Az I. világháború térképeken. Válogatás a gyűjteményből

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/09/29 - 2018/03/31

 

Az Országos Széchényi Könyvtár már 1914 szeptemberében, nem sokkal a háború kitörése után egy első világháborús gyűjtemény kialakításába kezdett, amely egészen az 1920-as évek elejéig gyarapodott. A gyűjtés nem csak a különböző könyvekre, folyóiratokra, nyomtatványokra terjedt ki. Beérkezett számos bélyeg, egyedi, kéziratos anyag, sőt, tárgyi emlékek is.

Az első világháborúval foglalkozó kiállítássorozatunk mostani része ebből a gyűjteményből válogat, bemutatva nem csak a beküldött korabeli térképeket, de az egyéb különleges dokumentumokat is. Az egyes vitrinek tematikája egy-egy frontszakasz – így az érdeklődők láthatnak például török, orosz plakátokat, kéziratos térképet a megszállt Szerbiából, vagy épp a román betörésről. Bemutatunk olyan játékokat, papírmaketteket is, amiket az első világháború idején forgalmaztak.

Szándékunk szerint sikerül ebben a kis kamaratárlatban is megmutatnunk a gyűjtemény sokszínűségét és olyan ritkaságait, amelyeket a folyamatos feldolgozás során fedezünk fel.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Budavári Palota F épület, VI. emelet, Térképtár
Időpont: Látogatható 2017. szeptember 29-től 2018. március 30-ig, keddtől péntekig 9. és 17, szombaton 9 és 14 óra között.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

Kisfilm a kiállításról