Szép Magyar Térkép 2017 – kiállítás

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2018/03/24 - 2018/04/07

 

2018. március 24-től április 7-ig az OSZK Dísztermében tekinthető meg a 2017-es hazai térképtermés legjavát bemutató hagyományos kiállításunk.

1996-ban indult útjára a Szép Magyar Térkép című verseny, melynek célja a magyar térképkultúra színvonalának emelése és az igényesen kivitelezett térképek térhódításának elősegítése. Ennek érdekében az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke (korábban a Lázár deák Térképészeti Alapítvány) és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára minden évben pályázatot hirdet a „Szép Magyar Térkép” cím elnyerésére.

Az idei versenyre 12 pályázó 27 pályaművet küldött be, melyet a szakértőkből és laikusokból álló zsűri értékelt és díjazott. A zsűri elnöke, Káldos János, az Országos Széchényi Könyvtár OKP-Projekt vezetője.

A benevezett térképekből az idén is kiállítást rendeztünk, amely átfogó képet nyújt a nagyközönség számára a hazai térképkészítő szakma elmúlt évi terméséről. A tárlattal a kartográfiai műveket készítő cégek és szervezetek számára is szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy ne csak a szakmai érdeklődők értesülhessenek az új fejleményekről.

Időpont: 2018. március 24– 2018. április 7.; keddtől szombatig 10 és 18 óra között

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emelet, Díszterem


A megnyitó képekben