Egyetemisták látogatása az OSZK-ban

Printer-friendly versionPDF version
2021/11/19

 

Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia 2021/2022-es tanévének hallgatói egész napos látogatáson vettek részt a nemzeti könyvtárban 2021. november 18-án. 

Az akadémia diákjai tíz hónapos képzést kapnak, amelynek egyik része az irodalmi és művelődéstörténeti modul. Ennek keretében látogattak a nemzeti könyvtárba a hallgatók. A délelőtt során előbb exkluzív könyvtári sétán vehettek részt, majd a restaurátorműhelybe látogattak, délután pedig eredeti kéziratokat és ősnyomtatványokat tekinthettek meg az Apponyi-teremben az OSZK tudományos munkatársainak magyarázatával. 

A nemzeti könyvtárban tett látogatás szervesen illeszkedik az akadémiai képzéshez, amelynek célja, hogy az európai és a magyar identitás elemei természetes módon, mintegy észrevétlenül beépülve, egyszersmind felébresszék az igényt a folyamatos önképzésre, érdeklődésre, az élethosszig való tanulásra. A modul különlegessége, hogy tudományos kutatók és tanárok mellett előadóművészek és írók, költők is tanítanak a képzésben.