Képpé formált háború

Képpé formált háború

Képpé formált háború
Az első világháború nemzetközi képes emlékei az Országos Széchényi Könyvtárban
Szerkesztette: Katona Anikó és Szarka Anita
A képeket válogatta és az előszót írta: Csillag Katalin, Katona Anikó, Szarka Anita
OSZK–Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 224 oldal
ISBN 978 963 200 630 7

5 980,- Ft
Kapható

Díszalbumunk az első világháború kitörésének 100. évfordulójára készült, és a háború különleges, többségében máig ismeretlen képes emlékeit mutatja be. Képeink az OSZK egykori első világháborús gyűjteményéből kerültek többségében ki, ma a Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményében, illetve a Fényképtár állományában találhatók meg. Az Osiris kiadóval karöltve ezekből több mint 600 képet válogattak ki a kötet szerkesztői, főként a harcok és a hátország korabeli ábrázolásait.

Már az első világégés eseményeivel egyidejűleg elindított a Magyar Nemzeti Könyvtár egy grandiózus, nemzetközi gyűjtői tevékenységet, amelynek eredményeképp különlegesen gazdag, nemzetközi anyag maradt ránk. A gyűjtésnél elődeink célul tűzték ki, hogy a „közhangulat emlékei” is megőrződjenek az utókor számára, így számtalan képi dokumentum tanúskodik a hadviselő nemzetek propagandájáról. Akkori ellenfeleink és szövetségeseink képei egyaránt bekerültek. Az album képei között találhatók nagyméretű grafikai plakátok, képeslapok, harctéri fotográfiák és számos egyéb dokumentumtípus a fontos szöveges felhívásoktól a kártyalapokig. Ezek a nyomtatványok egykor a mindennapok szerves részei voltak, a falakon kiragasztva vagy az újságok hasábjain találkozott velük a nagyközönség. Mindennapi használati médiumok tehát, és éppen ilyen jellegükből adódóan árnyalt képet festenek a korról.

Munkánk kétnyelvű, a bevezető tanulmány és a képaláírások magyar és angol nyelven is olvashatóak. A kötet tizenkét tematikus fejezetben mutatja be a dokumentumokat. Minden fejezetet egy-egy irodalmi idézet vezet fel, a szövegek elsődlegesen a háborút a front különböző oldalain átélő íróktól származnak. A témák között megjelennek a sorozás, a vezető hatalmasságok, a csaták, a tábori élet, a hátország mindennapjai, az árvák és özvegyek, a rombolás és a békevágy is. A kötet Miniszterelnöki különdíjban részesült a Szép Magyar Könyv verseny éves elbírálásakor.