A Kormány a sajtóról szóló, többször módosított 1986. évi II. törvény 16. §-ának (3) bekezdésében, valamint az 1997. évi CXL. törvény 100. §-a (1) bekezdésének k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
1. §
A rendelet hatálya kiterjed:
2. §
A kötelespéldány-szolgáltatás a sajtótermékek
3. §
(1) Kötelespéldányökat kell szolgáltatni a legalább 50 példányban sokszorosított
(2) Film, videodokumentum és elektronikus dokumentum esetében az élőállított példányszámtól függetlenül kell kötelespéldányokat szolgáltatni
(3) A (2) bekezdés c) pontjában felsorolt sajtótermékekből a forgalmazási szerződéstől függően a forgalmazási jog lejárta után kell kötelespéldányokat szolgáltatni.
(4) Köteléspéldányokat kell szolgáltatni a sajtótermékek minden kiadási és előállítási változatából (beleértve az elektronikus változatot is), kivéve a tárgyévi változatlan utánnyomásokat.
(5) Kötelespéldányokat kell szolgáltatni abból a sajtótermékből is,
4. §
(1) A kötelespéldányok szolgáltatására kötelezett (a továbbiakban: szolgáltató):
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a kiadó a szolgáltató, ha
(3) A terjesztés előtt elkobzott sajtótermék kötelespéldányait az elkobzást foganatosító hatóság szolgáltatja.
(4) A kötelespéldányokat a szolgáltató a kiadó (megrendelő) terhére szolgáltatja.
(5) A kötelespéldányok és a 10. § (1) bekezdése szerint felajánlott példányok szállítási költsége a szolgáltatót terheli. A postán vagy fuvarozó útján továbbított kötelespéldány-küldeményt a feladónak teljes mértékben díjmentesítenie kell.
5. §
(1) A sajtótermékből - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - hat kötelespéldányt kell ingyenesen szolgáltatni az Országos Széchenyi Könyvtár (a továbbiakban: OSZK) számára.
(2) A szolgáltatók a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak (a továbbiakban: FSZEK) a helyi vonatkozású sajtótermékből - az OSZK-nak küldött kötelespéldányokon felül - 1 példányt kötelesek ingyenesen szolgáltatni.
(3) Az (1) bekezdéstől eltérően
6. §
(1) Nem kell. kötelespéldányokat szolgáltatni
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt sajtótermékekből is kötelespéldányokat kell szolgáltatni, ha azok szolgáltatási kötelézettség alá eső sajtótermékek kiegészítő részei vagy, mellékletei.
7. §
(1) Kötelespéldányként csak hibátlan, teljes példányok szolgáltathatók. A hibás vagy nem teljes példányt a szolgáltató az értékesítéstől számított 3 napon belül köteles hibátlan példányra kicserélni, illetve kiegészíteni.
(2) A nyomda mulasztása esetén a kötelespéldányokat a kiadónak kell szolgáltatni. Ha a szolgáltató a kötelespéldányok szolgáltatását elmulasztja, az OSZK a kötelespéldányokat megvásárolja, illetőleg az eredeti sajtótermékről másolatot készít, vagy szerez be. A szolgáltató a mulasztással okozott kárt köteles megtéríteni.
8. §
(1) A köteléspéldányokat szállítólevéllel - a (2)-(4) bekezdésben foglaltak kivételével - legkésőbb az előállítás hónapját követő hónap 15. napjáig kell szolgáltatni.
(2) A belföldön előállított film eredeti kép- és hangnegatívját és a duppozitívot együttesen,. a gyártás befejezését követő 1 hónapon belül kell szolgáltatni.
(3) A külföldön élőállított és belföldön forgalomba hozott videodokumentumok kötelespéldányát a forgalomba hozataltól számított 3 napon belül kell szolgáltatni.
(4) A külföldön előállított és belföldön forgalomba hozott film kötelespéldányát - ha a forgalmazási szerződés másképp nem rendeli a bemutatástól számított két éven belül, illetőleg a határozott időre forgalomba hozott filmből a forgalmazási jog lejárta után 30 napon belül kell szolgáltatni.
