Nyitólap

A céh

A céhek szerkezete

A céhek Magyarországon

Céhláda

Céhlevél

Céhkancsó

Céhbehívótábla

Céhszabályzat

A magyarországi könyvkötő céhek

Közreműködők

A magyarországi könyvkötő céhek kialakulása

Európában már a XV-XVI. században kezdtek könyvkötő céheket alapítani. Jól szervezett legénytársaságok jöttek létre. A céh- és legényszervezetek hatékonyan képviselték gazdasági és szociális érdekeiket, a szokásjogok és szakmai bíróságok révén szabályozták a polgárjogi, politikai, szociális és vallási ügyeiket.

Magyarországon ezek lassan alakultak meg, de létrejöttük nálunk is szorosan összefüggött a könyvnyomtatás elterjedésével. Korábban az egyes könyvkötők tevékenysége királyi, fejedelmi, főpapi udvarokhoz kapcsolódott. A könyvnyomtatás fellendülésével, a könyvek számának növekedésével, az iskolák szaporodásával nőtt a könyvek iránti igény. Általános, hogy a könyvkötő egyben könyvkereskedő is volt.  Gyakori, hogy az elszegényedő nyomdász igyekszik könyvkötőműhelyt működtetni, egy nyomda üzemeltetéséhez ugyanis lényegesen nagyobb tőkére volt szükség, mint egy könyvkötőműhely fenntartásához. Magyar levéltári iratokban, amelyek többnyire német vagy latin nyelvűek, egy-egy személy esetében azt olvassuk, hogy Buchführer és Buchbinder (= könyvkereskedő és könyvkötő), vagy ugyanez latinul bibliopola vagy bibliopega (= könyvkereskedő) és ligator vagy compactor (könyvkötő). A könyvkötők megélhetési okokból gyakran folytattak egyéb tevékenységet, elsősorban könyvárusítást, de vállalták dobozáruk, tokok, tárcák készítését, nem egy esetben papír- és írószerek árusítását is. Magyarországon a három könyves szakma – nyomdász, könyvkereskedő és könyvkötő – közül csak a könyvkötők alkottak céhet, nyomdászok például soha.

A királyi Magyarorország területén a legkorábbi céh Pozsonyban jött létre. A könyvkötőcéh itt 1658-ban alakult meg és folyamatosan működött a XVII-XIX. században, egészen 1860-ig. 1567-ből egy fennmaradt könyvkötő számlából ismerjük Päntl Mihály nevét. 1593-1598 között Mandel Kristóf dolgozott itt az udvari kamarának. A pozsonyi céhben dolgozott a legtöbb mester. Általánosan jellemző, hogy a mesterséget több generáción keresztül folytatják. A XVIII. századi pozsonyi könyvkötők közül a Győrből áttelepült Spaiser (Spajzer) család működését ismerjük részletesebben. Ők is több generáción át folytatták a könyvkötőmesterséget.

A nagyszombati céh működéséről csak közvetve, egy a céh ellen indított per iratából tudunk. A nagyszombati nyomda (a Telegdi Miklós-féle XVI. századi nyomda utóda, amely mellett könyvkötőműhely is működött) az ország legtermékenyebb nyomdája. Itt  szabadult fel Steinhübel György könyvkötőlegény 1653-ban, s indult vándorlásra 1660-1664 között. Vándorkönyvét, amellyel az európai, főleg német könyvkötőműhelyeket végiglátogatta, ma is őrzi az OSZK. – A nagyszombati nyomdát, a későbbi Egyetemi Nyomda elődjét, a jezsuita rend feloszlatásakor, 1777-ben leltározták. A meglévő készpénz és a felszerelés számbavétele után, a nyomda vagyonaként az ott lévő könyveket két csoportba osztották: az elsőben 149 mű bekötve volt 7929 kötetben (ez átlag egy mű 53 bekötött példánya), a másodikban pedig 624 munka, 331 057 kötetre való krúdában, azaz kötetlenül állt. (Ez átlag 530 kötetlen könyvet jelent művenként.) Ez is igazolja, hogy a könyveknek csak kis részét (e példa esetében 10 %-át) kötötte be a nyomda vagy a kiadó, a könyvek jelentős részének bekötéséről a könyvkereskedő-könyvkötő gondoskodott, illetve a nála vásárló vevő rendelte meg a kötést egyéni igénye szerint.

