Három kódex

Három kódex - három magyar díszkódex - bemutatására vállalkozik az Országos Széchényi Könyvtár millenniumi kiállítása, hogy a középkori magyar írásbeliség egyik legjelentősebb őrzőhelyéhez méltóan ünnepelje Krisztus születésének kétezredik, államiságunk és krisztianizációnk ezredik évfordulóját.
      A három kódex megnevezése előtt tisztáznunk kell kiállításunk kulcsfogalmait. Miért három? Miért kódex? Mi a díszkódex? S végül: szűkebb összefüggésünk számára mi a magyar?
      Három kódex - túl egyszerű lenne azt mondani, azért három, mert a nemzeti könyvtárnak három kiállítóterme van. Tény, hogy ez a gyakorlati adottság valamilyen módon mindig befolyásolja az itt rendezett kiállítások koncepcióját: általában hármas felosztásra épülnek. Jelen esetben viszont, amint látni fogjuk katalógusunk három "esettanulmányából," a rendelkezésre álló hármas tér egybeesik a bemutatandó anyag hármas természetével, történeti, kultúrtörténeti és művészettörténeti összefüggéseinek hármas ívével.
      Három kódex helyett azt is mondhatnánk, három kézzel írott könyv, mert a kódex ezt jelenti. A középkorban a könyv megjelenési formája a kódex volt, az állati bőrből (pergamenből), később papírból készült írólapoknak fatáblák közé fűzött laza kötege. Az írólap vagy csak kézzel írott szöveget hordozott, vagy festett képek, iniciálék, lapszélkeretek és miniatúrák is kísérték. Szöveg és kép viszonya, aránya a kódex célja szerint változott. Voltak csak szöveget tartalmazó, olcsó, díszítetlen használati vagy olvasópéldányok, és rendkívül gazdagon díszített, dekoratív és drága luxuskéziratok. A használati kézirat alakítása közömbös volt a szemléletesség szempontjai iránt, a dekoratív példányok viszont a szemléletesség változó formáit mutatták föl aszerint, hogy az illusztrálás milyen mértékben szolgálta a megértés vagy a jámborság előmozdítását. Olykor a kép túllépett az illusztrálás feladatán és a szövegtől független elbeszélő vagy értelmező funkciót töltött be. Máskor a szöveg olyan mértékben háttérbe szorult, hogy szinte csak a képfelirat vagy cím feladatát látta el. Három bemutatott kéziratunk szöveg és kép viszonyának három különböző esetét képviseli az illusztrálástól a szöveg visszaszorulásán át a dekoratívitásig. Időrendben is harmadik kódexünk, mely a dekorativitást külsején, a kötésén is érvényre juttatja, már a könyvnyomtatás feltalálása utáni időszakban, a kéziratos irodalom utolsó virágkorában keletkezett.
      Három kódexünk magyar jellege is magyarázatra szorul, hiszen egyik sem magyar nyelvű, közülük kettőt nem Magyarországon készítettek, de mindhárom magyar használókat célzott meg. Nálunk a kódex importáru volt, az első ezredfordulón frissen alakuló magyar állam és egyház szervezetének és működésének külföldről behozott médiuma, melyet hittéritő és az állam létrehozásában is közreműködő papok honosítottak meg magyar földön a latin nyelvvel együtt. A latin nyelvű kódex gyors elterjedése és széleskörű használata tette lehetővé, hogy a magyarság hamarosan egyenrangú tagja lett az akkori Európa közösségének, mely az egyetemes latinságon alapult. Az import tárggyal együtt érkezett az importált művészeti stílus is, melynek jelentősége óriási volt a hazai kultúra számára. Az új hatások kisugárzását a középkor második felében már egyre inkább a királyi udvar biztosította, főként "importált" külföldi művészek támogatása révén.