9. §
(1) Minden szolgáltató és kiadó köteles a sajtótermékeiről a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig jelentést küldeni az OSZK-nak és a területileg illetékes megyei könyvtárnak, Budapesten a FSZEK-nek. Film esetében a jelentést a MF-nek kell küldeni. Évente egyszer; a tárgyévet követő hónap 15. napjáig a nemleges tartalmú jelentést is el kell küldeni.
(2) A jelentés tartalmázza az adatközlő nevét, címét; az adatszolgáltatásért felelős személy nevét, a sajtótermékek címét, szerzőjének nevét; a kiadás számát - időszaki kiadvány esetében a részegység számát - a sajtótermék alakját, terjedelmét (A/5 ívben számolva),példányszámát, a nemzetközi azonosító számát (az ISBN-jét, illetve ISSN-jét) és forgalmi árát; valamint a sokszorosító szerv nevét és postacímét. Film és videodokumentum esetében a jelentésnek, a mű címét, rendezőjét a gyártás időpontját, a gyártó és a forgalmazó nevét, valamint a műszaki adatokat is tartalmaznia kell.
(3) A sajtótermék nemzetközi azonosító számát.(ISBN-jét, ISSN-jét) és forgalmi árát a nyomda (sokszorosító szerv) nem köteles a jelentésben feltüntetni.
(4) A nemzetközi azonosító könyvszám számcsoportján belül saját kiadói azonosító számmal rendelkező kiadónak, gyártónak a tárgyév utolsó negyedévéről készített jelentés mellett a rendelkezéséré bocsátott számtartomány tárgyévi felhasználásáról is jelentést kell küldeni az OSZK-nak. A jelentés a tárgyévben megjelentetett kiadványok adatait tartalmazza az ISBN-ek sorrendjében, az egyes azonosító jelzethez tartozó művek azonosítását lehetővé tevő adatokkal (szerző, cím) kiegészítve.
10. §
(1) Az 5. § -ban foglalt kötelezettség teljesítésével egyidejűleg a kiadó (gyártó, forgalmazó) további legalább 7 példányt köteles felajánlani kedvezményes áron a jogszabályban meghatározott könyvtárak számára. A kedvezmény mértéke a fogyasztói ár 30%-a.
(2) Ha a sajtótermék nem kerül kereskedelmi forgalomba, a térítés összegében a felek állapodnak meg.
11. §
(1) Az OSZK a szolgáltatott hat kötelespéldányból:
(2) Az OSZK a mellékletben felsorolt sajtóterméktípusok három kötelespéldányából
(3) Az (1) bekezdés e) pontjában említett kötelespéldányokat a tudományos és szakkönyvtári ellátást végző országos szakkönyvtárak és egyetemi könyvtárak által egyeztetett, az országos dokumentumellátási rendszerről szóló jogszabályban meghatározott gyűjtőköri megosztás szerint kell elosztani.
(4) Az igazgatási célú kötelespéldányt az arra jogosult szervezet szükség esetén kérheti az OSZK-tól. Az előírt igazgatási feladatok elvégzése után az igazgatási szervezet egy hónapon belül visszajuttatja a kötelespéldányt az OSZK-nak.
(5) A kötelespéldányok OSZK-ból történő elszállításáról a kedvezményezett könyvtárak gondoskodnak, vagy viselik annak költségeit.
(6) Az igazgatási célú kötelespéldány el- és visszaszállításáról a jogosult szervezet gondoskodik, és viseli annak költségeit.
12. §
(1) A könyvtárak a részükre biztosított kötelespéldányokat kötelesek nyilvántartásba venni, feltárni, és a nyilvános könyvtári ellátás rendszerében hozzáférhetővé tenni.
(2) A kötelespéldányokból részesülő könyvtárak kötelezettségeit jogszabály határozza meg.
13. §
(1) Az Országos Széchényi Könyvtár a (2) bekezdésben foglaltak kivételével egy kötelespéldányt archiválni köteles.
(2) Az 5. § (3) bekezdésének c) és d) pontja alapján neki szolgáltatott kötelespéldányokat a Magyar Filmintézet, a szabványokat a Magyar Szabványügyi Testület, a szabadalmi leírásokat a Magyar Szabadalmi Hivatal archiválja.
14. §
(1) Az országos dokumentumellátási rendszerben részt vevő könyvtárak, valamint a határon túli magyar könyvtárak fejlesztési programjában részt vevő könyvtárak számára az OSZK biztosítja a beérkezett kötelespéldányok megtekintését, illetve a kötelespéldányokról való bibliográfiai tájékoztatást.
