Szakmai együttműködésről kötött megállapodást az OSZK és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2019/05/27

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete 2019 áprilisával megállapodást kötött az Országos Széchényi Könyvtárral mint kutatóintézettel közös céljaik megvalósítása érdekében.

A Kuncz Aladár-emlékkonferencia programjaAz Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Művészeti Akadémia 2018 januárja óta fűzte szorosabbra együttműködését, mely több rétegű, így a könyvkiadástól a tematikus nagykiállításokig és a közös konferenciákig számos területre kiterjed. Mindezek alapja OSZK részről a páratlan gyűjtemény és a felkészült szakértői, kutatói gárda.

Az együttműködés első konkrét eredményeként 2018 őszén az MMA támogatásával zajlott az OSZK Tudományos igazgatósága által szervezett Kuncz Aladár-emlékkonferencia, melynek tanulmánykötete (OSZK kiadó és MMA kiadó révén) a napokban, az Ünnepi Könyvhétre időzítve lát napvilágot. A kötetet a tervek szerint a jövőben rendszeres közös kiadványok, díszalbumok és forrásközlések követik. A 2020-as tervek között szerepel továbbá egy közös Trianon-kiállítás megrendezése, valamint ehhez kapcsolódóan szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések megszervezése. Mindezek mellett – a fotóművészet, a színház- és zenetörténet, plakátművészet és egyéb művészeti területekkel kapcsolatosan – évente egy-egy tematikus konferencia megszervezése is szerepel a tervek között, melyeket a most megkötött kutatóintézeti keret-megállapodás is megerősít. 

Az MMA említett kutatóintézete a művészetelmélet és alkalmazásainak különböző területein foglalkozik tervszerű alapkutatásokkal, de emellett figyelmet fordít azokra az elméleti vizsgálatokra is, amelyek részben a művészetelmélet, részben a művészetelméletnek a különböző művészeti területek és a társadalmi gyakorlatban való hatékony alkalmazása szempontjából elengedhetetlenek. Tevékenységéből adódóan hangsúlyt fektet a művészeti életet meghatározó szellemi folyamatok elemzésére, összefüggések feltárására, valamit országos művészetelméleti szakkönyvtárat is működtet. Az Országos Széchényi Könyvtárral és annak tudományos kutatógárdájával való együttműködés a két kutatóközpont közötti lehetőségek kihasználása érdekében jött létre. A most aláírt együttműködés eredményként a jövőben tudományos konferenciákat és műhelynapokat szerveznek, valamint együttműködnek a két intézmény külső kapcsolatainak erősödése céljából.