Árvízi krónika – kiállítás

[1]Árvízi krónika – az 1838-as pest-budai jeges ár

175 éve, 1838 márciusában bekövetkezett az, amelyre Pest és Buda akkori lakói még rémálmukban sem gondoltak: a Csepel-szigeténél keletkezett hatalmas jégtorlasz miatt, a március 13-ról 14-re virradó éjjel, a visszaduzzasztott víz több méter magasan elöntötte a fővárost. Március 15-én éjjel 11 órakor az addig mért legmagasabb vízszinten, 929 cm-en tetőzött a Duna. A Belvárost átlag 203 cm, a Ferencvárost 260 cm, a Józsefvárost 216 cm, a Terézvárost 208 cm, a Lipótvárost 150 cm magas vízréteg borította, de volt olyan hely – a mai József körútnál – ahol 380 cm magasan állott a víz!

[2]Pesten csak kisebb kiemelkedések maradtak vízmentesek. Ilyen volt a mai Erzsébet tér környéke is, ezért sokkolta az itt élőket a szárazon álló kétszintes Derra-ház összeomlása. A csatornákon feltörő és a talajon átszivárgó víz ugyanis még a stabilnak hitt kőházak alapjait is megroppantotta. Sokan menekültek az ár elől a házaik padlására vagy a háztetőkre, hogy aztán a vízbe omló épülettel együtt leljék halálukat, ha későn érkezett a segítség. Az árvízi katasztrófát sokan az akkor vezetett naplóikban, vagy később született visszaemlékezéseikben örökítették meg.

[3]Jelen kiállításunk gerincét ezek a memoárok adják, íróik a szemtanúk hitelességével idézik fel az eseményeket. Az akkori idők hősöket teremtek, az „árvízi hajós”, Wesselényi Miklós tetteit többek is felidézték. Beleolvashatunk a festő Barabás Miklós, vagy a színész Szilágyi Pál visszaemlékezésébe, de olvashatjuk a beteg Széchényi István szűkszavú naplójegyzeteit, vagy az épp börtönben raboskodó Kossuthnak szeretteihez írt sorait. Több korabeli feljegyzésből azt is megtudhatjuk, hogy mit játszottak az árvíz előestéjén a nemrégen felavatott pesti Magyar Színházban, a későbbi Nemzetiben, hogy aztán másnaptól már a vízben álló Thália temploma is oltalmat nyújtson több száz menekültnek. A kor „fotográfusai” metszeteken és litográfiákon örökítették meg, és a kőnyomatos sokszorosítási eljárás segítségével terjesztették szerte a birodalomban a látottakat.

Pest pusztulását talán reformkori nagy költőnk, Vörösmarty Mihály fogalmazta meg a legszebben és a legtömörebben:

PEST MART, 13. 1838.
Éjfél volt, szomorú mély csend, s a hajdani város
    Mint egy kísértet, fölkele kínjaiból.
És hogy látta magát elképtelenítve magától
    S feldúlt utcáin a zabolátlan özönt;
S annyi halált és annyi veszélyt s a századig élő
    Inségnek kezeit művei hosszu során:
Megrendűlt fájdalmában s erejének aléltán
    Lassu sohajtással a vad özönbe rogyott.

[4] Minden vég magában hordoz egy új kezdetet. Kiállításunk sem lenne teljes, ha legalább egy tárlóban ne emlékeznénk meg az újjáépítésről. A pusztulás után Pest soha nem látott fejlődésnek indult és a századfordulóra már európai világvárosként tündökölt! A Duna megmutatta gyenge pontjait, és mérnök szakemberek dolgoztak azon, hogy a folyó szabályozásával és védművek kiépítésével biztonságossá tegyék a várost. Született egy nagyszerű álom is, amely ha megvalósul, most a Nagykörúton nemcsak Combinón, hanem ahogy a vizekhez szokott skandinávok nevezik „Canal Båtar”-on azaz Csatorna Csónakokon indulhatnának a turisták városnézésre.

Kétszáz éve, 1813-ban született Reitter Ferenc magyar mérnök, akinek alaposan kidolgozott tervei szerint körülbelül a mai Margit-híd pesti hídfőjénél a régi Duna-ág medrét felhasználva, egy árapasztó csatornát építettek volna ki, amely vész esetén az árvízvédelmet, nyugalmas időben a kereskedelmet szolgálta volna, ma pedig idegenforgalmi látványosságként emelné a város fényét. Bár a Fővárosi Közmunkák Tanácsa több éven keresztül behatóan foglalkozott a tervvel, végül pénzhiány miatt az mégsem valósulhatott meg.

Kiállításunk az épület VII. szintjén 2013. március 26-tól július 13-ig, keddtől szombatig, a könyvtár nyitvatartási idejében olvasóinknak ingyenesen, vendégeinknek 400 Ft-os belépőjegy ellenében látogatható.
[5] [6] [7] [8] [9]