(2) A 3. § (5) bekezdésében szereplő sajtótermékeket az OSZK
15. §
A KLTE könyvtára a kötelespéldányokon alapuló szolgáltatásaival jogszabályban meghatározott módon vesz részt az országos dokumentumellátó rendszerben.
16. §
Az Országgyűlési Könyvtár kötelespéldány-szolgáltatáson alapuló kötelezettsége az állam- és jogtudomány, politikatudomány, legújabb kori magyar és egyetemes történelem hazai szakirodalmának, valamint az Országgyűlés dokumentumainak könyvtári rendszeren belüli hozzáférhetővé tétele.
17. §
(1) A kötelespéldányokból részesülő megyei könyvtár, illetve a FSZEK a 9. § (1) bekezdése alapján neki küldött, de más könyvtár illetékességét is érintő jelentés másolatát köteles az érdekelt könyvtárnak továbbítani.
(2) Az OSZK évente köteles a kötelespéldány-szolgáltatókról területi illetékességük szerint tájékoztatni a megyei könyvtárakat; illetve a FSZEK-et.
18. §
A kötelespéldány-szolgáltatás teljesítését az OSZK, az MF, a FSZEK és a megyei könyvtárak ellenőrzik.
19. §
E rendelet alkalmazásában
20. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, egyidejűleg a sajtótermékek köteles- és tiszteletpéldányairól szóló 17/1986. (VIII. 20.) MM rendelet, sajtótermékek köteles- és tiszteletpéldányairól szóló 17/1986. (VIII. 20.) MM rendelet módosításáról szóló 26/1989. (IX. 12.) MM rendelet és a 7/1991. (VII. 2: MKM rendelet hatályát veszti.
(2) Az egyes szabálysértésekről szóló, többször módosíott 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 160. §-ának (1) bekezdésében a "húszezer forintig" szövegrész helyébe az "ötvenezer forintig" szövegrész lép.
Horn Gyula s. k.
miniszterelnök
alkalmi kiadványok (szilveszteri, báli stb.)
árumintakönyvek
bérmunkában külföldi megrendelő részére készült
könyvek
Braille-írással készült sajtótermékek
CD-ROM-ok
címkék (dobozra, üvegre stb.)
családi értesítések
diaképek, -filmek
diákújságok vagy diákhírlapok
dísztávirat
éggömbök
emléklapok
étlapbórítók
étlapok (alkalmi)
éves jelentések és munkatervek
forgatókönyvek
földgömbök
földmérési térképek
gépkönyvek
gyártmányjegyzékek
gyászjelentések
házirendek
híradók (vállalati, intézményi stb)
hirdetmények
játékkártyák
karbantartási utasítások
kártyanaptárak
képek (önálló)
képes levelezőlapok
képeskönyvek szöveg nélkül
képregények
képsorozatok
kezelési utasítások
kiállítási katalógusok
kiadási változatok (elektronikus, idegen nyelvű stb.)
kifestőkönyek
kompaktlemezek (CD-k)
könyvjelzők
kötésváltozatok
leporellók
mágneslemezek
magnetofon kazetták
meghívók
metszetek (önálló)
multimédia
műsorfüzetek
műszerkönyvek
nyeremény- és sorsolási jegyzékek
oklevél űrlapok
oktató videokazetta és videolemez
órarendek
országgyűlési irományok
országgyűlési naplók
plakátok (grafikai, szöveges)
poszterek
programfüzetek
prospektusok
rejtvényújságok
reklámcélú egylapos sajtótermékek
rendezvénynaptárak
röplapok
sportversenyek programjai
szabálvzatok
szabásmrnták
számozott kiadási változatok
szerepkönyvek
színlapok
szövegkönyvek
tájékoztató videokazetta, videolemez
tanfolyami útmutatók
tanrendek
tantárgyi útmutatók
tantervek
termékismertetők
tervezési segédletek, szabályzatok
tesztlapok
utánnyomások(változatlan)
útmutatók
ünnepségek forgatókönyvei
versenytérképek
vizsgarendek
| Országos Széchényi Könyvtár | ||
| Észrevételek Technikai tudnivalók (2003/03) |