Kiállítás és kiadvány az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

Printer-friendly versionPDF version
2021/09/07

Boldog Vladimir Ghika vértanú képzőművészeti alkotásaiból rendezett kiállítással, valamint az 1938-as kongresszus zenei anyagából és az akkor elhangzott rádiófelvételekből készült hangzó kiadvánnyal tiszteleg az OSZK a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt.

 

A kiállítás

Boldog Vladimir Ghikát, akinek ereklyéje az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztjén is helyet kapott, és akit 2013-ban avatott boldoggá Ferenc pápa buzgó hite és vértanúsága miatt, ifjúkora óta foglalkoztatta a szegények, a betegek és a rászorulók sorsa. Kevesebben tudják azonban, hogy karitatív és missziós tevékenysége, valamint jogtudományi és teológiai végzettsége mellett írt verseket és színdarabot, továbbá értett a zenéhez és a képzőművészethez is. 1902-ben áttért a katolikus hitre, majd 1923-ban pappá szentelték. Képzőművészeti alkotásainak jelentős része a felszentelését megelőző időszakban született tollrajz, rézkarc, könyvillusztráció, ex libris, de készített kirigamikat is (az origami varicációja, amely a hajtogatás mellett a vágást is alkalmazz az alkotások létrehozásakor), jótékony célra.  

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Román Kulturális Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében megvalósuló tárlat ezekből a munkákból válogat.  

A tárlat kurátora: Orbán Anna Mária.  

A kiállítás 2021. szeptember 7. és 25. között látogatható nyitvatartási időben a nemzeti könyvtár Ereklyeterében (Budapest, Budavári Palota F épület).  

 

Kurátori vezetések a Boldog Vladimir Ghika-kiállításban!

2021. szeptember 9-én és 10-én, csütörtökön és pénteken 11.00 órai kezdettel Orbán Anna-Mária kurátor magyar nyelvű, szeptember 10-én 14.00 órától angol nyelvű tárlatvezetést tart a boldoggá avatott Vladimir Ghika képzőművészeti alkotásait bemutató tárlatban.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Maximális létszám: 10 fő/ csoport
Jelentkezni lehet: pr[kukac]oszk.hu 
A belépésnél testhőmérséklet-mérést végzünk, és kérjük a kihelyezett kézfertőtlenítő használatát. Maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

A kiadvány

„Eritis mihi testes” Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei 

Az 1938-as kongresszus zenei anyagából és az akkor elhangzott rádiófelvételekből ad közre egy lemeznyi válogatást a nemzeti könyvtár. A Szabó Ferenc János zenetörténész szerkesztésében megjelenő, a szerkesztő és Kaskötő Marietta tollából származó tanulmányokat és teljes diszkográfiát tartalmazó, kétnyelvű, illusztrált kötet CD-melléklete nemcsak a korabeli Radiola- és Patria-lemezeken megőrzött zenei felvételeket tartalmazza, hanem az akkori rádióadások otthoni körülmények között, röntgenlemezeken rögzített felvételeiből is közzétesz néhányat. A kötetet a 34. Eucharisztikus Világkongresszushoz kapcsolódó illusztrációk: plakátok, kották és fényképek gazdagítják.  

 

A kiállítás megnyitója és a könyv bemutatója 2021. szeptember 6-án, hétfőn 17 órakor volt a nemzeti könyvtárban.   

A vendégeket köszöntötte:  

  • Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója 
  • Exc. Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek 
  • Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Győri Egyházmegye 
  • Simona Tănăsescu  igazgató asszony, Budapesti Román Kulturális Intézet 

A kiállítást megnyitotta  

  • Beke László művészettörténész 

A kiadványt bemutatta: 

  • Szabó Ferenc János zenetörténész, a kiadvány szerkesztője 
  • Kaskötő Marietta zenetörténész 

 

 

 

 

 

 

További képek a megnyitóról