Tudományos és szakkönyvtárak Magyarországon

Tudományos és szakkönyvtárak Magyarországon

Tudományos és szakkönyvtárak Magyarországon. Kísérlet a hazai szakkönyvtárügy történeti rekonstrukciójára, 1932-1952
Írta: Voit Krisztina
OSZK–Gondolat Kiadó, Budapest, 2011.
[Nemzeti Téka, sorozatszerk. Boka László, Kégli Ferenc), 286 oldal
ISBN 978 963 200 591 1

1 850,- Ft
Kapható

A hazai szakkönyvtárak átfogó történetével szinte teljesen adós könyvtártörténet-írásunk. Dr. Voit Krisztina, az irodalomtudomány kandidátusa, az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője kutatási területeinek egyike volt a közgyűjtemények története. E témakörbe tartozik az 1932 és 1952 közötti időszak hazai szakkönyvtáraira vonatkozó elemző tanulmánya és adattára, amelyet még 2010. április 29-i váratlan halála előtt sikerült befejeznie.

A kötet bevezető tanulmánya áttekinti a hazai szakkönyvtárügy kialakulását és fejlődését. A bármilyen testület vagy intézmény kezelésében található gyűjteményeket a Magyar Minerva 1900 és 1932 között megjelent hat kötete vette számba. A levéltári anyag eddigi ismeretében nincs nyoma a Minervákhoz kapcsolódó adatgyűjtés folytatásának. A tudományos társaságok és intézetek többségének iratanyaga a háború és az 1949-ben végrehajtott feloszlatások az iratanyaguk pusztulásával jártak. Ez azt jelenti, hogy az 1932 utáni időszak kutatásához az Országos Könyvtári Központ listáin kívül a rendelkezésre álló külföldi forrásokat lehet és kell első sorban hasznosítani. A kötet tanulmánya bemutatja és értékeli ezeket a forrásokat, betekintést nyújt a hazai szakkönyvtárak háború utáni helyzetéről, az általános államosítás következményeiről. Ezeknek a forrásoknak testületi, intézményi adatait összesíti a települések betűrendjében a 486 tételes, mutatókkal ellátott Adattár. Függelékként két, az Országos Könyvtári Központ levéltári anyagában fellelhető összeírás listájának közlése teszi teljessé a korszak szakkönyvtáraira vonatkozó ismereteinket. E munkával a szerző szerette volna feleleveníteni – legalább jelzésekben – a hiányzó múlt foszlányait, és szeretett volna megmutatni valamennyit egy talán virágzónak is mondható, sokszínű, a szaktudományokat segítő, tápláló, ugyanakkor a hazai állapotokat is tükröző, kisebb nagyobb szakkönyvtári gyűjteményeket.

A Nemzeti téka az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó 2010-ben indult közös sorozata. Folytatója kíván lenni Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Füzetei címmel megjelent sorozatoknak, továbbéltetve mindazon értékeket, amelyeket az elődöknek tekintett sorozatok képviseltek. Olyan művelődéstörténeti, nyomda-, sajtó-, könyv- és könyvtártörténeti, illetve könyvtár-informatikai vonatkozású könyvek tékája, azaz tároló helye, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak nemzeti könyvtárunkhoz vagy annak gyűjtőköréhez. Tanulmányok, konferencia-előadások közreadása mellett a sorozat a nemzeti könyvtár vagy egyéb gyűjtemények hungarika vonatkozású anyagára támaszkodva készült egyedi bibliográfiák, katalógusok, repertóriumok számára is publikációs teret kíván nyújtani, segédleteket biztosítva ezáltal a magyar művelődéstörténet további kutatásaihoz.