutatja be. Beszélgetőtárs Praznovszky Mihály, irodalomtörténész.

Helyszín: Vaszary Galéria, Széchenyi terem.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.

A kötetben az európai nemzeti himnuszokról – történelmi távlatból, de a jelenig tartóan – Voigt Vilmos értekezik. A magyar romantika egyik legnagyobb költőjének versét s annak lehetséges forrásait, illetve helyét az életműben (és a haza és haladás gondolatában) Szabó G. Zoltán alapos tanulmánya részletezi, elemzi, mely írás nem pusztán a magyar irodalom és történelem talán egyik legismertebb költői művéről mond el mindent érdemlegesen, de annak fogadtatását és utóéletét is górcső alá veszi. Az Erkel-féle megzenésített Hymnuszról s általában a zeneműről Bónis Ferenc egy korábbi, most újabb adalékokkal is kibővített írása szól, a kötetet pedig Riskó Kata tanulmánya zárja, mely Erkel művének keletkezését, stíluselemeit és későbbi hagyományozódását vizsgálja, miközben a zenemű körüli pályázat történelmi részleteibe is beavatja az olvasót. Kötetünket zenei válogatás is gazdagítja, melynek anyagát szintén Riskó Kata válogatta.

Meghívó
A rendezvény plakátja
Facebook esemény


Beszámoló az eseményről a Füred TV-ben