KönyvTÁRlat VII/5. SIRÁLYTOLL KALAPÁCS – Lackfi János előadása

Printer-friendly versionPDF version
2018/02/15

 

A játék tematikája köré szerveződik az idén KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk. A Játékos Évad februári 15-i rendezvényén Lackfi János költő, író, műfordító előadását hallgathatjuk meg. A rendezvényen fellép Sebő Ferenc, Barvich Iván és Perger László.

 

SIRÁLYTOLL KALAPÁCS

„A vers (meg a próza) nem az Univerzum Üzenete, melyet egy égi hang diktál, pontosabban de, csak amolyan IKEA-féle üzenet, melyet elemeiből a szerző rak össze. És ha már, akkor inkább LEGO, hiszen végtelenül sokféle alakzatot hozhatunk létre a valóság és a nyelv építőkockáiból. Lackfi János és a Sebő együttes közreműködésével lesz vers és zene, no meg interaktív játék, ekkor a közönség beugorhat a költő agyába. Továbbá színpadi improvizációt, lírai látványpékségben frissen sült dalszöveget is láthatunk, hallhatunk. Az irodalom kaland, pörgés meg száguldás. És még csak fel se kell állni hozzá a fotelből.”

 

Lackfi János és a Sebő-együttes szoros együttműködésével irodalom és zene párbeszéde, a vers zenei elemei (rím, ritmus, prozódia) kapnak parádés figyelmet. Ezt egészíti ki egy harmadik szereplő, játszótárs: a kép, pontosabban a képvers, ami az írott szó és a vizuális látvány kettőségét hozza játékba.

Szenci Molnár Albert mágikus betűnégyzete, „cubusa” Lusus Poetici (1614) című kötetében talált magának versteret.A KönyvTárlat estéjén legrégebbi magyar kötődésű képverseinkről lesz szó, Szenci Molnár Albert képverseiről, amelyeket a leginkább zsoltárfordításairól ismert szerző a 17. század elején készített. Mágikus betűnégyzete, „cubusa” Lusus Poetici (1614) című kötetében talált magának versteret. Visy Beatrix irodalomtörténész rövid előadása ezt az alkotást fogja bemutatni, melynek során nemcsak erre a műre vethetünk pillantást, hanem röviden betekintünk a képversek történetébe és más, Szenci által készített enigmákba.

Az est alkalmából a Lusus Poetici Országos Széchényi Könyvtárban található példánya kerül kiállításra, melyben megtekinthető a maga korában ritkaságnak számító képvers is.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet, Díszterem (Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Vár és az Oroszlános Udvar felől.)
Időpont: 2018. február 15. 17 óra

A rendezvénysorozat az NKA támogatásának köszönhetően ingyenesen látogatható.

 


Az esemény képekben

Lemaradt az eseményről? Itt utólag is megnézheti!

 

# KönyvTÁRlat