      A három kódexet úgy választottuk ki, hogy utaljanak a millenáris ünnep összetett voltára, univerzális és speciálisan magyar mozzanataira. A három kódex közül az első a zsidó-keresztény hagyomány szent könyve, a Biblia latin nyelvű szövegét tartalmazza egy olyan kéziratos példányban, amelyet a 12. század közepétől fogva száz éven át Magyarországon használtak. Ez a híres Admonti Biblia, melyet idehaza a közkeletű Csatári Biblia néven emlegetünk. A két másik kódex szorosan kapcsolódik a Bibliához, egyszersmind a magyar művelődéshez. A Magyar Anjou Legendárium kiállított lapjai Jézus életét ábrázolják az evangélium nyomán, bár közülük épp az évfordulóhoz kötődő, Jézus születését bemutató betlehemi jelenetsor hiányzik. Megtaláljuk viszont a Legendáriumban, az Újszövetség tartalmát követő részben, az itt tisztelt szentek sorában számos magyar vagy Magyarországon működő szent alakját, többek közt Szent Gellértét, kinek missziós szerepe a magyarság megtérítésében igen jelentős. Szent királyaink ábrázolásai sorából a Szent István életét illusztráló képek sajnos elvesztek. A harmadik kódex, Nagylucsei Orbán Psalteriuma a Zsoltárok Könyvéhez kapcsolódik, Dávid király szent énekeinek latin nyelvű változatát rögzíti díszes reneszánsz köntösben.
      A három kódex átfogja történetünk, művelődésünk és művészetünk három egymást követő korai szakaszát, szinte a teljes magyar középkort. Az első kódex a 12. század közepébe vezet, Árpád-házi királyaink idejére. A második darab már az Anjou-dinasztia uralkodásához, a 14. század elejéhez kapcsolódik. Az utolsó kódex Mátyás és a Hunyadiak dicső évtizedeit idézi, sőt átnyúlik a Jagelló-kor elejére is.
      A három kódex középkori művelődésünk három kiemelkedő darabja. Az Admonti Biblia mint a Magyarországon használt első ismert Szentírás középkori könyvkultúránk egyik legkorábbi emléke, az ugyancsak 12. századi Pray-kódexszel együtt krisztianizációnk legértékesebb írásos dokumentuma, de példaértékű a kolostori közösségi könyvhasználat korai fennmaradt darabjaként is. A Magyar Anjou Legendárium a maga nemében egyedülálló képeskönyv: a képek nyelvén mondja el rövid feliratok kíséretében mindazt, ami a Legenda Aureában szövegszerűen olvasható. A Legendárium ugyanakkor a luxusigényekkel fellépő magándevóció körébe tartozik, előkelő használót feltételez. Orbán püspök latin nyelvű zsoltároskönyve magyar reneszánsz könyvhasználatának becses emléke, szöveg és kép harmonikus egységét valósítja meg, bár zsoltároskönyv-jellegének korlátot szab luxustárgy-mivolta.
      A három kódex egyszersmind három csodálatos szépségű műalkotás. A méreteinél fogva is impozáns kétkötetes Admonti Óriásbiblia a románkori könyvfestészet kiemelkedő művészi értékű emléke, a salzburgi könyvfestőműhely monumentális remekműve. Magyar földön importtárgyként értékelendő. A Magyar Anjou Legendárium a bolognai könyvfestészet egyedülálló értékű produktuma, szinte az egész magyar középkor legfontosabb művészeti kincse, ciméliuma. Egyedisége ellenére olyan laikus kódexfestő műhely terméke, mely tömegprodukcióra rendezkedett be. A Nagylucsei-Psalterium kettős reneszánsz címlapja a budai könyvfestőműhely magas művészi színvonalát dícséri, feltehetően itáliai származású festője (és talán könyvkötője is) több innen kikerülő corvina mestereként ismert. A Psalterium művészeti import és hazai produkció sajátos kapcsolatának kérdéseit veti fel.
