IV. Hatvani Kisgrafikai Biennálé

Printer-friendly versionPDF version
2022/05/16

2022. május 14-én nyílt meg Hatvanban a Hatvani Galériában a IV. Hatvani Kisgrafikai Biennálé. A kétévente meghirdetett pályázatra most is több száz grafika érkezett az ország minden részéből. A tárlaton a zsűri által kiválasztott közel száz alkotó munkáiból több, mint 150 kisgrafika tekinthető meg.

A bírálóbizottság tagjai voltak: Tompa Z. Mihály galériavezető, újságíró, az esemény fő szervezője; dr. habil. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója; Herczeg István grafikus- és festőművész; Bugyi István József grafikusművész, a rendezvény másik szervezője. Az ő értékelő tevékenységük nyomán állt össze ez a teljességében és részleteiben is impozáns, a mai kortárs kisgrafikáról több szempontból átfogó képet adó kiállítás, amelyet könyvtárunk tudományos munkatársa, Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész nyitott meg. 

Részlet a megnyitó szövegéből: „A tárlaton körbenézve örömmel szembesülhetünk azzal, hogy a kisgrafika műfaja milyen fontos szerepet tölt be a mai világunkban, amikor pedig a gigamánia, az óriásplakátok, a felhőkarcolók korát éljük. A pályázati kiírás szerint a grafikák mérete nem haladhatta meg 20×20 centimétert. Tenyérnyi csodákat láthatunk tehát a falakon, melyek koncentrált figyelmet, közelhajolást igényelnek. Nem felületes szemlélést, hanem apró részletekbe menő vizsgálódást a vonalak és színek kavalkádjában, a művek sűrű motivikus hálójában vagy éppen a vonalak és formák távoli összekapcsolódásában. Irodalmi párhuzammal élve, ahogy az epigrammában a szövegbeli tömörség, a kisgrafikában a motivikus koncentráció a lényeg, ezért is tekinthető a kisgrafika a képzőművészet epigrammájának. Az alkotók nemegyszer sorozatokban gondolkodnak, ami tovább szélesíti a grafikák értelmezési tartományát és a művek kapcsolódási pontjait, koherenciáját. A technikában is sokféleség uralkodik, a kitett művek klasszikus sokszorosító grafikai eljárással készültek, található köztük linó- és fametszet, foltmaratás, borzolás, rézkarc, rézmetszet, hidegtű, szitanyomat, heliogravür, kollográfia és vegyes technika.”  

A megnyitó teljes szövege Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2022) címmel olvasható az OSZK blogján.

Kapcsolódó cikkek: