Kedves Barátunk!
2018. március 19.
Róna Tas András előadása – Egy steppei nép ismeretlen írásának és nyelvének megfejtése: a kitan

Orientalisták az OSZK-ban
2018. március 21. 17 óra
V. emelet 516-os terem (Tanácsterem)


Róna Tas András előadásában a kitan népről és nyelvéről lesz szó. A kitan jelentős nép volt, amely nagyjából a magyar honfoglalással egyidőben elfoglalta Észak-Kínát és ott Liao dinasztia néven uralkodott 916 és 1125 között. Két írást is hátrahagyott, amelyek megfejtése ma is folyik. Az előadás az írás és a nyelv megfejtésének történetét és mai állását mutatja be, majd a kitan nyelv egy-két váratlan és szenzációszámba menő sajátságát ismerteti. Végül néhány példán azt mutatja be, hogy a magyar nyelv keleti hátterének jobb megismeréséhez hogyan járul hozzá a kitan nyelv ismerete.

Interjú Róna Tas Andrással az OSZK blogján
További részletek
Regiomontanus 550

Kiállításmegnyitó
2018. március 22. 10 óra
VI. emelet, Manusriptorium (Kézirattár)

Mátyás király híres csillagásza, Johannes Regiomontanus (1436–1476) életművét reprezentáló dokumentumokból nyílik kamarakiállítás a Kézirattárban a tudós magyarországi tartózkodásának (1467 és 1471/1472) 550. évfordulója tiszteletére. A kiállítás kurátorai: dr. Zsoldos Endre csillagász (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet) és dr. Ekler Péter, tudományos kutató (OSZK Régi Nyomtatványok Tára).

További részletek
Erdély – kolozsvári szemmel

Kiállításmegnyitó
2018. március 23. 17 óra
V. emelet, Ereklyetér

Szabó Dénes egykori kolozsvári fotográfus gyűjteményünkben őrzött míves fotóiból rendezett kiállítás nyílik március 23-án. Cége, a Fotofilm Erdély egyik legbővebb terméssel bíró képeslapgyártó vállalkozása volt Kolozsvár egyik központi helyén. Reklámjaiban is büszkén hívta fel a figyelmet a „legszebb kivitelű” képeslapjaira. Magát elsősorban a (kolozsvári) Nemzeti Színház fényképészének tartotta, munkásságában erre volt a legbüszkébb, de gyűjteménye számos más témát is felölelt. A tárlaton látható felvételek a gyűjteményben lévő összes témakört reprezentálják: az erdélyi tájak és városok, a műemlékek éppúgy megjelennek, mint a paraszti munka, a városi élet s a méltán híres népviselet képei.

További részletek
Matinékoncert a Régi Zeneakadémián

Koncert
március 24. 11 óra
A Régi Zeneakadémia Kamaraterme (Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.)

A matinékoncerten a közelgő nagyhétre való tekintettel két igen odaillő, gyönyörű mű szólal meg: Liszt Via Crucisa és Rheinberger Stabat Matere. Külön megtiszteltetés a könyvtár kórusa számára, hogy a Via Crucisban a zongoraszólam előadását a csodálatos és ma már ritkán szereplő zongoraművész, Lantos István vállalta.

További részletek
Az I. világháború térképeken. Válogatás a gyűjteményből

Kiállítás
2018. március 30-ig
VI. emelet, Térképtár

Az OSZK már 1914 szeptemberében, nem sokkal a háború kitörése után egy első világháborús gyűjtemény kialakításába kezdett, amely egészen az 1920-as évek elejéig gyarapodott. Az első világháborúval foglalkozó kiállítás-sorozatunk mostani része is ebből a gyűjteményből válogat. Az egyes vitrinek tematikája egy-egy frontszakasz. Így az érdeklődők láthatnak például török, orosz plakátokat, kéziratos térképet a megszállt Szerbiából, vagy épp a román betörésről. Bemutatunk olyan játékokat, papírmaketteket is, amiket az első világháború idején forgalmaztak.

További részletek
Délvidéki magyar Golgota 1944–45

Kiállítás
2018. április 7-ig
VI. emelet, Ars Librorum kiállítótér

A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány vándorkiállítása az 1944–45-ös délvidéki magyarírtás 70-ik évfordulója alkalmából, az áldozatok tiszteletére készült. A kiállítás vázát alkotó visszaemlékezések közé beszúrt és kiemelt történelmi tények segítségével mutatják be az 1944–45 évek fordulóján történt tragikus eseményeket.

További részletek
Üdvözlettel:
oszk.hu

Kérdezze a könyvtárost!
A hírlevél kommentálható Facebook-oldalunkon.
Híreink telefonról Twitteren is azonnal elérhetők.
Hírlevelünkről ezen a linken iratkozhat le, illetve feliratkozhat a Földabrosz-blog hírlevelére is.
Ha hírlevelünk nem jelenik meg, vagy nem jól olvasható, kérjük, kattintson ide.