Szép Magyar Térkép 2013

Printer-friendly versionPDF version
2014/03/21

1996-ban indult útjára az a verseny, melynek célja a magyar térképkultúra színvonalának emelése és az igényesen kivitelezett térképek térhódításának elősegítése. Ennek érdekében az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék (korábban a Lázár deák Térképészeti Alapítvány) és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára minden évben pályázatot hirdet a „Szép Magyar Térkép” cím elnyerésére.

A pályaműveket szakértőkből és laikusokból álló zsűri értékelte és díjazta, amelynek elnöke Káldos János, az Országos Széchényi Könyvtár mb. főigazgatója. A benevezett térképekből megrendezett kiállítás a hazai térképkészítő szakma elmúlt évi terméséről nyújt átfogó képet a nagyközönség számára.

A beküldött darabokból rendezett kiállítás 2014. március 21-től április 19-ig lesz megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti előadótermében, a könyvtár nyitvatartási idejében (a megnyitó alkalmával ingyenesen). A kiállítással a kartográfiai műveket készítő cégek és szervezetek számára szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy ne csak szakmai érdeklődők értesüljenek időről-időre az új fejleményekről.

A kiállítás megnyitóünnepsége és az eredményhirdetés 2014. március 21-én 15 órakor kezdődik az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti Dísztermében.

Az egybegyűlteket köszönti: Káldos János, a könyvtár mb. főigazgatója.
Az eseményt méltatja: Dr. Klinghammer István akadémikus, felsőoktatásért felelős államtitkár.

A díjakat átadja: Dr. Zentai László, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék vezetője és Káldos János az Országos Széchényi Könyvtár mb. főigazgatója.

A kiállításhoz és a díjátadóhoz kapcsolódva ezen a napon indítjuk el új internetes tartalomszolgáltatásunkat, a TABULA HUNGARIAE – Az első nyomtatott magyar térkép c. tematikus honlapot is.

A kiállítás ideje alatt Dr. Plihál Katalin: A Tabula Hungariae… Ingolstadt, 1528 térkép és utóélete című könyvét 30% kedvezménnyel, 4550 Ft-ért lehet megvásárolni az ajándékboltban.

Az ünnepségen való részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!