Sajtóközlemény

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/08/14

Az Országos Széchényi Könyvtár új főigazgatója, dr. Tüske László, 2014. augusztus 13-án vette át kinevezését dr. Cseri Miklóstól, az EMMI kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkárától.


Dr. Tüske László könyvtár–arab szakon szerzett diplomát 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Könyvtárszakmai pályafutását 1975-ben kezdte, 1992 és 2002 között az OSZK Tájékoztatási és Olvasószolgálati Főosztályának munkatársa főosztályvezető-helyettesi beosztásban. Elismert orientalisztikai szakember, az MTA Orientalisztikai Tudományos Bizottságának tagja, 2002 és 2012 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének oktatója, az Avicenna Közel-kelet Kutatások Intézetének kutatója. 2012-től főigazgatói kinevezéséig a kairói Balassi Intézet igazgatója.


Főigazgatói pályázatát mind a kultúráért felelős miniszter által felkért tagokból álló szakmai bíráló bizottság, mind pedig az Országos Könyvtári Kuratórium támogatta.

Az EMMI sajtóközleménye az OSZK új főigazgatójának kinevezéséről az alábbi linken olvasható: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/tuske-laszlo-vezeti-az-orszagos-szechenyi-konyvtarat