Tér(v)iszonyok, tér-kép(zet)ek – Tudományos Ülésszak

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/01/27

Intézményünk Tudományos Ülésszakát, melynek központi tematikája a tér és a hely irodalmi és társművészetekbeli reprezentációja, illetve jelentésviszonyai, 2014. január 27-én hétfőn rendezzük meg.

A konferencia a „tér”’ és a „hely” témáját kívánja több szempontból körüljárni, elsősorban az OSZK gyűjteményeiben őrzött anyagok vizsgálata és az intézményi kutatási irányok tükrében.

Az utóbbi évtizedekben a magyar tudományos élet érdeklődésének homlokterébe került interdiszciplináris kutatási téma számos elméleti irányzatot követ, s ezek hatásaképpen a művészettörténet, az irodalomtudomány, a színháztudomány, a pszichológia, illetve az építészet és a városkutatás területén is sokrétű megközelítési szempontot eredményezett. A januári Tudományos Ülésszak is több irányból kívánja megközelíteni a tér problematikáját, hangsúlyosan azonban a művészeti, kulturális és irodalmi terek, helyek, illetve ezek műalkotásbeli megjelenését, megjelenítését igyekeznek vizsgálni.

A program

2014. január 27. hétfő

OSZK, VI. emeleti Díszterem
9.15 – 9.30 Boka László tudományos igazgató köszöntője
9.30 – 10.00 Plenáris előadás: Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék): A szemléleti terek és a helyzeti reprezentációk (A térgondolkodás dominanciájáról)

I. szekció
Elnök: Visy Beatrix

10.00 – 10.20 Visy Beatrix: A hiány helyei – árnyak, árnyjátékok Márton László Árnyas főutca című regényében
10.20 – 10.40 Kötél Emőke: Elkülönült világok Hajnóczynál – térpoétikai megközelítés
10.40 – 11.00 Földesi Ferenc: A lét és a létezés elkülönülő helyei – Weöres Sándor
11.00 – 11.20 – vita, kávészünet
11.20 – 11.40 Patonai Anikó Ágnes: Szimbolikus terek és ismert helyszínek Jókai Mór Enyim, tied, övé című regényében
11.40 – 12.00 Vesztróczy Zsolt: A társadalmi és politikai élet terei. Térhasználat a reformkori Pozsonyban Jókai Mór regényei alapján
12.00 – 12.20 Mezey László: Duba Gyula és Pozsony – az író, alteregói és a nagyváros
12.20 – 12.40 Mann Jolán: Miroslav Krleža Zászlók című regényének terei
12.40 – 12.50 vita
12.50 – 14.00 – ebédszünet
14.00 – 14.30 Plenáris előadás: György Péter (ELTE Bölcsészettudományi Kar Média és Kommunikáció Tanszék): Virtuális és geográfiai kulturális terek

II. szekció
Elnök: Bíró Csilla

14.30 – 14.50 Zsupán Edina: Locus bibliothecae. A könyvtár mint valós tér szerepe a kora újkori bibliotheca-laudatióban
14.50 – 15.10 Vasné Tóth Kornélia: Kultúrtájak – A magyar világörökség, emlékhelyeink ex libriseken
15.10 – 15.30 Katona Anikó: Egy elképzelt helyszín: Isonzó. Az olasz front megjelenítései az első világháború idején
15.30 – 15.50 Kiss Eszter: Digitális térérzékelés és –ábrázolás
15.50 – 16.10 – vita, kávészünet
16.10 – 16.30 Bíró Csilla: Nagyváros versus vidék Eötvös József A karthauzi című regényében
16.30 – 16.50 Illyés Boglárka: Az új magyar zene Párizsban, 1910–1914. Zágon Géza Vilmos és a francia kapcsolat
16.50 – 17.10 Sirató Ildikó: Budapest teátrum-földrajza. Színház a város terében
17.10 – 17.30 Rajnai Edit: A vándorszínészet térhasználatáról az 1900-as évek elején
17.30 – vita, zárszó

Az esemény plakátja