Gál István életműve

Gál István életműve

Gál István életműve
Bibliográfia
Összeállította: Gál Ágnes és Gál Julianna
OSZK- Argumentum Kiadó, Budapest, 2003., 185 old.
ISBN 963 446 244 8

1 700,- Ft
Kapható

Gál István irodalomtörténész életművének bibliográfiai összegzése régóta váratott magára. Barátai, pályatársai többször biztatták, foglalja kötetekbe szerteágazó kutatásainak eredményeit. Születésének 90., halálának 20. évfordulója újabb figyelmeztetés volt munkásságának számbavételére.

Három nagy kutatási területe korán körvonalazódott. Huszonkét éves bölcsészhallgató volt, amikor megindította ,,közép-európai humanista'' folyóiratát, az Apollot, melyben tanulmányt közölt Babits Mihálytól, Bartóktól' Kodálytól, Illyés Gyulától, Thomas Manntól. Munkatársai között szerepelt Bóka László, Halász Gábor, Cs. Szabó László, Sárkány Oszkár, Thienemann Tivadar. Ebben az időben állandó munkatársa volt a vezető hazai, erdélyi és felvidéki folyóiratoknak, budapesti szerkesztője a prágai Új Szellemnek.

A magyarságnak a szomszédnépekkel való történelmi és kulturális kapcsolatait dolgozta fel több későbbi kiadványában. Erősen foglalkoztatta a Dunakonföderációs tervek története is. A háború alatt részt vett az Ungarn, a Donaueuropa és a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztési munkálataiban, s a Teleki Intézet Hazánk és a nagyvilág sorozatának egyik szerkesztője volt.

Doktori disszertációja Babits és az angol irodalom címmel jelent meg. Az angolszász-magyar kulturális kapcsolatok iránti érdeklődésének fontos eredménye Magyarország, Anglia és Amerika című tanulmánykötete és számtalan tanulmánya.

Az angol–magyar kapcsolatok kutatása mellett egyre többet foglalkozott Babits Mihály munkásságával. A Babits-hagyatékban egymásután fedezett föl addig ismeretlen dokumentumokat, és tette közzé ezeket kisebb-nagyobb tanulmányok vagy önálló kötetek (pl. Babits Adyról, Az európai irodalom olvasókönyve, Babits–Szilasi levelezés) formájában. Kutatásainak eredményeiről szívesen számolt be a tágabb olvasóközönségnek. Különösen fontosnak tartotta, hogy tájékoztassa ezekről Babitscsal közös szűkebb pátriáját, Tolna megyét.

1973-ban jelent meg Bartóktól Radnótiig című tanulmánykötete, amelyben kortársaira, többek között az Apollo munkatársaira emlékezett. Az Apollo történetéről szóló, összegző tanulmánya jóval halála után jelent meg az Apollo hasonmás, dokumentumkötettel kiegészített kiadásában.

A bibliográfia a teljesség igényével igyekszik feltárni Gál István életművét. Regisztrálja Gál István önálló kötetekben megjelent műveit, lapokban és folyóiratokban megjelent tanulmányait, adat- és szövegközléseit, cikkeit, ismertetéseit, fordításait, az általa és vele készített interjúkat.

Hogy a korán indult pálya kibontakozása és érdeklődési területek szerinti alakulása nyomon követhető legyen, a bibliográfia szerkezetéül a kötet összeállítói elsődlegesen az időrendet választották. Azonban az egyes éveken belül a tételek betűrendben követik egymást.

Külön fejezet sorolja fel az önálló kötetekben megjelent saját műveket, illetve a Gál István által szerkesztett kiadványokat, a folyóiratokban megjelent tanulmányokat, cikkeket, ismertetéseket, adat- és szövegközléseket, fordításokat.

A kötetet Csányi László Élmény és erudíció című Gál-portréja vezeti be.