Egy kozmográfiai atlasz különlegességei 3.

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/06/22 - 2013/12/21

Hungarika-térképek gróf Széchényi Ferenc könyvtáralapító térképgyűjteményéből

A Széchényi Könyvtár Térképtára ez évben is folytatja könyvtáralapítónk, gróf Széchényi Ferenc több ezer darabos térképgyűjteményének a bemutatását. A rendkívül gazdag, a 16-19. századi európai kartográfia számtalan értékét tartalmazó gyűjteményből mostani kiállításunkhoz kimondottan hungarika, azaz magyar vonatkozású, nyomtatott térképekből válogattunk.

Ország- és országrész-térképekből – Erdély, Felvidék, Temesköz, Délvidék –, valamint a megyék legszebb és legfontosabb alkotásaiból mutatunk be olyan válogatást, amely jó néhány térképritkaságot is felvonultat. Többek között bemutatjuk a 17. század európai térképkereskedelmében meghatározó szerepű kiadó, az amszterdami Joan Blaeu által kiadott és gróf Nádasdy Ferenc országbírónak ajánlott térkép-különlegességet. Fontos és ritka országrész-térkép a Johann Alexander Reiner császári hadmérnök által szerkesztett Felső-Magyarország-térkép, amely a Thököly Imre vezette Habsburg-ellenes harcok csúcspontján, 1682-ben Bécsben jelent meg.

Az alapítói gyűjtemény gazdag 18-19. századi megyetérképeiből is több ritkaság lesz megtekinthető. Így első nyomtatott megyetérképünk, Kray Pál 1723-ban megjelent Szepes vármegyéje, ahogy Veszprém megye első faliméretű nyomtatott térképe is (1797), amely a megye mérnökének, Gerlisch Jánosnak és a megye szülöttének, a kiváló rézmetszőnek, Berkeny Jánosnak az alkotása. De említhetjük a 18-19. század fordulójának meghatározó jelentőségű bécsi kartográfusa, Joseph Marx von Lichtenstern által készített megyetérkép-sorozatot is, amelyből a kiállításon könyvtáralapítónk szűkebb hazájának, Sopron vármegyének művészi színvonalú alkotását mutatjuk be.

E kiállítás az ország térképtörténetének fontos korszakáról nyújt tömör összegző válogatást, amely – reményeink szerint – élvezetes perceket szerez majd az érdeklődő látogatónak.

A kiállítás megtekinthető 2013. június 22-től december 21-ig az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában keddtől péntekig 9 és 17 óra, szombaton 9 és 14 óra között.

A kiállítássorozat előző részei:
Egy kozmográfiai atlasz különlegességei 2.
Kincsek Széchényi Ferenc térképgyűjteményéből

Rövid videóbeszámoló a kiállításról