Tábori bűnös Budapestje

Tábori bűnös Budapestje

Tábori bűnös Budapestje
A kötet szerkesztette, a bevezető tanulmányt írta, a képeket válogatta: Buza Péter
A szöveggyűjteményt összeállította, a jegyzeteket készítette: Filep Tamás Gusztáv
A szöveggyűjteményt lektorálta: Boka László
OSZK–Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 2013.
[Budapest Könyvek. Nagy Budapest Törzsasztal, sorozatszerk.: Saly Noémi], 192 oldal
ISBN 978 963 200 609

2 000,- Ft
Kapható

Tábori Kornél a 20. század első két évtizedének legendás bűnügyi riportere volt, aki már működése kezdeteitől – elsősorban szociális érzékenységétől vezettetve – hevesen reagált a társadalmi nyomorúság jelenségeire. Értesülései, tapasztalatai alapján az 1900-as évek elejétől újabb és újabb könyvekbe foglalva próbálta meggyőzni a közvéleményt és a véleményformálókat, hogy nem a város a bűnös, hanem a rendszer, amely újratermeli a bűnözés kényszerét. Az 1920-as évektől figyelme az ország és főleg Budapest idegenforgalmának előmozdítása, részben szervezése felé fordult: az idegenforgalmi szövetség szorgos munkásaként dolgozott a város imázsának építésén.

A hivatalos, szakmai közeg a harmincas évekre szaktekintélyként kezelte, ám a közönség körében is népszerű volt: hatalmas érdeklődés kísérte az Uránia Tudományos Színházban vetített képes előadásait (amelyekkel a vidéket és a külföldet is járta), rádióelőadásait, tematikus előadóestjeit.

1944 áprilisában gyűjtőtáborba került, 1944 kora nyarán Auschwitzba hurcolták, ahonnan már nem tért vissza szeretett hazájába és városába: az életbe. A halála óta eltelt hetven esztendőben nem került sor életútjának bemutatására, feldolgozására. Erre vállalkozott a Budapest Könyvek sorozat mostani, hetedik kötete. Tábori munkásságának kritikai ismertetését bő szövegválogatás egészíti ki, főleg hírlapi írásaiból.

Budapest Könyvek

A Budapest Könyvek Nagy Budapest Törzsasztal gondozásában megjelentetett forráskiadvány-sorozat, melynek tíz tagja a Budapesti Városvédő Egyesület kiadásában és az Országos Széchényi Könyvtár támogatásával jelent meg. A kötetek Saly Noémi sorozatszerkesztésével a 20. századi magyar történelem egy-egy elfeledett alakjáról, főként budapesti helyszínéről, közegéről adnak közre, dolgoznak fel egy-egy – könyvnyi – fejezetet.