Kettős emléktábla-avatás a Papnövelde utcában Budapesten

Printer-friendly versionPDF version
2021/10/20

2021. október 19-én ünnepélyesen felavatták a húsz évvel ezelőtt elhunyt kollégánk,  Melczer Tibor (1945–2001) egykori lakóháza és a Magyar Szemle (1888–1906) című katolikus folyóirat hajdani szerkesztősége épületére felkerült két emléktáblát Budapesten a Papnövelde utca 1. szám alatt. 

A emléktáblák állításának kezdeményezője Sárközy Péter professzor, egyetemi tanár volt. Mindkét kezdeményezéshez csatlakozott Belváros-Lipótváros Önkormányzata.  

A húsz esztendővel ezelőtt elhunyt Melczer Tibor (1945–2001) irodalomtörténészre, kritikusra, közíróra, az OSZK egykori tudományos munkatársára elsőként Sárközy Péter emlékezett. Beszédében felidézte jó barátja, iskolai, gimnáziumi és egyetemi társa, irodalomtörténészi kvalitásait és Itália-rajongását.

Második megszólalóként Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke, az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoportjának vezetője az irodalomtörténeti jelentőségű házról, a Magyar Szemle című katolikus folyóirat szerkesztőségének színhelyéről, Kaposi József másfél évtizedes szerkesztői tevékenységének helyszínéről beszélt.

Ezt követően Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója Melczer Tiborról, a könyvtárosról emlékezett meg. Beszédében elmondta, hogy Melczer Tibor azoknak a kiváló tudós könyvtárosoknak a sorába tartozott, akik a tudás közvetítése és terjesztése mellett maguk is jelentékenyen gyarapították közös tudásunkat. Végül Belváros-Lipótváros Önkormányzata részéről Szentgyörgyvölgyi Gábor önkormányzati képviselő zárta a megszólalók sorát.  

 

Részlet azaz OSZK Híradó 2001 szeptemberi számának 3. oldaláról, a Melczer Tibor halála kapcsán megjelent nekrológból 

„S hogy mi maradt még Tibortól nekünk, a munkatársainak, az irodalmároknak és a diákoknak? Másfélszáznál is több írás az olasz irodalomtól a magyarig, s ez utóbbin belül Zrínyi Miklóstól Pilinszky Jánosig de kiemelten két fő kutatási területről: több tucat Radnótiról és Babitsról írott tanulmány, közte öt önálló kötet, például a Radnóti napló, és a Babits Jónás könyve kiadása. Írásai, kutatásai megkerülhetetlenek, egyetemi tananyaggá lettek. De ez csak része valódi tudományos és kulturális teljesítményének. Hisz egy évtizedig írt a Duna Teleíziónak, valamint a Magyar Rádiónak, ahol folyamatosan, hétről hétre jelentek meg kritikái, széljegyzetei. Ez utóbbi azért is fontos, mert különösen ügyelt arra, hogy írásai érthetőek, logikusak és mindenki számára befogadhatóak legyenek. Tibor közvetlenül halála előtt készült befejezni Radnótiról szóló tanulmánykötetét. Nagy veszteség, hogy a mű nem készült el teljesen, de remélem, a résztanulmányok kiadásra kerülnek majd, mint ahogyan abban is bízom, készül majd egy Melczer Tibor emlékkötet s évek óta dédelgetett álma: a Radnóti-napló újrakiadása is megvalósul majd.”  

A Melczer Tibor halálnak tizedik évfordulója kapcsán tartott emlékülés az OSZK-ban 

Az emlékülésen készült fotók