Massenet és Magyarország

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/02/14 - 2017/05/27

Kamarakiállítás Jules Massenet születésének 175. évfordulóján

A Zeneműtár kamarakiállítása a főként operaszerzőként ismert francia zeneszerző műveinek hazai fogadtatás-, illetve előadástörténetét, emellett Massenet életének, gazdag életművének kevéssé ismert magyar vonatkozásait és kapcsolatait mutatja be.

Massenet az 1879-es szegedi árvíz kapcsán kinyilvánított magyarbarátsága révén egykor  hallatlanul népszerű volt Magyarországon. 1865‒1885 között háromszor látogatott el hazánkba, Heródiás című operájának egyik előadását maga vezényelte. Személyes, baráti kapcsolatban állt Liszt Ferenccel, Hubay Jenővel, id. Ábrányi Kornéllal, Zichy Gézával, Podmaniczky Frigyessel, Erkel Sándorral és más magyar személyiségekkel.

Kiállításunkon megtekinthetőek, illetve meghallgathatóak e kapcsolatok érdekes dokumentumai, így például egy Magyarországon keletkezett korai Massenet-mű; a francia komponista és Liszt egymásra felelő induló-átiratai, melyek a szegedi árvízkárosultak megsegítésére indult jótékonysági mozgalom keretében készültek; a Suite sur le Roi de Lahore zenekari partitúrája, amely a Hubayval való zenei kooperáció emlékét, kettejük kézírását együtt őrzi; levélváltása Podmaniczky Frigyessel, a Nemzeti Színház intendánsával a Lahore királya című opera budapesti bemutatója kapcsán.

Színházzenei gyűjteményünk egyedi, kézírásos bejegyzéseket tartalmazó kottái mellett jelmez- és díszlettervek (köztük Oláh Gusztáv díszlettervei a Manonhoz), színlapok, fényképek, librettók dokumentálják a Massenet-operák 1945 előtti előadásait, míg a magángyűjteményekből származó gramofonfelvételek, tulajdonosi bejegyzéseket őrző zongorakivonatok arról tanúskodnak, hogy a francia zene kedvelői a Magyarországon nem bemutatott – esetleg Bécsben, Párizsban megismert – műveket is játszották, hallgatták.

A kiállítást rendezte: Illyés Boglárka

Megtekinthető 2017. február 14-től május 27-ig a Zeneműtár folyosóján és olvasótermében, a tárak nyitvatartási idejében, keddtől péntekig 9-17 óráig, szombaton 9 és 14 óra között. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

Galéria