„404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet?” videókonferencia és workshop – 2021

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2021/11/23 - 2021/11/24

 

Az Országos Széchényi Könyvtár 2021. november 23-án és 24-én tartja meg az internetes tartalmak archiválásával foglalkozó éves rendezvényét. Az ötödik „404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet?” című konferencia és workshop a tavalyihoz hasonlóan ismét az online térben zajlik Teams-alkalmazáson keresztül, és ezúttal két részből áll. 

Az első napon (november 23-án) a környező országok nemzeti webarchívumainak munkatársai mutatják be a náluk zajló munkát és a gyűjteményeiket, majd pedig az együttműködési lehetőségeket vitatják meg. Ennek a napnak a munkanyelve az angol. 

A második napon (november 24-én) magyar előadások hangoznak el a digitális megőrzésről, az OSZK-ban zajló webarchiválásról, a hazai könyvtárakkal formálódó együttműködésekről, a webhelyek RDA-alapú metaadatolásának megtervezéséről, valamint a nemzetközi WARCNET-projektről, mely a webarchívumok tudományos hasznosítását célozza. Ezt követően digitális bölcsészeti műhelyek mutatják be a „born-digital” anyagok megőrzésével és kutatásával kapcsolatos tevékenységüket. Végül pedig egy konkrét példa alapján megismerhetjük, hogy hogyan lehet archívumbaráttá alakítani egy honlapot. 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött

 

A RENDEZVÉNY PROGRAMJA 

1. nap 

  • 10.00 Köszöntő / Rózsa Dávid főigazgató, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 10.10 Megnyitó / Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma 
  • 10.20 A Cseh Nemzeti Könyvtár Webarchívuma / Marie Haškovcová osztályvezető, Webarchiválási Osztály és Zdenko Vozár igazgató, Informatikai Részleg, Cseh Nemzeti Könyvtár, Csehország 
  • 10.40 A szlovák webarchívum ötéves útja / Peter Hausleitner webkurátor, Egyetemi Könyvtár Pozsony, Szlovákia 
  • 11.00 A webarchiválás első évtizede Ausztriában – tapasztalatok és kihívások / Michaela Mayr osztályvezető, Digitális Könyvtár, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Ausztria 
  • 11.20 Szünet 
  • 11.50 Horvát Webarchívum: A határok bővítése / Karolina Holub könyvtári szakértő, Horvát Digitális Könyvtári fejlesztési Központ és Inge Rudomino könyvtári szakértő, Horvát Webarchívum 
  • 12.10 Webarchiválás a Szlovén Nemzeti Könyvtárban: áttekintés és jövőbeni tervek / Janko Klasinc webarchivátor, Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, Szlovénia 
  • 12.30 A magtól a virágig – A magyar webarchiváló projekt / Drótos László könyvtáros, témafelelős, Országos Széchényi Könyvtár, Magyarország 
  • 13.00 Ebédszünet 
  • 14.00 Kerekasztal-beszélgetés az együttműködésről 

2. nap 

  • 10.00 Digitális megőrzés / Moldován István csoportvezető, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 10.30 Az OSZK Webarchívumának újdonságai / Drótos László könyvtáros, témafelelős, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 10.50 Együttműködés kialakítása a megyei könyvtárakkal / Visky Ákos László webkurátor, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 11.10 Webarchívumokra irányuló kutatási tevékenységek a WARCNET-projekt tükrében / Németh Márton webkönyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 11.30 RDA-alkalmazásprofil a webarchívum tartalmai számára / Ilácsa Szabina metaadat-szakértő, Országos Széchényi Könyvtár 
  • 11.50 Szünet 
  • 12.20 A portál próbája a webaratás! – Magyar nyelvű hírportálok archívumainak vizsgálata a digitális örökség szemszögéből / Indig Balázs tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Digitális Bölcsészet Tanszék 
  • 12.40 Az e-mailek hosszú távú megőrzése / Kalcsó Gyula digitális bölcsész, Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Bölcsészeti Központ 
  • 13.00 A Berzsenyi Dániel Könyvtár első lépései a webaratás útján – A bdmk.hu honlap archívumbaráttá alakítása / Perger Ádám rendszergazda, Berzsenyi Dániel Könyvtár