Budapest hangversenytermeiben. Válogatott zenekritikák 1959-1975

Budapest hangversenytermeiben. Válogatott zenekritikák 1959-1975

Budapest hangversenytermeiben
Válogatott zenekritikák, 1959–1975
Írta: Pernye András; válogatta, szerkesztette és az utószót írta Mikusi Balázs
OSZK–Gondolat Kiadó, Budapest, 2012., 412 oldal
ISBN 978 963 693 439 2

3 200,- Ft
Kapható

Pernye András (1928–1980) immár bő három évtizede nincs közöttünk, személyét azonban egykori zeneakadémiai tanítványai körében mindmáig legendák övezik, a Ki mit tud? zsűritagjaként pedig a nem kifejezetten zenerajongó nagyközönség idősebb tagjai is jól emlékezhetnek rá. Jelentősebb zenetudományi munkái – többek között Giacomo Pucciniről (1959, 1988), A jazzről (1964, 2007), Alban Bergről (1967), illetve az Előadóművészet és zenei köznyelv (1974) problémájáról – már életében megjelentek, halála után pedig Breuer János két válogatást is közzétett rövidebb írásaiból A nyilvánosság (1981) és Fél évezred fényében (1988) címmel.

A Pernyét életében leginkább híressé – sőt joggal mondhatjuk: hírhedtté – tevő zenekritikák azonban mindmáig nem váltak hozzáférhetővé új kiadásban, pedig éppen ebben a műfajban tükröződik a leggazdagabban a körülrajongott „Pernyus” magával ragadó személyisége: szabad, szinte csevegő stílusa; óriási műveltséggel párosuló, briliáns asszociációs képessége; a valódi minőséget őszinte tisztelettel méltató, a felületes – és ebben az értelemben „erkölcstelen” – előadót viszont kíméletlen iróniával megsemmisítő értelmiségi attitűdje. Pernye kritikusi működésének középpontjában a Magyar Nemzet (Pernye szavajárása szerint) „hangversenykritikusaként” eltöltött mintegy másfél évtized áll. Egy hét Budapest hangversenytermeiben címmel 1959-ben megindított rovata az 1973-74-es koncertévad lezárultáig heti rendszerességgel jelentkezett, egy-egy jelentős vendégművész felléptéről azonban külön írásokban is beszámolt. E hatalmas terjedelmű kritikatermésből válogatott a kötet szerkesztője, Mikusi Balázs, akinek a kötet összeállítása során legfontosabb szempontja a kritikák „irodalmi értéke” volt – ez szerencsésen egybeesik a máig ismert, jelentős művészekről szóló beszámolók kiválasztásával, hiszen Pernyét éppen a rendkívüli előadói teljesítmények inspirálták leginkább arra, hogy ő maga is rendkívüli kritikusi teljesítménnyel közvetítse a kapott élményt olvasói felé. A kötet ennek folytán nem csupán a ’60-as és kora ’70-es évek budapesti hangversenyéletének krónikája, de egyszersmind szinte letehetetlenül olvasmányos arcképsorozat a 20. század számos jelentős előadóművészéről.