Tudományos ülésszak

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/11/23 - 2017/11/24

 

A nemzeti könyvtár 2017. november 23-án és 24-én rendezi meg hagyományos tudományos konferenciáját, az Arany János-bicentenáriumhoz és a könyvtár alapításának 215. évfordulójához kapcsolódva.

A tudományos ülésszak felkért plenáris előadói:
Dávidházi Péter, Szörényi László és Praznovszky Mihály irodalomtörténészek, valamint Miskolczy Ambrus történész.
Előadásaik mellett a könyvtár kutatói és szakemberei mutatják be az évfordulókhoz kapcsolódó kutatási eredményeiket.

November 23-án, csütörtökön, 9.30-tól 16 óráig Arany János életművéről, kortársaihoz fűződő kapcsolatáról, kultuszáról, a színházi, zenei és képzőművészeti életben is érzékelhető hatásáról hallhat a közönség, november 24-én; pénteken délelőtt 9.30-tól 12 óráig a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc kortársaihoz való viszonya, mecénási működése és gyűjteményei különböző szempontú vizsgálatai kerülnek az előadások középpontjába.

 

PROGRAM

November 23.

9.00 – 9.10 Boka László tudományos igazgató köszöntője

I. szekció (elnök: Boka László)

  • 9.10–9.40 Plenáris előadás. Szörényi László: Lovageposz vagy verses regény? – A Toldi szerelme, újraolvasva
  • 9.40–10.00 Szűts-Novák Rita: „Reszkess tehát egy levelezői szörnyetegtől…”. Arany János és Tompa Mihály 1847 és 1868 közötti levelezésének irodalomtörténeti jelentősége
  • 10.00–10.20 Kis Domokos Dániel: Arany János „bizodalmas köre” és hatása a történettudományra: Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc és Szabó Károly
  • 10.20–10.40 Praznovszky Mihály: Madách aranya
  • 11.00–11.20 Rózsafalvi Zsuzsanna: Arany és az Arany-album
  • 11.20–11.40 Sirató Ildikó: Arany és kora tragédia/ tragikumelméleteiről
  • 11.40–12.00: Rajnai Edit: „S lábához esve, mond: »Kegyelmes herceg«”. A 19. századi színpadi szövegmondásról

II. szekció (elnök: Rózsafalvi Zsuzsanna)

  • 13.30–14.00 Plenáris előadás. Dávidházi Péter: „Élet? halál?” Arany János és a válság költészete
  • 14.00–14.20 Mikusi Balázs: „Letészem a lantot.” Mosonyi Mihály első Arany-megzenésítése (1863)
  • 14.20–14.40 Boka László: Kosztolányi és Babits Arany-képéről – száz év távlatában
  • 14.40–15.00 Visy Beatrix: Arany János a kortárs magyar lírában
  • 15.20–15.40 Deák László: Magyar verselés Arany János szerint és ma
  • 15.40–16.00 Vasné Tóth Kornélia: Nemzeti panteon – a nagy triász (Arany, Petőfi, Tompa) ex libriseken
  • 16.00–16.20: Tóth Zsuzsanna: Helyzetjelentés…

November 24.

9.00–9.10 Dede Franciska tudományos titkár köszöntője

III. szekció (elnök: Deák Eszter)

  • 9.10–9.40 Plenáris előadás. Miskolczy Ambrus: Széchényi Ferenc és kortársai
  • 9.40–10.00 Deák Eszter: Széchényi Ferenc mint kulturális mecénás – levelezése tükrében
  • 10.00–10.20 Matolay Katalin: Széchényi Ferenc könyvgyűjteményének rekonstrukciója a nemzeti könyvtárban
  • 10.20–10.40 hozzászólások, kávészünet
  • 10.40–11.00 Érdi Marianne: Széchényi Ferenc könyvtárát jellemző kötéstípusok
  • 11.00–11.20 Danku György: Gróf Széchényi Ferenc térképgyűjteménye a számok tükrében
  • 11.20–11.40 Kelemen Éva: „... muzsikai daraboknak Szerzőji...” Zene a Széchényi családban
  • 11.40–11.50 hozzászólások

11.50–12.00 Boka László tudományos igazgató zárszava

Bővebben az előadásokról

Az esemény szórólapja   
Az esemény a Facebookon   
Az Arany 200 – OSZK 2015 rendezvény további eseményei