Hatalmi diskurzusok

Hatalmi diskurzusok

Hatalmi diskurzusok
A hatalom reprezentációi a tudományokban és a művészetekben
Szerkesztette: Bíró Csilla és Visy Beatrix
OSZK–Gondolat Kiadó, Budapest, 2016.
[Bibliotheca Scientiae & Artis 8., sorozatszerk. Boka László] 340 oldal
ISBN 978 963 200 655 0, ISSN 2062-2279

3 900,- Ft
Kapható

A Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat az Országos Széchényi Könyvtár által évente rendezett Tudományos Ülésszak elhangzott előadásainak válogatott, szerkesztett anyagát adja közre. Jelen kötetünk az emberi történelem örök témáit, a hatalom művészetekben való tükröződését, legitimációját, a hatalom és az elit, illetve a hatalom és az egyén viszonyát kutatja három, időrendben lineárisan felépülő egységében, a Kr. u. 5. századtól kezdve egészen a jelenkorig.

A kötet tanulmányai sok esetben feltáratlan vagy érintőlegesen ismert források felhasználásával, a történettudomány, a politológia, a filozófia, az irodalomtudomány, a színháztörténet vagy a művelődéstörténet felől közelítenek témáikhoz. Bár az írások különböző tudományterületekről kerültek ki, szembetűnő, hogy az egymásra reflektáló témák, újra és újra felbukkanva, mennyire sűrű hálózatot rajzolnak ki közöttük, miközben a laudációk, dicsőítő művek, színházi előadások, ex librisek és kézírásos possessor-bejegyzések mind-mind a hatalmi (ön)reprezentációt hivatottak szolgálni.

Milyen stratégiákkal működnek a régi és új zsarnokok, monarchiák, demokráciák és totalitárius államformák; mennyit, mit, hogyan engednek állampolgáraiknak; milyen szereplehetőségeik voltak és vannak az értelmiségieknek a hatalom közvetlen környezetében; az irodalmi művek fiktív világa milyen képet ad az egyén és hatalom, vagy a periféria és hatalom viszonyáról, s ez mi módon áll kapcsolatban a valósággal? A kötet tanulmányai ezeket a kérdéseket feszegetik.

Bibliotheca Scientiae et Artis (BScA)

Az Országos Széchényi Könyvtár évente rendezi meg Tudományos Ülésszakát, mely az intézmény kutatóinak lehetőséget ad kutatási témájuk bemutatására, megvitatására, ezáltal is segítve a kutatók közötti tudományos diskurzust. A konferenciák válogatott, szerkesztett anyagai 2010-től önálló tanulmánykötetekben Bibliotheca Scientiae et Artis címmel könyvsorozat formájában látnak napvilágot, melynek sorozatszerkesztője Boka László, az OSZK tudományos igazgatója. Az egyes köteteket a mindenkori ülésszak kurátora szerkeszti.