Koncert az alapítási ünnep tiszteletére

Printer-friendly versionPDF version
2021/11/25

 

A Haydneum – Magyar Régizenei Központ, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budai Polgári Közösség és a Várkapitányság szervezésében – a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 219. évfordulója tiszteletére – Elfeledett zenei kincseink – Magyar vonatkozású 18. századi zenei hagyaték az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának Esterházy-gyűjteményéből címmel hagyományteremtő ünnepi koncertet rendeztek 2021. november 23-án a Lovarda épületében, a Budavári Palotában.  

Az ünnepi műsor előtt Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Fazekas Csilla, a Budai Polgári Kör Egyesület elnöke mondott köszöntő beszédet.  

Rózsa Dávid beszédében kiemelte az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának szerepét az est műsorának összeállításában, valamint méltatta a hagyományteremtő szándékkal megvalósult rendezvényt.   

Ezt követően Vashegyi Györgynek, az MMA elnökének, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítójának köszöntője, majd a zeneművek felvezetése következett.  

 

A műsoron Gregor Joseph Werner (1693–1766) és Johann Georg Albrechtsberger (1736–1809) művei szerepeltek.  

Gregor Joseph Wernernek, aki Haydn elődje volt az Esterházy család szolgálatában, két, az Adam című és a Der Verlorne Sohn című oratóriumának nyitányát hallgathatta meg a közönség. 

Johann Georg Albrechtsberger a XVIII. század jelentős zeneszerzője, aki két éven keresztül Győrben, az orsolyita templomban, majd élete jelentős részében Bécsben működött. Műveiből hatalmas kiadatlan anyag maradt fenn az Esterházy gyűjteményben, melyet az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek, s mely nagy részben még ismeretlen barokk, koraklasszikus kéziratos repertoárt tartalmaz.  A hangversenyen a h-moll Miserere mellett – melyet az elmúlt nyáron mutattak be – két újkori világbemutató is elhangzott a szerzőtől: az Alma redemptoris Mater, egy szoprán szólóra, kórusra és zenekarra írt Mária-antiphona, valamint a nagyobb zenekari apparátusra és kórusra komponált B-dúr Te Deum.  

A műveket Kovács Ágnes – szoprán, Balogh Eszter – alt, Komáromi Márton – tenor és Borka Ákos – basszus szólisták, valamint a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar adta elő korhű hangszereken. Vezényelt: Vashegyi György. 

A koncert műsora 
A rendezvény képekben 

Az alapítási ünnep tiszteletére megrendezett hagyományteremtő koncert ünnepi koccintással zárult. 

 

Kapcsolódó hírek:

Törzsgárda-elismerések az alapítási ünnep kapcsán  

Alapítási ünnep – 2021. november 25.