KönyvTÁRlat VI/7. Rejtett barázdák – KönyvTÁRlat az agyról

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/03/23

A TESTesÉvad következő előadásának az AGY a témája 2017. március 23-án. Meghívott előadónk Csókay András idegsebész. Előadásának középpontjában az a gondolat áll, hogy az emberi személy nem az agyban van, mert az emberi gondolkodás nem pusztán az idegsejtek működésével magyarázható. Ha ezt hinnénk, mérhetetlenül leértékelnénk az embert: mintha azt mondanánk, hogy a futó a lábaival nyeri meg a versenyt. A láb csak egy egyszerű kivitelező, ahogy az agy is az.

Az előadás témájához az énekelt verset mint agyunk (lelkünk) magasrendű és igen összetett megnyilatkozását kapcsoltuk: avagy hogyan kap zenei „köntöst” a költemény, hogyan kapcsolódik össze az agyban szöveg, ritmus és dallam? Milyen asszociatív kapcsolatok szervezik újjá a művet? A NegyedÓra formáció, azaz Tóth Orsolya és Szabó Mátyás előadásában néhány általuk megzenésített verset hallhatunk.

A Varázsgömbben kiállítjuk Diderot híres Enciklopédiájának egyik kötetét, amelyben többek között az agy XVIII. századi ábrázolásait is láthatjuk. Ehhez a könyvsorozathoz kapcsolódik az idén 215 éves nemzeti könyvtár történetének egyik legérdekesebb kalandja, melyet a törzsgyűjtemény és a könyvtár történetének egyik legjobb ismerője, Elbe István információszolgáltatási igazgató elevenít fel. Avagy hogyan menekítették az állományt a könyvtár egykori őrei az 1838-as nagy pesti árvíz idején. Az előadásban arra is választ kapunk, hogy hol is volt abban az időben a gyűjtemény. A tárlóban bemutatjuk a koraújkor és a XVIII. század egyik legtöbbször kiadott, magyar nyelvű, népfelvilágosító szándékú gyógyászati kézikönyvét, a Pax Corporis című művet is. Pápai Páriz Ferenc hiánypótló kötetéből arról is értesülhettek olvasói, hogy a nátha is az aggyal van valamiképp összefüggésben…

A rendezvény az NKA támogatásának köszönhetően ingyenes. Várjuk szeretettel Önöket!
Időpont: 2017. március 23. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem

Plakát

Esemény a Facebookon


A rendezvény felvétele

 

# KönyvTÁRlat