Rendezvények

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

 

Két munkatársunk előadását is hallhatjuk az augusztus 31. és szeptember 2. között megrendezendő 16. Budavári Könyvünnepen.  
December 12. és 14. között a könyvtárunk kiadásában megjelent díszalbumok és legszebb könyveink 30–40–50%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg a könyvesboltban.
A 2019. november 5-én, 10 órától kezdődő első továbbképzési napunkon a nemzetközi szakirodalomban egyre gyakrabban előforduló okos városokat és a könyvtárak bennük betöltött lehetséges szerepét vizsgáljuk.
2023. szeptember 28-án és 29-én jubileumi tudományos konferenciát rendeznek a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulóján. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Ötödik éve rendezi meg az Országos Széchényi Könyvtár havonta jelentkező irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatát, a KönyvTÁRlatot. Az idei tematikus évad a Propaganda a XX. században címmel szeptember 17.-én indul, s szokás szerint továbbra is csütörtök esténként jelentkezik.
Az Országos Széchényi Könyvtár (úgy is mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője) az Arany János-emlékév 2017 szakmai előkészítésében a kezdetektől részt vállalt, s méltó megünnepléséhez változatos programokkal járul hozzá.
2017 őszén az Arany János-évhez kapcsolódó programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, exkluzív tárlatvezetésekkel, előadásokkal várjuk Önöket.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben olvasásra inspiráló előadásokat, könyvbemutatókat, zenés-verses beszélgetéseket tartunk 2024. június 30-ig, a program első szakaszában az ország 45 térségében.
Egy marék világ – Iskander világa címmel Bahget Iskander fotóművész alkotásaiból fotókiállítás nyílt 2015. február 12-én, csütörtökön 17 órakor könyvtárunk Ars Librorum kiállítóterében.
2015. szeptember 23-án, szerdán 16 órakor kezdődik Csáth Géza író, zenekritikus eddig ismeretlen alkotóművészi oldalát, zeneszerzői munkásságát összegző: Művészetek vándora – A zeneszerző Csáth Géza című kötet bemutatója. A Magyar Kultúra Kiadó (Győr) és az Országos Széchényi Könyvtár közös vállalkozásában megjelent kiadvány szerzője Kelemen Éva, a Zeneműtár munkatársa, Csáth hátrahagyott kompozícióinak gyűjteményi gondozója.