A lőcseiek nevében 1662-ben a nyomdász Brewer Lőrinc írt a kassai tanácshoz néhai Gevers Bálint tartozása miatt. A Brewer-család is több generációs könyves familia. Lőcsén Brewer Lőrinc a nyomda mellett könyvkötőműhelyt is üzemeltetett, s a könyvkötő céh egyik vezetője volt. Kassán már 1394-ben említik a városi iskolát. A középkori Kassa domonkos és ferences kolostorában virágzott a könyvmásolás. Hamar lett fejlett és gazdag polgársága. Fontos dokumentum a kassai könyvkötő-könyvkereskedő, Gallen János 1583-ból való hagyatéki leltára. A kassai könyvkötők ekkor még a lőcseiek filiálisai. A lőcseiek az eperjesiekkel is összefogtak. Sok kassai könyvkötőt ismerünk név szerint. A kassai könyvkötő céh első mestere 1699-ben Szent-Mihályi Kompaktor András volt. Szabályzatukat ugyanebben az évben I. Lipót erősítette meg. A kassai könyvkötők 1705 júniusában II. Rákóczi Ferenctől, a szabadságharc idején védlevelet kaptak a céh számára.

A lőcsei és pozsonyi könyvkötő céh után kialakult az országos hálózat főcéhekből és filiákból. A céhmestereknek nemcsak a céhen belül volt nagy tekintélyük. Ezek egy része a városi vezetésbe is bekerült mint tanácsos.

Debrecenben az első ismert könyvkötő Fodorik Menyhért. 1705-től lesz önálló céhük: Dévai Sámuel és Dévai Mihály, Siri Gábor és Siri Márton alapítják meg, Érdekes, hogy a kassai céh szabályzatát nem ismerjük, de a debreceniek 1705-ben a kassaiakét kérték el, s fizetség ellenében másolták le a maguk alakuló céhe számára. A magyarországi könyvkötő céhek közül a debreceniről tudunk a legtöbbet. Működése a XIX. század derekáig, az ipartestületek működésének kezdetéig tart. A debreceni céh tevékenysége alatt összessen 86 mester dolgozott a városban. A festett pergamen kötések magyar kötéstörténeti jelentősége kiemelkedően fontos.

Buda 1686-ban szabadult fel a török iga alól, s az 1720-as években már négy könyvkötő tevékenykedett a városban. Érdekes, hogy egy 1729-es vörös viasz céh-pecsétes bizonyságlevelet, melynek kelte 1788. július 16.[!], őriznek a Veszprém Megyei Levéltárban (V.102.q.No-166). Ezt Melchior Raithaler, a céhbeli legények atyamestere állította ki Joseph Echterling budai születésű 26 éves könyvkötőlegény számára. A pecsét szerint ekkor még együtt voltak a pesti és budai könyvkötők, felirata: SIGIL.DER.BVRGL.BVCHB.IN.OFEN.VND PEST.1729. A budai könyvkötők céhszabályzat tervezetüket csak 1767-ben nyújtották be a Helytartótanácshoz. Úgy tűnik azonban, hogy a privilégiumot pénz hiányában mégsem váltották ki. Pesten 1740-től már többen is űzik a könyvkötő mesterséget. 1746-ban aztán rögzíti a céhszabályzatot Kohr József és Pécsy András két pesti, Sátor Péter, komáromi könyvkötő és Gundrich Károly, pesti szobrász.
Sopronban 1788-ban válik önállóvá a könyvkötő céh.

Első céhmestere Schrabs Mihály Gottlieb. Festett pergamenbe kötött Protokollum-könyvük szintén az Országos Széchényi Könyvtárban található. Még a XIX. század elején is alakultak céhek: 1809-ben Kolozsvárt, (pedig a kolozsvári nyomdászatnak több évszázados hagyománya volt), 1817-ben  Kecskeméten. A kolozsvári céh első céhmestere Guttmann János volt, aki éppen festett pergamenkötések készítésében is jeleskedett.

A céheknek a konkurrencia elhárítására irányuló törekvései később már akadályozták a szakma fejlődését. Alig léptek előre az üzemeltetés módját tekintve a szigorú szabályozottság miatt. Kötött volt a mesterek száma, a könyvkötőlegény egyre drágábban és nehezebben válhatott mesterré. Működésük egyedi bérmunkákra korlátozódott, nagyobb tételű munkához csak a nyomdák és kiadóvállalatok esetenkénti megbízásaiból jutottak, és ez rendszerint énekes-, imádságos- és tankönyvek, továbbá bibliák bekötését jelentette és ezeket többnyire ők is árulták.