Munkatársainkat ünnepeltük

Printer-friendly versionPDF version
2023/11/24

 

Az OSZK 2023. november 25-én ünnepli alapításának 221. évfordulóját. Ezen alkalomból november 23-án ünnepélyes keretek között került sor a hagyományos éves kitüntetések és elismerések átadására. Az eseményt Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Könyvtári és Levéltári Főosztályának vezetője is megtisztelte jelenlétével.

 

A Széchényi Ferenc-emlékérem a nemzeti könyvtár által az aktív munkatársaknak adható legmagasabb intézményi elismerés, amely a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszú szolgálati időért és a kimagasló munkateljesítményért ítélhető oda. A díj 1989 óta íródó történetében először vehették át ketten is a plakettet és az oklevelet, és szintén először részesült az elismerésben egy támogató területen dolgozó kollégánk. 2023 Széchényi Ferenc-emlékérmese Drótos László, a Magyar Elektronikus Könyvtár és a hazai professzionális webarchiválási tevékenység egyik atyja, valamint Szabó József, a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály munkatársa, akinek pályafutása immár negyvenegy éve elválaszthatatlan az OSZK-tól.

Törzsgárda-elismerésben részesült harminchárom munkatársunk, a névsor itt olvasható.

 

Az ünnepi műsorban Török Máté, a Misztrál együttes tagja és Versénekmondó című új kötetünk szerzője énekelt Petőfi-, Babits- és Radnóti-verseket, valamint Csorba László professzor tartott előadást a Széchenyi-kutatás aktuális kérdéseiről.

 

Valamennyi díjazottunknak szívből gratulálunk!

 

Jakab Tímea osztályvezető (Működésfenntartási Osztály) laudációja Szabó Józsefről

Dr. Kalcsó Gyula webarchiválási csoportvezető (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály) laudációja Drótos Lászlóról