KönyvTÁRlat III/8. – Bűnök és szenvedélyek – Pest és Buda Mátyás király korában

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/04/17

550 éve, 1464-ben koronázták meg ünnepélyes keretek között magyar királlyá Hunyadi Mátyást a Szent Koronával Székesfehérváron.  Ennek tiszteletére – úgy is, mint Mátyás király világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana számos gyönyörű kötetének őrzői – áprilisban bemutatjuk Mátyás egykori székhelyét, az ekkor fénykorát élő, mára teljesen átépített budai királyi palotát, valamint Pestet, Mátyás kedves városát.

Milyen volt vajon Mátyás budai palotája? Hol állt az általa építtetett egykori pesti városfal, és hogyan került a föld alá? Ma látható még valahol? Milyen volt a város, hogyan éltek a lakói a 15. század második felében? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők, ha meghallgatják Mikó Árpád művészettörténész és Zádor Judit régész-történész előadását, illetve megtekintik a csak ezen az estén látható minitárlatunkat, ahol kiállítjuk a Ransanus-corvina facsimiléjét, valamint tudományos szakmunkákat, régi metszeteket és egyéb régi nyomtatványokat.
A reneszánsz hangulatát az EXCANTO együttes koncertje idézi meg.

Részletes program:

16.30 Mikó Árpád művészettörténész, MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya: A középkori budai királyi palota reneszánsz kövei
Köztudomású, hogy a budai királyi palota egyik legfényesebb korszaka Mátyás király uralkodásának idejére esik. A mára szinte maradéktalanul elpusztult középkori épületegyüttes reneszánsz időszakát jobb híján nagyszerű vörös márvány faragványok jelképezik a múzeumok kiállításain éppúgy, mint a kort bemutató szakirodalom illusztrációin. A valóságban azonban ezeket a szép faragványokat csak a – néha igen régi – hagyomány köti a királyi palotához. A régi kövek származása nem mindig tisztázható egyértelműen, útjukat nyomon követni azonban izgalmas és tanulságos kaland. Olykor váratlanul érintik, keresztezik a könyvtárak – a középkori királyi könyvtár és az újkori nemzeti könyvtár – történetét is.

17.10 Zádor Judit régész-történész, Budapesti Történeti Múzeum: Pest Mátyás király korában
Pest középkori történetéről rendkívül kevés forrásunk maradt fenn. Az ország egyik legvirágzóbb városát 1241-ben a tatárok pusztították el, majd Buda külvárosaként lelassult a fejlődése. Igazi fénykorát a szabad királyi városok rangjára emelkedett, és a tárnokszéki városok sorába bekerült Pest Mátyás király idejében élte. Az egykori feljegyzésekből tudjuk, hogy Mátyás szívesen időzött Pest közeli vadas parkjában, és kedves városát – ma is még részben látható – városfallal vette körül.

Korabeli leírások és a régészeti emlékek segítségével próbálunk képet kapni arról, hogy milyen is volt ez a város, és hogyan éltek a lakói a 15. század második felében.

18.00 Az EXCANTO együttes reneszánsz koncertje
Az EXCANTO együttes 1998-ban alakult Budapesten. Repertoárjukon elsősorban középkori, reneszánsz és barokk zene szerepel, de szívesen játszanak későbbi korok szerzőitől is olyan műveket, amelyek megszólaltathatók az adott hangszer-összeállításban. Fennállásuk óta felléptek többek között a Zeneakadémia Nagytermében, a Régi Zeneakadémián, a Magyar Rádió Márványtermében, a Bartók Béla Emlékházban, a Budapesti és a Gödöllői Tavaszi Fesztiválon, Londonban (Hungary in Focus, Docklands Festival) és Innsbruckban. 2009-ben zenekari kategóriában KÓTA díjat nyertek.
Estünkön magyar és európai, kevésbé ismert és népszerű műveket egyaránt bemutatnak.

Minitárlat: A Ransanus-corvina facsimiléje, a témához kapcsolódó tudományos szakmunkák, régi metszetek és egyéb régi nyomtatványok.

A rendezvény plakátja

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emelet, Díszterem
Időpont: 2014. április 17. 16.30

Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze számunkra 2014. április
16-án 12 óráig e-mailben vagy telefonon a 224-3742 számon hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, pénteki napokon 9-13 óráig.

 

# KönyvTÁRlat