„Füles mester kisded játékai” – Tóth József fotókiállítása

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2015/06/20 - 2015/07/11

Tóth József fotóművész (1940) már középiskolás korában karikatúrákat rajzolt a Ludas Matyinak, a Fülesnek s más lapoknak. Budapesten a József Attila Gimnáziumban érettségizett, később fényképész szakképzettséget szerzett. 1960 és 62 között volt az MTI fényképésztanulója, majd 1962-től 1970-ig reklámfényképésze.  Rövid ars poeticája: „Asszociatív reklám humorban pácolva és minden érték, ami fénykép útján dokumentálható.” 1970-től szabadfoglalkozású fotográfus. Számtalan prospektust, újságcímlapot, naptárt, plakátot, hanglemezborítót, különböző kiadványok képanyagát készítette el nagy cégeknek, külkereskedelmi vállalatoknak. 1978-tól a Gabi-Mami, a Szabadidő, a Hungarian Digest, a Privát Profit, a Hungarian Observer képszerkesztője. 1992-ben a Nők Lapja kreatív igazgatója. 1980 és94 között a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájának megbízott tanára.

A Magyar Fotóművészek Szövetségében és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületében számos tisztséget töltött be, szakmai rendezvények gyakori szereplője. Első, 1966-os kiállítása óta országszerte nyíltak tárlatai, s  eddig 16 fotókönyvet is jegyez.

Díjai, kitüntetései:

  • Balázs Béla-díj (1978)
  • Magyar Reklámért (1980)
  • Pécsi József-díj (1983)
  • Érdemes művész (1988)
  • Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja (2001)
  • MAOE Nagydíja (2004)

Műveit őrzi a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét), a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Magyar Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár (Budapest). Az OSZK Kisnyomtatványtára több mint kétszáz plakátját is őrzi, a Fényképtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteménye pedig több remek fotósorozatának tulajdonosa.

A Múzeumok Éjszakájának ez évi mottójához kapcsolódva (Humor a köbön) a most kiállított két sorozat – a Füles mester kisded játékai és a Budapesti anziksz – még nem szerepelt az OSZK tárlatain. A nézők a fotográfia és a festészet találkozását Füles mester szemüvegén át tekinthetik meg. Nem túl gyakran találkozni olyan fotóval, amelynek ihletője egy reneszánsz festmény… Tóth József eltérő korok festményeit társította, sajátosan átalakítva e képek közlendőjét, hangulatát. A festményekre asszociálva, a modern technika segítségével készítette el fanyar humorú fotográfiáit. Másik kiállított sorozata, a főváros ismert látványosságait, azok építészeti részleteit fűszerezi egy-egy szokatlan, meglepő elemmel.

A Múzeumok Éjszakáján játékos kedvű látogatóink Füles mester fényképeivel játszhatják a kedvelt memory-játékot.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Budavári Palota F épület, 7. emelet. Látogatható 2015. június 20-tól július 11-ig a könyvtár nyitvatartási idejében. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.