A tekintet érintése – Finisszázs

2014/01/31

 

Mészáros Géza festőművész retrospektív kiállításának ünnepélyes záróeseménye 2014. január 31-én, pénteken délután 5 és fél 8 óra között a Corvina termekben.

Szeretettel várunk mindenkit, akik már látták ezt a kiállítást, és akik még nem látták, és azokat is, akik eddig talán MÉG a Budavári Palota épületében a Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított Nemzeti Könyvtárban Sem jártak.

FINISSZÁZS*

Pohárral a kézben, zeneszóval köszöntjük vendégeinket és mindazokat, akiknek a kiállítás létrejötte, és az azt kísérő rendezvények sikere köszönhető.

Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása, Liszt Ferenc és Kossuth-díjas

Kardos Mária, ütőgardon

Feledy Balázs, művészeti író

Timár Sára, ének

Fuchs Máté, gitár

A rendezvény belépőjegy váltása nélkül látogatható!

*Finissage (főnixség): a szó eredeti értelme a Főnix Madár jelképes lényére utal, a Finisszázs tehát a hosszú élet után tűzben elhamvadó és hamvaiból ifjan újjászülető Főnix Madárra, a reményteljes Főnix-létre emlékező ünnepélyes esemény.

Képek az emlékezéshez: Montage 01, Montage 02