Könyvtárszakmai elismerések az MKE 52. Vándorgyűlésén – az OSZK munkatársainak

Printer-friendly versionPDF version
2021/07/08

DR. AMBERG ESZTER szakmai pályafutása több, mint 20 évre nyúlik vissza.1999-ben kezdett könyvtárosként dolgozni, pályája elején számos könyvtárszakmai intézményt támogatott kimagasló szakmai tevékenységével. 2004 és 2013 között az OSZK Könyvtári Intézet Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztályának  főkönyvtárosaként, majd 2013 és 2015  között  az OSZK Projektiroda jogászaként tevékenykedett. 2015-2020 között a Csorba Győző Könyvtár (Pécs) igazgatóhelyettese volt. 2020-ban az OSZK jogi és stratégiai főigazgató-helyetteseként tért vissza a nemzeti könyvtárba.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete munkájában 1997 óta részt vesz, több pozíció betöltése során támogatta az egyesület munkáját a felkészültségével, szerteágazó tapasztalatával. 2011-ben aktívan részt vett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciójának alapításában, 2011 és 2012 között a Jogi Szekció Ellenőrző Bizottságának tagjaként, majd elnökeként (2012–2015) végzett értékes szakmai tevékenységet. 2015 májusában négyéves ciklusra az MKE küldöttközgyűlése a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Ellenőrző Bizottsága elnökévé választotta. 2019-ben újra bizalmat kapott, mint az Ellenőrző Bizottsági elnöke. Remek szakember, jó vezető, példamutató tudással és alázattal végzi minden esetben szakmai munkáját. Tevékenységével méltón képviseli a könyvtáros közösséget mind az országos könyvtárszakmai, mind az egyesületi munkában. Az MKE-emlékéremmel Dr. Amberg Eszter több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységét, valamint a Magyar Könyvtárosok Egyesületében végzett aktív szerepvállalását díjazták.

BÉKÉSINÉ BOGNÁR NOÉMI ERIKA, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének munkatársa nyerte el a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) által meghirdetett „Az év fiatal könyvtárosa” díjat Tanulás, találkozás, élmény a könyvtárban. Útmutató a könyvtári programok szervezéséhez című pályamunkájával. Az elismerést az MKE Nemzedékek szolgálatában: 2020–2021: kihívás, kreativitás, könyvtár című, az online térben megrendezett vándorgyűlésén adták át július 8-án.  

Békésiné Bognár Noémi Erika 2014-től dolgozik az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet Kutatási és Elemző Osztályán kutató könyvtárosként. Ezt megelőzően a Pécsi Tudományegyetem KPVK Könyvtárának informatikus könyvtáros munkatársaként dolgozott, amely lehetőséget biztosított arra, hogy csaknem az összes könyvtári munkafolyamattal gyakorlatban is megismerkedjen. Alap- és mesterdiplomát informatikus könyvtáros szakon a Pécsi Tudományegyetemen szerzett, majd 2019-ben elvégezte a könyvtári szakértői ismeretek akkreditált továbbképzést. 

A kutatás iránti érdeklődése az egyetemi években fogalmazódott meg benne. A Könyvtári Intézetben végzett munkája során részt vesz a hazai könyvtári rendszert érintő elemzések, kutatások tervezésében, lebonyolításában (pl. A koronavírus-járvány hatása a könyvtárak szolgáltatásaira, Digitalizálási helyzetkép Magyarországon), szakmai ajánlások, módszertani dokumentumok készítésében, könyvtárszakmai rendezvények szakmai koncepciójának megalkotásában, továbbá a szervezésben és az ezzel kapcsolatos pályázatírásban (pl. K2 továbbképzési sorozat). A munkája során elért eredményeket szóban szakmai konferenciákon, továbbképzéseken, írásban a szaksajtóban mutatja be. 

Közreműködött több országos szakmai projekt megvalósításában, köztük „Az én könyvtáram” projekt Mintaprogram-fejlesztési Bizottságának, majd a Szakértői Bizottság tagja volt. Részt vett a Könyvtári Intézet új honlapjának kialakításában, és jelenleg is közreműködik a honlap gondozásában, de jelentős szerepet vállalt a Könyvtári Intézet új szolgáltatásának, a Könyvtárak.hu könyvtár- és olvasásnépszerűsítő portálnak a megalkotásában és menedzselésében, oktatóként pedig a Könyvtári Intézet hazai és határon túli továbbképzésein tart előadásokat. 2015-ben az Országos Széchényi Könyvtár delegáltjaként vett részt  a „Könyvtár, ami összeköt” ─ Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése ösztöndíjprogramban. 

A Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa, BESSENYEI ÁGNES A Nemzeti Színház XIX. századi szövegkönyvei az Országos Széchényi Könyvtárban. A színházi szövegkönyv mint egyedi dokumentum katalogizálása című dolgozatával 2020-ban nyerte el „Az év fiatal könyvtárosa” pályázaton a Kovács Máté Alapítvány-különdíját, de az előző évi vándorgyűlés elmaradása miatt őt is most, az online vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén köszöntötték.  

A Magyar Könyvtárosok Egyesületéért emlékérem átadása szintén elmaradt az előző évben. 2020-ban kolléganőnk, dr. Amberg Eszter, az Országos Széchényi Könyvtár jogi és stratégiai főigazgató-helyettese kapta meg az elismerést, akit szintén az online vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén köszöntöttek.

Az MKE – illetve szellemi elődje, a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete – megalakulásának 50. évfordulója alkalmából, 1985. március 13-án az egyesület elnöksége határozatot hozott az MKE-emlékérem alapításáról, amelyet először a XVII. vándorgyűlésen adtak át. Azóta a szervezetek javaslatai alapján minden évben néhány arra érdemes könyvtáros munkatárs veheti át a díjat.

Díjazottaink (balról jobbra): Bessenyei Ágnes, dr. Amberg Eszter, Békésiné Bognár Noémi Erika