Egy kozmográfiai atlasz különlegességei – 4.

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/06/21 - 2014/12/20

Az alapítói térképgyűjteményt bemutató kiállítássorozatunkon ez évben a hadtörténelmi térképekből válogattunk. Ha csak szűkebb értelemben azokat a térképeket vesszük számba, melyek egyes erődítményeket, ostromokat, csatákat vagy hadműveleteket ábrázolnak, akkor is 133 önálló térképműről (79 db nyomtatott és 54 db kéziratos), valamint 11 atlaszban további 487 darabról, azaz összesen 631 műről beszélhetünk. Ha ehhez hozzászámítjuk azokat az országokat, országrészeket bemutató általános térképeket, melyek egy-egy háborúhoz kapcsolódóan jelentek meg, annak érdekében, hogy a szélesebb nagyközönségnek be lehessen mutatni a háború „teátromát”, akkor lényegesen nagyobb számot kapnánk.

Nem is csoda, hiszen az emberiség története egyben a háborúk története is, ami az itt bemutatott korszakokra – a 16–18. század – különösen érvényes. Széchényi Ferenc gyűjteményében megtalálható minden fontos háborút és/vagy annak részeseményét bemutató térkép, mely a modern kori térképtörténet kezdeti időszakától fogva készült, egészen a gróf korának Európáját és a fél világot felperzselő napóleoni háborúkig bezárólag.

A kiállítás anyagának összeállításakor azt a koncepciót választottuk, hogy a könyvtáralapító Széchényi Ferenc azon térképeiből válogassunk, melyek a magyar hadtörténelem szempontjából érintettek, mintegy a nemzet hadtörténelmének vázlatát nyújtják, mind a hazai, mind az európai hadszíntereken.

A kiállítás megtekinthető 2014. június 21-től december 20-ig az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában keddtől péntekig 9.00–17.00, szombaton 9.00–14.00 között.

Előzmények:
Egy kozmográfiai atlasz különlegességei 3.

Egy kozmográfiai atlasz különlegességei 2.

Egy kozmográfiai atlasz különlegességei

A kiállításokat összefoglaló tematikus honlap