A magyar kultúra napja tiszteletére elkészült a Himnusz kéziratának hű másolata

Printer-friendly versionPDF version
2021/01/22

 

Állományvédelmi és Restauráló Osztályunk a Digitalizáló Osztállyal együttműködve elkészítette Kölcsey Ferenc: Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című verse kéziratának hű másolatát. 

A Himnusz kéziratát eredetileg egy lappár alkotta, melynek anyaga vékony fehér merített papír. Erre készült a kézirat, amely a levélpár belső oldalán, versoján kezdődött, tehát tulajdonképpen az első oldal üresen maradt. A kéziratot félbe, majd negyedbe hajtották és valószínű, hogy hosszabban így tárolták, rakosgatták; erre utalnak a szöveget is érintő kopásnyomok. Az írás jellegzetes barnás színe alapján vasgallusz tintával készült. A lendületesen írt sorok valószínű már a vers tisztázatát jelentik, de a harmadik írott oldalon egy javítást is megfigyelhetünk. Mára a lappár kettészakadt, így a kéziratot két különálló lap alkotja.  Mindkét lap széle kopott szakadozott és a második lapon jelentős hiányt is láthatunk. A hiány megsötétedett szélei égésnyomhoz hasonlítanak, de elképzelhető, hogy ezt nem tűz, hanem a lapra ömlött tinta okozta, melynek hatása és hatásmechanizmusa – az ún. tintamarás –, nagyon hasonló megjelenésű. 

A másolat készítésekor az eredetihez hasonló megjelenésű, de gépi papírra készült egy kihalványított fekete-fehér nyomat. Ezután az alappapír színét akvarellfestékkel módosították, illetve ekkor készültek el a papír „szennyeződései” és elszíneződései is. A tinta színét és az írás jellegzetességeit ecsettel megírva, szintén akvarellfestékkel lehetett reprodukálni. Ezután történt a lapok széleinek kivágása, kialakítása, majd a hajtás és kopásnyomok létrehozása. Végül a Himnuszhoz méltó aranyozott bársony mappa készült el a dokumentum tárolásához, bemutatásához.

További képek az Indafotón