A felvidéki fürdők lexikona

A felvidéki fürdők lexikona

A felvidéki fürdők lexikona
Írta: Nagy Zoltán
OSZK–Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2018., 136 oldal
ISBN 978 80 8104 075 7

4 990,- Ft
Kapható

A kötet közel száz olyan fürdőt, hévízforrást vagy ásványvízkútfőt, valamint ezekre épült balneológiai gyógyhelyeket mutat be, amelyek sok esetben már évszázadok óta, de a fénykorukat a tizenkilencedik század végén megélve eltűntek, sok esetben azonban napjainkban is virágzóan működnének szolgálva pihenni és gyógyulni vágyókat egyaránt.

Igen érdekes és talán hasznos idő- és térbeli utazásra indulhat az olvasó az egykori Felső-Magyarországra, azaz a mai Szlovákiában lévő Felvidékre, ahol számos fürdő várja napjainkban is az ott fürödni vagy felüdülni vágyókat. Ez a lexikon kísérletet tesz arra, hogy megmutassa az ország nyugati végéből haladva a Pozsony-Pöstyén útvonalon át – a Vág, a Garam, a Nyitra, a Trencsénteplic vidékeit bejárva, vagy az Ipoly, a Bódva, a Hernád folyók völgyeit követve – eljutva a Stósz, Stubnya, Szliács, Vihnye, Szklenó fürdökig, vagy a keleti határnál lévő szobránci fürdökbe, valamint a Tátrába (Lomnic, Poprád) érkezve a leghíresebb üdülő- és gyógyhelyeket.

Nagy Zoltán kötete a 2004-es kiadvány második kiadása.