Cseh Tamás arcai – Keresztül az életen

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/01/22

A magyar kultúra napján, amely egybeesik a néhány éve elhunyt művész születésnapjával – 2013. január 22-én lenne Cseh Tamás 70 éves – egész napos eseményre hívjuk meg Önöket az Országos Széchényi Könyvtárba. Reményeink szerint nem csupán Cseh Tamás életművének, alkotásainak színtere, de egy „príma hely” is lesz ezen a napon a könyvtár a Cseh Tamást és dalait szerető tisztelők, barátok, művelődéstörténészek számára.

Az Országos Széchényi Könyvtárban működő Mozgóképkincs Alapítvánnyal együttműködésben teljességre törekvően gyűjtjük, rendszerezzük, bővítjük és bocsátjuk a kutatók rendelkezésére a Cseh Tamás-archívum anyagát. Felkutatjuk Cseh Tamás pályájának tanúit, szereplőit, interjúkat készítünk Cseh Tamás életének cselekvő részeseivel. E munka során kibontakozik a 60-as évek képzőművésze, az indián táborozást szervező – éppen leérettségizett diák – alakja és feltárulnak a tordasi gyermekkor életutat meghatározó mozzanatai is.

Egy napra bepillanthatunk Cseh Tamás titkos indián életébe, felállítjuk a tipijét, és barátai segítségével bemutatjuk a legfontosabb indián eszközöket. Kiállítjuk az általa készített csaknem 100 metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársai segítségével ismerkedhetünk meg, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthetünk meg tematikus válogatásban.

A program 11 órakor megnyitóval kezdődik, amelynek során Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd a dalokat megidézve déli hangversenyt tartanak barátai: Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor. Bemutatjuk a „Levél nővéremnek 2” Katona József színházbéli, 1994 márciusában megtartott premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát is. Levetítjük a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást.

Este 18 órától pedig Másik János élő koncertet ad a közös dalokból.

A dalok és Cseh Tamás egész életművének tárgya a szabadság volt – a több évtized alatt minden szó, minden hangsúly, minden akkord önmagán túl valami mást is jelentett, és ha a sorok között rejtetten is, ha szimbolikusan is: egy szabadságszerető ember vallomása volt. A dalok világa nemzedékek számára jelentette azt: „ahol nincs szabadság, ott nincs szabadság”.

A Cseh Tamás arcai című egynapos kiállítás, audiovizuális installáció részletes programja. 2013. január 22-én 10 órától 22 óráig az Országos Széchényi Könyvtár VIII. emeletén, mely ingyenes napijeggyel látogatható.

11:00 – Megnyitóünnepség

A kiállítást megnyitja Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Dr. Zumbok Ferenc kormánybiztos, az Archívumról,
Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamásról beszél,
Bereményi Géza a közös évtizedekre emlékezik.

12:00 – Déli hangversenyt adnak régi barátai Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter: KONCERT NÉLKÜLE címmel

A hangverseny után filmvetítések kezdődnek:
13:00 – Koncert Kolozsváron, a felvétel 1990 februárjában készült
14:30 – Új dalok est, eredeti felvétel 1990 júniusából
15:30 – Részlet az Egyetemi színpad búcsú estjéről, 1991 április
16:00 – Múzeumok éjszakája, koncert 2006 júniusában a Széchényi Könyvtárban
17:00 – Cseh Tamás arcai – Keresztül az életen, dokumentum-összeállítás
18:00 – MÁSIK JÁNOS ÉLŐ KONCERTet ad azokból a dalokból, amelyeket hárman írtak együtt Bereményi Gézával és Cseh Tamással

A filmvetítések folytatása:
19:00 Az első időktől… rádió-, film-, koncertfelvételek
20:00 Levél nővéremnek 2. – az 1994 márciusi bemutató rekonstruált felvétele
Egész nap folyamatos vetítés a Cseh Tamás műsorvezette Századunk történelmi sorozat epizódjaiból.

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Cseh Tamás archívum gyűjteményét mutatják be. Demonstrációs monitorokon fénykép és mozgókép installációkat láthatnak.
Az eredeti kéziratokon, plakátokon, képzőművészeti alkotásokon túl, hangszere, fellépésének eredeti emlékei láthatók.
Felállított indián sátra – barátainak segítségével berendezve – ad ritka alkalmat, betekintést a bakonyi „indiánról”.
Tisztelője jóvoltából megtekinthető minden megjelent hanglemeze, kazettája, CD-je, a teljes diszkográfiai gyűjtemény.
A társalgóban a Takler pincészet, napi címkével ellátott palackjai.
– Antoine és Désiré, Angolregény

E napon
– valamennyi programunk és kiállításunk díjmentesen látogatható
– könyvtári körsétákon vehetnek részt
– tárlatvezetéseket tartunk
– könyvbemutatót rendezünk