      A három kódex mindegyike reprezentatív díszkódex, arra szolgál, hogy tulajdonosa vagy megrendelője személyét, hírét, fényét megjelenítse. Az Admonti vagy Csatári Biblia monostort építő, szerzeteseket letelepítő gazdag nemescsalád alapító gesztusához illő díszkézirat, az alapító vagy donátor bőkezűségét és ízlését hirdeti. A Legendárium Károly Róbert korának pompás műve, s bár sem megrendelője, sem használója személyét nem ismerjük, bizonyára a királyi udvartartásban, netán a királyi családban kell keresnünk. A Legendárium tehát az uralkodói reprezentációhoz méltó műalkotás, méltó az Anjou-kor többi híres díszkódexéhez is. Orbán püspök zsoltároskönyve a reneszánsz főpapi fényűzés darabja, megrendelője és tulajdonosa könyvgyűjtő kedvéről, művészetszeretetéről és műpártoló tevékenységéről tanúskodik.
      A három kódex közül az első kettő eddig is megfelelő módon foglalta el azt az előkelő helyet, amelyet a nemzetközi tudományos közvélemény kijelölt számára. A harmadiknak azonban először ez a kiállítás fogja felmutatni teljes értékét, bár könyvfestészeti kvalitásait korábban is ismertük. Orbán püspök zsoltároskönyve többször szerepelt kiállításokon, s épp a legutolsó, 1996-os ciméliakiállításunk adott alkalmat rá, hogy többet is megtudjunk a kéziratról és ezen keresztül a Budán működő Mátyás-kori könyvműhelyekről, a bennük folyó könyvkötő tevékenységről. A kódexhez ugyanis, pontosabban a kötéséhez trouvaille-szerű felfedezés fűződik, melynek jelentősége jóval túlmutat önmagán. A felfedezés az egész korszak könyvterméséről alkotott képünket módosítani, árnyalni fogja. Nem lenne ildomos, ha már itt a bevezetésben megelőlegeznénk a katalógus utolsó tanulmányában elmondottakat, annyit azonban mégiscsak elárulhatunk, hogy felfedezésünk kodikológiai vonatkozású abban az értelemben, hogy a kódexet archeológiai jellegű műtárgynak fogjuk fel, melynek belsejében valóságos "ásatásokat" lehet folytatni. "Régészeti" felfedezésünk vagy leletünk jelentőségét nagyban fokozza az a körülmény, hogy manapság már egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a korszakból új, teljes kódexek kerüljenek elő. Új eredményeket ígérő "mélyfúrásokat" a rendelkezésünkre álló forrásanyagban kell végeznünk. Kutatási eredményeink publikálására ezt a kiállítást szemeltük ki.
      A három kódex mindegyike töredék. A Nagylucsei-Psalteriumot mi magunk tettük töredékessé: szétszedtük, hogy eljussunk a kívánt eredményig. Így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a teljes kódexet a közönség elé tárhatjuk szétszedett állapotában. Megmutathatjuk régi-új kötését és legszebb belső lapjait, ami kivételes alkalomnak számít könyvkiállításon, hiszen egyébként mindig csak az egy adott helyen kinyitott oldalt szemlélhetjük, most viszont szinte az egész kódexet végiglapozhatjuk. A kiállítás után restaurátoraink megint munkához látnak, hogy amit szétszedtek, újra összerakják és a kódextest visszanyerje eredeti formáját. A másik két kódexet nem gondos restaurátorok szedték szét, hanem a sors keze. Az Admonti Biblia kiállításunkon szereplő két lapját egyszerűen kitépték a kódexből, az Anjou Legendáriumot pedig valósággal megtépázták a történelem viharai. Ma szétszóródva leledzik két világrész öt városának hat gyűjteményében.
      A három kódex közül csak a Nagylucsei-Psalterium a mi tulajdonunk, a másik kettő kölcsönzött darab. Az Admonti Bibliából mindössze a kitépett bifóliót tudtuk megszerezni mai őrzőhelyéről, a párizsi École des Beaux-Arts múzeumából, maga a kétkötetes Óriásbiblia állományvédelmi okokból nem kölcsönözhető. Jelenlegi tulajdonosa, az Osztrák Nemzeti Könyvtár ígéretet tett rá, hogy 2001 folyamán ki fogja állítani saját falai között azon a bemutatón, amelyet magyar vonatkozású történeti forrásaikból szándékoznak rendezni.
