Orientalisták az OSZK-ban – Wojtilla Gyula előadása: Gondolatok a Buddháról és egy világvallás megszületéséről

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2019/03/13

 

A magyar keletkutatás nemzetközileg is elismert nagyjait felvonultató sorozat márciusi előadója Wojtilla Gyula indológus, ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa, aki a buddhizmus indiai eredetének kutatását és új dilemmáit mutatja be előadásában.

Az ókori India történetéről szóló standard kézikönyvek szerint a Buddha a Kr.e. VI. század közepe táján születetett, és az V. század második évtizede körül halt meg. Az utóbbi három évtizedben ezt számos kiváló buddhizmus-kutató megkérdőjelezte. Annak a megítélésében is megoszlik a tudományos közvélemény, hogy az eredeti buddhizmus vallás vagy sem. Az előadás a páli buddhista szövegek, valamint az indiai társadalomtörténet és régészet eredményeinek komplex felhasználásával keres lehetséges válaszokat ezekre a kérdésekre.

Időpont: 2019. március 13. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota F épület 1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6.

A rendezvény ingyenes

A rendezvénysorozat plakátja 

Orientalisták az OSZK-ban  előadássorozat

Az esemény a Facebook-on

Interjú Wojtilla Gyulával


A KönyvTÁRlat felvételről