Néhány órára ingyenesen elérhető az Irodalmi Magazin József Attila száma

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2020/04/09

Az Irodalmi Magazin a klasszikus szépirodalom népszerűsítésére hivatott tematikus időszaki kiadvány, a magyar lappiacon egyedülálló tudományos ismeretterjesztő irodalmi lap, amely korábbi számaiban – többek között – olyan művészek munkásságát mutatta be, mint Krúdy Gyula, Arany János, Tamási Áron, Kölcsey Ferenc, Márai Sándor, Ady Endre, Cseh Tamás, Jókai Mór, Kányádi Sándor vagy Kazinczy Ferenc. A Magazin most megjelenő száma segíti az iskolai felkészülést, valamint a József Attila költészete iránt érdeklődő diákok és a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat. 

A kiadó és magazin szerkesztősége úgy döntött, hogy A költészet napján az ünnepre, valamint a vészhelyzet okozta nehézségekre tekintettel ingyenesen letölthetővé teszi idei második számát, amely József Attila életművét és munkásságát mutatja be.  

2020. április 11-én, délelőtt 10 és a délután 18 óra közti időszakban az érdeklődők a magyarnaplo.hu oldalon megtalálhatják a magazint PDF formátumban, amelyet ingyenesen letölthetnek. A későbbiekben a Magazin elektronikus változata 750 forintos kedvezményes áron lesz elérhető. 

A lapszám tartalmából: 

  • Interjúk: Tverdota György, Kulcsár-Szabó Zoltán és Bókay Antal irodalomtudósokkal, továbbá Kővágó Pál pszichológussal. 
  • Tanulmány, esszé: Borbás Andrea, Fónagy Zoltán, Gönczi Ambrus, Balogh Gergő, Fehér M. István, Imreh András, Konkoly Dániel, N. Horváth Béla, Alföldy Jenő, Nagy Dániel, Osztroluczky Sarolta, Horváth Kornélia, Szénási Zoltán, Bús Éva és Lang Ádám. 
  • Szépirodalmi inspirációk: László Noémi, Ágh István, G. István László, Miklya Zsolt, Both Balázs, Payer Imre és Gergely Ágnes. 
  • Továbbá izgalmas képi anyag a József Attila-kéziratoktól a kortárs képzőművészeti alkotásokig, fotók Czimbal Gyulától. 

Csatlakozás az eseményre