      A Magyar Anjou Legendárium nálunk látható lapjait két világhírű New York-i intézmény, a corvinákkal is dicsekvő Pierpont Morgan Library és a Metropolitan Museum of Art volt szíves rendelkezésünkre bocsátani. A Legendárium fő kódextestét a magyar anyagban igen gazdag Vatikáni Könyvtár őrzi, ám ott a Szentév miatt mindennemű kölcsönzést leállítottak. Különböző okok miatt nem sikerült kikölcsönöznünk az Ermitázsban lévő öt lapot, illetve a Louvre és a kaliforniai Berkeley Egyetem egy-egy lapját sem. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy az Admonti Biblia két lapja 800 év után újra, az Anjou Legendárium 14 lapja pedig talán első alkalommal Magyarországon van.
      Három kódexet (vagy kódextöredéket) állítunk tehát ki három márványtermünkben, mindegyikben egyet. Ez a kiállításrendezési elgondolás (egy terem - egy műtárgy) az utóbbi időben terjedt el világszerte, Magyarországon is lassan meghonosodik. Nagyon alkalmas restaurálás alatt vagy újrakötés előtt álló, szétszedett kódexek bemutatására, amint az tavaly nyáron a Metropolitan Museumban és a Frick Collectionban is tapasztalható volt, tavalyelőtt pedig a kaliforniai Getty Museum helyezett egyetlenegy kódexet a terem közepére, köréje csoportosítva a legszebb oldalak fotómásolatait. Ezzel a módszerrel a látogató tetszés szerint tanulmányozhatja a kódexet, a neki kedves oldalaknál elidőzhet, elgyönyörködhet, vagy ha akar, felgyorsulhat: mindenképp közvetlen, személyes kapcsolatba - dialógusba - kerülhet a műtárggyal, és maradandó élménnyel távozhat. Bízunk benne, hogy a három kódex bemutatásához a leghatékonyabb, egyszersmind a legkorszerűbb módot választottuk.
      Három kódex - mondja kiállításunk címe, de amint az elmondottakból következik, nem csak három kódexet láthat a látogató. Az első két teremben ugyan csak töredékeik reprezentálják a két híres kódexet, de a melléjük helyezett CD-ROM-ok virtuális módon "idehozzák" a teljes műveket. Az Admonti Biblia elektronikus változatával párhuzamosan a magyar Biblia-CD-ROM is megtekinthető lesz. Az Anjou Legendárium CD-ROM-ját a CEU Középkori Tanszékének munkatársai készítették és első ízben 1998 tavaszán mutatták be Könyvtárunkban. Ekkor ünnepélyesen nekünk ajándékozták a vatikáni kódexről készült facsimile egyik példányát. A harmadik teremben mélyebbre merítünk: monografikus módon járjuk körül Nagylucsei Orbán Psalteriumát. Bemutatjuk tulajdonosát, akit címereslevele jelenít meg, eredeti darabok és fényképek révén kísérletet teszünk könyvtára rekonstruálására, felsorakoztatjuk a Psalterium mind könyvfestészeti, mind könykötészeti párhuzamait és levetítjük a kódex restaurálásáról, azaz felfedezésünk történetéről szóló videofilmet. A három kódex mellett tehát 16 további eredeti darabot (11 kéziratot, 2 ősnyomtatványt, 3 oklevelet), 1 facsimilét, 3 CD-ROM-ot, 1 videofilmet és számos fényképet szerepeltetünk. Az előcsarnokban bibliai jeleneteket ábrázoló falikárpitok és középkori könyvkultúránk kiemelkedő darabjainak hasonmás kiadványai készítik fel a látogatót, hogy megtekintse a három kiállítóteremben várakozó három kódexet.

 

Karsay Orsolya

Országos Széchényi Könyvtár