KönyvTÁRlat VII/4. Játék a médiában – Vitray Tamás előadása

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2018/01/25

 

A játék tematikája köré szerveződik az idén KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk. A januári rendezvény a kvízek, a rejtvények világába vezeti a közönséget.

Főelőadónk Vitray Tamás, aki a magyarországi televíziózás kezdeti éveitől jelen van a hazai médiában, így a televíziós kvízek történetét belülről ismeri. A sokak által kedvelt Fekete-fehér, igen-nem, a nagysikerű Kapcsoltam, és a 2000-es évek vetélkedője a Hoztam egy milliót is Vitray nevéhez kötődik. Az általa vezetett játékokról nemcsak mesélni fog, hanem korabeli felvételeket is bemutat, így a játék mellett a nosztalgiázásnak is lesz helye.

Az előadást követően a Grund Színház színészei improvizációs technikával értelmezik újra a játék fogalmát. A játék, a játékosság számos területen fellelhető, így a kvízjátékban és a keresztrejtvényben is. Az improvizált előadás középpontjába a játékos vetélkedők, a különböző versenyhelyzetek kerülnek – nem mindennapi formában.

Ahogy minden alkalommal, így most is előkerülnek a könyvtár gyűjteményéből érdekességek, ritkaságok. Sárosi Attila, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó osztály periodika szakértője mutatja meg a magyar sajtóban elsőként megjelent rejtvényeket, a reformkori újságok által közölt betű- és számrejtvényeket, valamint a szocialista rendszer legnépszerűbb rejtvényújságját.


Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet, Díszterem (Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Vár és az Oroszlános Udvar felől.) Időpont: 2018. január 25. 17 óra
A rendezvénysorozat ingyenesen látogatható.

A rendezvény plakátja

 

 

 


Az esemény képekben

 

# KönyvTÁRlat

Sárosi Attila előadása