Könyvadvent az OSZK-ban

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Hagyományteremtő adventi programsorozat várja a látogatókat december első hetében az Országos Széchényi Könyvtárban. Többek között Jókai Anna és Kubik Anna is vendége lesz a három könyvkiadó – a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó és a Magyar Napló – által szervezett kora esti beszélgetéseknek, amelyekhez különleges Mikulás-napi gyermekprogram és háromnapos könyvvásár is kapcsolódik. A belépés a könyvvásárra és a programokra ingyenes, s kedvezményes árú belépőjeggyel látogathatóak kiállításaink is.

Mindhárom napon 10 és 19.30 óra között válogathatnak az érdeklődők a három kiadó könyvkínálatából. A kedvezmények mértéke a 20%-os engedménytől a 100 Ft-os kiadványokig terjedhet. Több mint 100 cím – mesekönyvek és szépirodalmi művek és újdonságok, mint pl. Kubik Anna új CD-je – között lehet válogatni.

December 4-én (szerdán) a Széphalom Könyvműhely szerzőivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és sor kerül Kósa Sándor Mintha című regényének bemutatójára is. Az est jeles vendége lesz Jókai Anna író.

December 5-én (csütörtökön) Kubik Anna művésznővel beszélget Erős Kinga irodalomtörténész, Dohnányi- és Kodály-művek kíséretében az Orpheusz Kiadó estjén.

December 6-án (pénteken) megérkezik a Mikulás a Suttog a fenyves... című, a 100 éve született Weöres Sándorra emlékező, gyerekszereplős zenés délutánra.
Aznap már 15 órától sok szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket, szülőt és nagyszülőt Az engedelmes papír című foglalkozásra is.
A gyermekek után a felnőtteknek is szép adventi hangulatú programot kínál ezen a napon a Magyar Napló estje: a kiadó szerzőinek műveiből válogatott előadást mutat be Lázár Balázs és Tallián Mariann színművész Bach-szonáták kíséretében.

Részletes program:

December 4. A Széphalom Könyvműhely estje

  • 16:00 Bemutatkoznak a Széphalom Könyvműhely szerzői. Kerekasztal-beszélgetés Mezey Katalin vezetésével. A résztvevők: Báger Gusztáv, Sarkady Mária, Jávorszky Béla, Nyerges Magda, Szenyán Erzsébet, Pósa Zoltán, Oláh Mátyás László.
  • 17:00 Beszélgetés Jókai Annával
  • 18:00 Kósa Sándor Mintha című regényének bemutatója. A szerzővel Varga Krisztina beszélget.

December 5. Az Orpheusz Kiadó estje

  • 18:00 Vendégünk Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő, beszélgetőtársa Erős Kinga irodalomtörténész. Az esten elhangzik Dohnányi Ernő Triószerenád és Kodály Zoltán Intermezzo című műve. Előadják: Mihályi Éva, hegedű; Botos Veronika, brácsa; Miskolczi Anita, gordonka.

Kapcsolódó program 16.30-kor: „nem újak, nem is régiek” – archaikum és modernség. Vendégünk Keserü Katalin és Szántó F. István. Pódiumbeszélgetés Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából

December 6.

  • 16:00 Az engedelmes papír – oldd meg a lehetetlent – készíts papírszobrot! A gyermekek játékos tárlatvezetésen vehetnek részt az Országos Széchényi Könyvtárban, Mészáros Géza A tekintet érintése című kiállításán. Személyesen találkozhatnak a művésszel, aki egy kis „papírszobor”elkészítése során megmutatja nekik egy lehetetlennek látszó szobrászati feladat megoldását; majd képzőművészeti foglalkozás keretén belül papírtechnikákkal ismerkedhetnek meg. A játszva tanító programot vezeti: Bihariné Tenk Dóra
  • Magyar Napló-est
    16:00 Suttog a fenyves. Mikulás-napi gyerekelőadás, Weöres Sándor gyermekversei felhasználásával. Időtartam: 45 perc. Előadják: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek.
    Interaktív gyerekelőadás a hegedűs Hótündér és az álarcos Krampusz keretjátékában. Először a Száncsengő című vershez hangszereket oszt szét a gyerekeknek a két szereplő, hogy együtt hívhassák Télapót, mivel azonban még várni kell rá, a várakozás alatt megidézik az évszakokat a verseken keresztül és a gyerekek bevonásával. Eljutnak erdőbe, rétre, hegyre-völgybe, piacra, a Birkaiskolába, s végül a Varázséneken keresztül visszatérnek a télbe a Suttog a fenyves című verssel.
    17:00 A Magyar Napló új kiadványainak bemutatója. Az estet Bíró Gergely, a Magyar Napló Kiadó szerkesztője vezeti.
    Ezután kezdődik a Magyar Napló Kiadó szépirodalmi estje, ahol szerzőinek (Barna T. Attila, Both Balázs, Csender Levente, Ferenczes István, Filip Tamás, Kontra Ferenc, Majoros Sándor, Mezey Katalin, Mirtse Zsuzsa, Oláh János, Papp-Für János, Vasadi Péter, Végh Attila) műveiből hallhatnak részleteket. Előadók: Lázár Balázs és Tallián Mariann színművészek. A műsor keretében Tallián Mariann Bach-szonátákat játszik hegedűn.
  • 18:00 Tombolasorsolás

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, F épület
Időpont: 2013. december 4–6. A program ingyenes
.

Képes beszámoló az eseményről 1, 2

Kapcsolódó kiállítások mindhárom napon:

  • A tekintet érintése – Mészáros Géza festőművész retrospektív kiállítása. Papír, arany, fények, árnyékok, ünnep…  
  • Áthallások – nézze és hallgassa meg Weöres Sándor megzenésített verseit!