20. század

Bánk Bán-mozaikok

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A 2008-ban készült virtuális kiállítás Katona József drámájának színpadi utóéletét mutatja be az 1833-as kassai ősbemutató óta eltelt időszakban. A teljesség igénye nélkül, mérföldkövek mentén, mozaikszerűen építkező virtuális kiállítás a Színháztörténeti Tár gazdag gyűjteményéből színlapokat, metszeteket, fényképeket, egyéb érdekességeket mutat be, valamint felvillantja híres színészek portréit is.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2008-ban lezárult.

Nyugat 1908 – 2008

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A legendás NYUGAT című folyóirat indulásának századik évfordulója alkalmából készült el a folyóiratot fórumukká választó alkotók életműve előtt tisztelegő ünnepi honlap 2007–2008-ban. A folyamatosan gyarapodó szolgáltatás a szerkesztők és a szerzők rövid életrajzát, pályaképét, műveiknek válogatott bibliográfiáját, valamint archív fényképeket (pl. üvegnegatívokról készült digitális másolatokat), első kiadásokat, kéziratokat, a NYUGAT történetét összefoglaló kronológiát, mondott és megzenésített verseket és egyéb érdekességeket is közzétesz.

Állapot: 
A virtuális kiállítás időről-időre gyarapodik újabb bibliográfiákkal, dokumentumokkal.

Héderváry-gyűjtemény – Az ENSZ 1956-os Különbizottsága

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

Az ún. Héderváry-gyűjtemény a magyar-belga származású Héderváry Kláráról, az ENSZ magas rangú alkalmazottjáról kapta a nevét. Héderváry Klára 1957-ben fontos szerepet játszott az ENSZ magyar kérdést vizsgáló különbizottságának négy évig tartó munkájában, később pedig az ún. magyar kérdés napirenden tartásában. 1981-es nyugdíjazásakor a magyar kérdéssel kapcsolatos iratgyűjteményt – főnökének hozzájárulásával – előbb New York-i lakásába, majd biztonsági okokból a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetébe szállíttatta, 1998-ban pedig a páratlan értékű dokumentációt – az OSA Archívum pénzügyi támogatásával – hazahozta és az OSZK Kézirattárának adományozta. Mivel az iratok állaga erőteljes romlásnak indult, az angol nyelvű anyag katalogizálása pedig szélesebb összefogást kívánt, a könnyebb kutathatóság kedvéért az OSA Archívum honlapján – az 1956-os Digitális Archívum részeként – online gyűjtemény jött létre az állomány teljes digitalizálásával. Az OSA 2008 és 2009 között digitalizálta a majd 30 000 oldalnyi papír alapú iratanyagot.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2008-ban lezárult.

Sajtómúzeum

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Sajtómúzeum nemcsak az OSZK gyűjteményéről ad számot, hanem az országban és határainkon kívül folyó összes, sajtótörténeti szempontból jelentős digitalizálási projekt eredményeként elérhető forrásainak 2007-es állapotát is bemutatja. A szolgáltatás célja az volt, hogy egy helyre gyűjtse a régi sajtó eredeti forrásait, másrészt felhívja a figyelmet más közgyűjteményekben készült digitális kiadványokra. A Sajtómúzeum elsődleges gyűjtőköre az 1705 és 1867 közötti időszak, illetve az 1867 és 1918 közötti évek bizonyos kiadványtípusai. Az adatbázis csak azokkal a kiadványokkal kapcsolatban tartalmaz hivatkozást, melyeket már legalább részben digitalizáltak, illetve digitalizálásukat tervbe vették.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2007-ben lezárult.

In memoriam Lázár Ervin

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

Az In memoriam Lázár Ervin című virtuális kiállítás a 2006 végén elhunyt író, Lázár Ervin tiszteletére készült el 2007-ben felső tagozatos és gimnazista diákokkal együttműködésben. A szolgáltatás a már korábban digitalizált Lázár Ervin-művek és a Szent László Gimnázium diákjai által készített alkotások felhasználásával, egy rajzpályázat kapcsán született képekkel kiegészülve állít emléket az  írónak. Az összeállítás megörökíti az OSZK és a Magyartanárok Egyesülete által meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése kapcsán megrendezett kiállítást és a nap további eseményeit is.

Előzmény: 
A budapesti Szent László Gimnázium diákjainak kiállítása. Az eredeti kiállítást rendezte Szabó Gábor és Oravecz Barna tanár.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2009-ben lezárult.

A Színháztörténeti Tár virtuális kiállításai

xxx
Leírás: 

A gyűjtőoldalról indulva a Színháztörténeti Tár 1999 és 2008 között rendezett kamarakiállításainak virtuális változatai érhetők el magyar és angol nyelven.

Színház északi fényben – Észt és finn színjáték magyar színpadon

Uránia magyar tudományos színház – Közművelődés az iskolán kívül

Hommage à Márk Tivadar – Jubileumi életműkiállítás, Operaház

Színház– Plakát – Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának gyűjteményéből

Giuseppe Verdi és Magyarország

Oláh Gusztáv, a színpad varázslója – Centenáriumi kiállítás-sorozat, 2001–2002

Egressy Béni (1814–1851) – 150 éve hunyt el a Szózat zeneszerzője

Ahol a színháztörténetet csinálják... – Egy elhalasztott bemutató – avagy 1999-ben volt 50 éves a Színháztörténeti Tár

Kék Duna keringő – Emlékkiállítás ifjabb Johann Strauss halálának 100. évfordulója alkalmából

A mi fürdőink – Színházi élet a monarchia magyar fürdőhelyein

Évfordulók - önarcképek  – A Nemzeti Színház

Állapot: 
A szolgáltatások nem gyarapodnak.

Háry Jánostól Czinka Pannáig – Kodály Zoltán emlékkiállítás

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

2007-es kamarakiállításunk virtuális változata az eredeti kiállítással azonos címmel készült el 2008-ban. Az összeállítás Kodály Zoltán színpadi műveinek bemutatóit (Háry János, Székelyfonó, Kuruc mese, Czinka Panna) az OSZK Színháztörténeti Tárában őrzött dokumentumokon (portréfotókon, jelenetképeken, jelmezterveken, díszletterveken)  keresztül idézi fel.

Előzmény: 
Kiállítás a Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár folyosóján Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2008-ben lezárult.

Az Országos Széchényi Könyvtár története

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A szolgáltatás a nemzeti könyvtár történetét mutatja be, különös tekintettel az alapító személyére, az intézmény egykori főigazgatóira és a munkatársak kitüntetéseire.

Állapot: 
A szolgáltatás 2007-ben készült, gyarapítása jelenleg szünetel.

Az OSZK Kisnyomtatványtárának 1956-os különgyűjteménye

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárának mintegy másfélezer dokumentumot számláló gyűjteményrészét, az 1956-os forradalom és szabadságharc során, illetőleg az azt követő néhány hónapban keletkezett dokumentumok összességét (röplapokat, szöveges plakátokat, igazolványokat, stb.) mutatja be a szolgáltatás. A 2006-ban, a Magyar Elektronikus Könyvtárban készült összeállítás többféle szempont szerint kereshető állománya a dokumentumok között való könnyebb tájékozódást is lehetővé teszi.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2006-ban lezárult.

1956-ról szóló dokumentumok

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

Az 1956–2006 című virtuális kiállítást az OSZK különböző gyűjteményeiben őrzött 1956-os dokumentumokból (plakátok, szórólapok, újságok, fotók) készítette a Magyar Elektronikus Könyvtár 2006-ban, a forradalom 50. évfordulójára.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2006-ban lezárult.
Tartalom átvétel