Elhunyt egykori kollégánk, Tőkés Lászlóné

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2016/02/23

2016. február 15-én, 85 éves korában elhunyt egykori kollégánk, Tőkés Lászlóné Párkai Magdolna.

Tőkés Lászlóné 1930. május 6-án született Budapesten. Kitüntetéssel érettségizett a Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett francia–könyvtár szakos oklevelet 1953-ban. A francián kívül angol nyelvből is felsőfokú tudással rendelkezett. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában dolgozott, onnan került az OSZK Könyvfeldolgozó Osztályára 1960 áprilisában. A szakozó csoport munkatársa lett, először szakozói, később szakrevizori munkakörben. 1964-től csoportvezetőként tevékenykedett 1968 szeptemberéig, amikor az év elején önálló osztállyá vált Szakozó Osztály megbízott, majd 1969 júliusától kinevezett vezetője lett.

Szakmai munkássága a nemzeti könyvtár állományát feltáró ETO-szakkatalógus szerkesztésére, fejlesztésére irányult, s e területen jól kamatoztatta kiváló szakmai felkészültségét, nyelvtudását és nem utolsó sorban kivételes precizitását. 1964-től a szakkatalógus rekonstrukciójának irányításával bízták meg, s ezzel a korszerű szakkatalógus-reform egyik indítója és gyakorlati végrehajtója lett. A katalógus korszerűsítésével kapcsolatban több előterjesztést tett az OSZK főosztályvezetői értekezlete, illetve Vezetői Tanácsa számára. A katalógus rekonstrukciójának befejezése utáni években a gyakorlati munka mellett a szakkatalógus majdani gépesítésének, az online rendszerű tematikus visszakeresésnek az előkészítése lett az irányítása alatt működött osztály fő feladata.

Tőkés Lászlóné 1990. december 30-án vonult nyugdíjba. Szakmai és vezetői tevékenységét két elismeréssel honorálták: 1967-ben csoportvezetőként miniszteri dicséretet, 1971-ben osztályvezetőként „Szocialista kultúráért” kitüntetést kapott.

Tőkés Lászlóné temetése 2016. február 26-án 12 órakor lesz a sződligeti temetőben.

Emlékét megőrizzük.

Gyászjelentés